Hiába egy ártatlan limonádé, egy transz karakter miatt mégis 18-as karikát kapott Taika Waititi új filmje

Amerikai Szamoa egy apró szigetország a Csendes-óceánon körülbelül 45 ezer lakossal egy ötödbudapestnyi területen. Trópusi szigetre jellemző gyönyörű tájai, egzotikus gasztronómiája és barátságos lakói mellett van még egy dolog, amivel bekerültek a köztudatba, de még inkább a popkultúrába: övék minden idők legrosszabb fociválogatottja.

Történelmi vereség

Az Amerikai Szamoa-i labdarúgó-válogatott a világ egyik legfiatalabbja, mindössze 1983-ban alapították. Komolyabb sikereket sosem értek el, cserébe rendre tönkre verte őket mindenki. A legkeményebb eset 2001-ben történt, amikor összehozták a világtörténelem legcsúfosabb vereségét, és

31-0-ra kaptak ki az ausztrál válogatottól.

Az eredmény akkora hullámokat vert, hogy a FIFA végül átalakította a világbajnokságok selejtező rendszerét, és a 2006-os vb-re bevezettek egy előselejtezőt az óceániai térségben. Ez azonban nem segített az Amerikai Szamoa-iakon, a meccset követő tíz évben a szigetország válogatottja volt a világranglista legrosszabb csapata, 2019-ben a FIFA pedig el is távolította őket a listáról, miután több, mint négy évig nem játszottak egyetlen meccset sem, bár azt részben a Covid miatt.

A válogatott a 31 gólos vereség után 10 évvel, 2011-ben került újra selejtezőbe, ekkorra a szövetség szerződtetett egy amerikai edzőt, Thomas Rongent, aki néhány hét alatt gatyába rázta a csapatot annyira, hogy egy 38 meccses vesztes szériát megszakítva végül 2-1-re megverték a tongai válogatottat.

Az Amerikai Szamoa-i labdarúgó-válogatott története tehát valóban filmbe illő, 2014-ben készült is róluk dokumentumfilm, idén pedig Taika Waititi döntött úgy, hogy nagyjátékfilmben örökíti meg minden idők legsikertelenebb csapatának történetét. A győztes gól című film viszonylag röviden és velősen meséli el a történetet, és habár Waititi ugyan kísérletet tesz az abszurd humorra, ez jobbára kimerül egy-egy komikusan eltúlzott jeleneten, vagy kicsit bénácska szituációs poénon, amik az esetek nagy részében eléggé bátortalanok, pedig amikor működnek, akkor nagyon jót tesznek a filmnek.

A győztes gól a rendező kameójával indít, aki egyfajta narrátorként vezeti fel a sztorit, szerepe azonban ennyiben ki is merül azon kívül, hogy papként tér vissza a film egy későbbi pontján. Waititi egy kedves sikertörténetből egy nem túl érdekes, nem túl vicces filmet forgatott, ami azonban hibái ellenére is működik karácsonyi popcorn moziként. Ahogy a mondás tartja, a legjobb történeteket az élet írja, így a filmnek csupán néhány ponton kellett kiszíneznie az amúgy is abszurd cselekményt. A szereplők mind valóságosak, a meccsek tényleg megtörténtek, még az eredmények is stimmelnek.

A győztes gól talán ott rúg kapufát, hogy a szigetországba érkező edző karakterét helyezi a film középpontjába. Az alkoholproblémákkal és dühkitörésekkel küzdő, sikertelen amerikai tréner választhat: munkanélküliség, vagy a világ legrosszabb csapatának felkészítése egy lehetetlen feladatra. Az új kultúra és a tehetségtelen csapat mellett saját démonaival is küzdő Thomas Rongent alakító Michael Fassbender kicsit talán el is túlozza a szerepet, ami valószínűleg dramaturgiai döntés. Az eredmény azonban az, hogy a karaktert nagyon nehéz megszeretni, még ha a film végére ki is derül, hogy az ő története is rendkívül emberi.

A transz focista története

Ha nem volna elég abszurd a történet, van még egy szál, ami talán minden másiknál is fontosabb. A válogatottban ugyanis sokáig játszott egy transz focista, Jaiyah Saelua, aki – habár hormontablettákat szedett, és később át is műtette magát nővé – a meccsei és a felkészülés ideje alatt még férfi volt. A 2014-es Tonga elleni mérkőzésen gólt szerző játékos volt az első transznemű személy, aki világbajnoki meccsen szerepelt. A FIFA később esélyegyenlőségi nagykövetté választotta, Amerikai Szamoán pedig edzői karrierbe kezdett azóta.

Az ő karakteréről nem sokat tudunk meg a filmben, pedig a dilemmája roppant érdekes, hiszen sokáig nem tudja eldönteni, átműtesse-e magát, kockáztatva azt, hogy nem folytathatja a focit. Ezt a kettőséget tovább árnyalja, hogy a polinéz, Amerikai Szamoa-i hagyományok egyébként kimondottan elfogadóak a transzneműekkel. A „harmadik neműeket” faʻafafinenek hívják, az ottani társadalom büszke is arra, hogy ezek az emberek színesítik társadalmukat, és ez a filmben is elhangzik. Saelua karaktere azonban a történet szempontjából kissé súlytalan, szerepe kimerül mindössze annyiban, hogy őt az edzőnek a lustaság és nem létező játékkedv mellett még amiatt is csesztetnie kell, hogy ne birizgálja a haját a pályán. A film végi tanulságban ugyan nagy szerepe van, de az ő történetéből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.

A sztori ismeretében azonban adja magát a kérdés,

mégis mi a francért 18 éven felülieknek szóló korhatáros jelzéssel kerül a mozikba ez a film?

A győztes gól egy kissé súlytalan, kicsit abszurd, kicsit vicces, de nagyon kedves limonádéfilm, ami csupán elmesél egy egyébként valós, a téma aktualitását évtizedekkel megelőző transz karaktert és történetszálat. A Hvg korábban arról írt, hogy más országokban akár 6 éves kortól is megtekinthető filmet a Korhatár Bizottság eredetileg 16-os karikával akarta ellátni, ezt azonban „felsőbb nyomásra” változtatták meg 18-asra pont akkoriban, amikor L. Simon Lászlót eltüntették a Nemzeti Múzeum éléről egy meleg csókot ábrázoló, kiállított sajtófotó miatt.