Eddie Murphy nagyot megy az új Beverly Hills-i zsaru előzetesében

2023. december 14. – 15:43

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett az előzetes a Beverly Hills-i zsaru negyedik részéhez, amelyben természetesen felcsendül a jól ismert zene, és a 62 éves Eddie Murphy is hozza a formáját. A nem túl fantáziadús Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley című film az előzetes alapján látványos akciókkal és viccesnek szánt beszólások tömkelegével lesz tele.

Murphy mellett Kevin Bacon, Taylour Paige és Joseph Gordon-Levitt is szerepel majd benne. Az új film 40 évvel az eredeti első rész és 30 évvel a harmadik rész után érkezik majd 2024 nyarán a Netflixre.

Ahogy arról már írtunk, az eredeti Beverly Hills-i zsaru kétségtelenül az egyik legfontosabb film Eddie Murphy karrierjében, a Saturday Night Live-ból éppen csak lelépő színész nevét emiatt ismerték meg világszerte. Így nem volt meglepő, hogy két folytatás is érkezett hozzá, előbb 1987-ben, aztán 1994-ben, de ezek nem igazán tudták megismételni az első rész sikerét, utóbbi még a kasszáknál is megbukott.

A CBS aztán 2013-ban sorozat formájában akarta újraéleszteni a szériát, ahol Brandon T. Jackson játszotta volna el Axel Foley nyomozó fiát, és bár ebből nem lett semmi, a pilot elég jó volt ahhoz, hogy a Paramount nekikezdjen a negyedik film gyártásának. A megjelenést 2016-ra tervezték, de ezt végül eltolta a filmgyártó, 2019-ben pedig inkább lepasszolták a Netflixnek a filmet.

2022-ben aztán felpörögtek az események, a projekttől távozó Adil El Arbi és Bilall Fallah helyét a főleg Apple-ös rövidfilmekről ismert, elsőfilmes Mark Molloy vette át.

Eddie Murphy már 2019-ben beszélt arról, hogy az ugyancsak évtizedek után felélesztett Amerikába jöttem – annak folytatásért az Amazon fizetett ki több mint százmillió dollárt, de nem lett egy túl jó film – után megcsinálják a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét is, az elmúlt évek nosztalgiamámorát elnézve pedig ez nem is feltétlenül hülyeség.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!