30 éve halt meg Frank Zappa, az egyik legnagyobb rockzenész

1966-ot írunk, javában zajlik a vietnámi háború, debütál az Adam West-féle Batman-sorozat és a Star Trek, ekkor jön ki a Beatles The Revolver című albuma, a Billboard százas listáját pedig a Mamas & the Papas California Dreamingje vezeti. Itthon megrendezik az első Táncdalfesztivált, amit Kovács Kati Nem leszek a játékszered című dala nyer. Mindeközben pedig

egy csapat amerikai fiatal egy helyenként free jazzbe hajló avantgárd rocklemezen, halandzsanyelven panaszkodik arról, hogy kővé változtak, és nem élvezik. Vagy éppen egy tizenkét perces dalban Krémsajt Zsuzsi lelkiismereteként énekelnek arról, hogy Amerika csodálatos.

Ez a Mothers of Invention Freak Out! című debütáló lemeze, és egyben Frank Zappa karrierjének kezdete.

A kedvenc zenészed kedvenc zenésze

Ez a frázis talán Frank Zappára a legtalálóbb. Az 1960-as évek második felétől csaknem harminc évig aktív zenész már életében kultikussá vált a zenéje és társadalmi hatása miatt egyaránt, ráadásul meglepő módon főleg Európában. Pályafutása alatt írt és játszott klasszikus zenei darabokat, rockot, bluest, jazzt, popot, avantgárdot és mindent, ami ezek között van. Szerzőként és zenészként egyaránt lemezek, kiadványok százait jegyzi, de politikai szerepe sem elhanyagolható, beszólt mindenkinek, akinek lehetett, hevesen kritizált mindent és mindenkit, akivel nem értett egyet, a cenzúra és az amerikai kultúra egyik legaktívabb kritikusa volt.

Zappát kezdettől fogva félreértette a szakma és a sajtó, a Freak Out! egyáltalán nem volt sikeres kritikailag, az undergroundban viszont azonnal nagy rajongótába lett. Zenésztársai szintén felfigyeltek a meglehetősen kívülálló művészre, a Beatlestől a Black Sabbath-ig sokan inspirációként nevezik meg a mai napig, legutóbb épp a Halott Pénzből ismert Marsalkó Dávidról derült ki az Afterben, hogy Zappa-rajongó.

Annak ellenére, hogy Zappa egész pályafutása alatt az ellenkultúra képviselőjeként volt aposztrofálva, és gyakorta inkább valamivel szemben határozta meg magát, mintsem mellette, saját magát mégsem tartotta sem kiemelkedőnek, sem furcsának. Zenekartársaival szemben szintén kritikus volt, a fejében létező zenét hangra pontosan akarta visszahallani, ami legtöbbször nem volt könnyű feladat. Az igazi Frank Zappa könyv című önéletrajzi kötetét (amit gyermekei mellett Stephen Hawkingnak és Kokónak, a gorillának ajánl) azonban mégis ez az idézet indítja:

„Sosem akartam furcsa lenni. Mindig mások neveztek annak.”

A teljesség igénye nélkül

Szinte lehetetlen Zappa munkásságát bármilyen szempontból is átfogóan bemutatni, hiszen kis túlzással egy-egy dala is külön cikket érne. Életében összesen 62 lemezt adott ki, ezt a felesége és gyermekei által az öröksége ápolására létrehozott Zappa Family Trust több mint 60 posztomusz albummal egészítette ki, és akkor még nem beszéltünk a mindezek mellett kiadott további élő- és koncertfelvételekről. A Mothers of Inventionnel 1975-ig alkotott, a zenekar összesen 16 nagylemezt jegyez.

Az 1968-ban megjelent Mothers-album, a We're Only in It for the Money és Zappa szóló debütlemeze, a Lumpy Gravy egyből egy karrieren átívelő trilógiának, vagy legalábbis koncepciónak ágyaz meg, amit Zappa az utolsó lemezével, a Civilization Phaze III-mal zárt le 26 évvel később.

Zappa sokszínűsége már itt megmutatkozik, a Lumpy Gravy majdnem 50 zenész közreműködésével (az Abnuceals Emuukha Electric Symphony Orchestrával) elkészült nagyzenekari mű, komplex, klasszikus zenei és jazz, valamint progresszív rock elemekből építkező kompozíciókkal. A lemezen Zappa nem is játszik, csak vezényel, mégis kedvenc saját anyagának tartotta.

Ezzel szemben a We're Only in It for the Money hagyományosabb felállásban készült, de semmivel sem könnyebben emészthető, hiszen amellett, hogy sokszor kimondottan slágeres, és tele van baromi jó gitártémákkal, Zappára és a Mothersre jellemző módon egy nagyon zsúfolt, tördelt anyag, amin az amúgyis nehezen követhető dalokat rengeteg furcsa spoken word- és zajbetét szakítja meg. A lemez egyszerre kritizálja a Beatlest és a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című lemezüket, a hippimozgalmat és a klasszikus jobb- és baloldali politikát, annak szűklátókörűségét.

A Flower Punk című szám felfogható a Hey Joe paródiájának, egyfajta pszichedelikus rockszatíraként, a Zappa védjegyének számító, eltorzított énekhanggal operáló What's the Ugliest Part of Your Body pedig egy percben mond velős kritikát a fogyasztói társadalom miatt eltorzult testképpel rendelkezőkről. A Let's Make The Water Turn Black egy kellemes varieté dal keretében számol be Zappa két exosztálytársának iskola utáni gusztustalankodásairól.

Aztán 1969-ben jött a Hot Rats, ami messze a legbefogadhatóbb alkotás volt Zappa addigi életművében, ráadásul ezen jelent meg egyik első igazi slágere, a Peaches en Regalia. Ez volt az első stúdiólemezek egyike, amit 16 sávos technológiával vettek fel, a lemezt pedig Zappa második fiának, Dweezilnek ajánlotta, aki 40 évvel később a Peaches en Regalia élő felvételével megnyerte a Legjobb instrumentális rock előadás Grammy-díját. Az eddig megszokott, sok szöveges mintával operáló lemezek helyett a Hot Rats főleg instrumentális jazz, jazzrock dalokból áll, ami jól előrevetíti Zappa következő éveit is.

1971-ben aztán egy svájci fellépés során a kaszinó, ahol a Mothers koncertezett, leégett, benne a zenekar teljes felszerelésével (erről az esetről szól a Deep Purple Smoke on the Water című klasszikusa). Ezután nem sokkal egy londoni koncerten egy rajongó lelökte Zappát a színpadról, aki a zenekari árokba zuhant, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sosem épült fel teljesen: elmondása szerint az egyik lába például rövidebb lett a másiknál, amit később meg is énekelt a Dancin' Fool című számban. Sérülései majdnem egy évig ágyhoz kötötték, de később is sokáig csak kerekesszékkel tudott közlekedni. Természetesen így is termékeny maradt, ekkor írta a Waka/Jawaka és a Grand Wazoo című lemezeket.

A piaci sikerre 1973-ig kellett várni, az Apostrophe (') című lemez a tizedik helyen landolt a Billboard 200-as listáján, ez volt Zappa karrierjének kereskedelmi csúcsa. A Mothers of Invention nem sokkal ezután feloszlott, néhány évvel később pedig Zappa termékenysége a csúcsra ért, 1979-ben öt lemeze jelent meg.

• Sleep Dirt (a Hot Rats és a Waka/Jawaka folytatása)
• Sheik Yerbouti (a maga 2 milliós eladásával a legnagyobb példányszámban elkelt Zappa-lemez, rajta egyik legsikeresebb dalával, a Bobby Brownnal és a Grammy-jelölt diszkóparódia Dancin' Foollal)
• Orchestral Favorites (instrumentális album, amelyben visszatér az Abnuceals Emuukha Electric Symphony Orchestra)
• Joe's Garage Act I és Joe's Garage Acts II & III (háromrészes rockopera, amit sokan Zappa legjobb munkájának tartanak)

Zappa egészen haláláig aktív maradt, utolsó, közel másfél évtizedének termése pedig a legvegyesebb és legkísérletezőbb anyagait hozta. Számtalan élő lemez mellett ekkor adta ki a Shut Up 'n Play Yer Guitar sorozatot, amin csak gitárimprovizációk hallhatók, de rögzített albumot a 18. századi olasz zeneszerző, Francesco Zappa (akivel egyébként nem voltak rokonok) darabjaiból a synclavier nevű korai szintetizátorral. Utolsó, még életében kiadott szólólemeze, a Jazz from Hell pedig szintén ezen a hangszeren készült. Két albumot is felvett a Londoni Szimfonikus Zenekarral, ami az összesen másfél órás anyagon Zappa klasszikus zenei darabjait játssza. Erről Zappa 1983-ban a Letterman-show-ban így nyilatkozott:

Letterman: Hogyan éri el az ember, hogy a Londoni Szimfonikus Zenekar eljátssza a zenéjét?

Zappa: Megfizeti őket.

Letterman: De ez nem egy kimondottan tekintélyes szervezet?

Zappa: De, persze! Sokat kell nekik fizetni.

Utolsó lemezét, a Yellow Sharkot halála évében, 1993-ban adta ki az Ensemble Modern kortárs komolyzenei együttessel, a pályája elején a We're Only in It for the Moneyval és a Hot Ratsszel megkezdett trilógiáját az 1994-ben posztomusz megjelenéssel, a Civilization Phaze III-mal zárta le.

Zappa és a keleti blokk

Zappa zenei és kulturális hatása mellett legalább annyira jelentős volt politikai és társadalmi szerepe is. Elvrendszere már-már talán az anarchizmus felé kacsintgatott, de nem lenne fair egyetlen szóval leírni, amit képviselt, annál is inkább, mert elhivatott kapitalistának tartotta magát.

Ellenezte például nem csak a drogokat (zenészeinek szigorúan tiltotta tudatmódosító szerek használatát a próbák ideje alatt), de a drogok kriminalizációját, a drogellenes kampányokat is, hiszen abban hitt, hogy minden embernek joga van eldönteni, mi legyen a végzete. Őt például a cigaretta vitte el, egész életében dohányzott, elmondása szerint a dohány volt a kedvenc zöldsége. Aktívan kritizálta a lemezkiadókat is, amikor csak tehette, függetlenül dolgozott.

Amikor a BBC arról kérdezte, nagy bevételre számít-e a Londoni Szimfonikusokkal közös projektjéből, így fogalmazott:

„Nem. Egy művészi döntés, ami az alapján születik, hogy mennyi pénzt lehet belőle keresni, az valójában nem művészi, hanem üzleti döntés”

Nem csak mindenfajta cenzúrát, de az intézményesült egyházat is megvetette, heves kritikusa volt Ronald Reagan egykori amerikai elnöknek is.

Szabad, elnyomásellenes gondolkodására a keleti blokk országaiban is felfigyeltek. Václav Havel, Csehszlovákia utolsó, és Csehország első köztársasági elnöke hatalmas rajongója volt Zappának, akinek lemezei már a hatvanas évek végén bekúsztak a vasfüggöny mögé,

a cseheknél nem ritkán Frank Zappa-zenének hívták a rockzenét.

Havel 1990-ben meghívta Zappát az országba, akinek komoly szerepet szánt, ő lett volna Csehszlovákia „nyugati kereskedelmi, kulturális és idegenforgalmi nagykövete”, aki Amerikából segítette volna a cseheket. Miután az amerikai kormány nem fogadta el a titulust, Hável csak nem hivatalos kulturális attasénak tudta kinevezni őt végül.

Egyik cseh látogatása alkalmával Demszky Gábor meghívására Budapesten is játszott, ő volt a Tabánban az oroszok kivonulásának megünneplésére rendezett első Budapesti Búcsú díszvendége.

Az élet úgy hozta, hogy a Babos Gyulával (gitár), Egri Jánossal (basszusgitár), Kőszegi Imrével (dob) és Szakcsi Lakatos Bélával (billentyű) közösen előadott 25 perces improvizáció volt Zappa életének utolsó fellépése. A koncert apropóján az állami tévé interjút is készített vele, ebben többek között arról is mesél, hogy nagyon várja következő magyar látogatását. Ittjártakor éppen egy olyan zenei projekten dolgozott, amiben különböző országok hagyományos hangszereit tervezte megszólaltatni, emiatt Magyarországon például egy tárogató- és egy cimbalomművésszel is találkozott.

Az örökség

Zappa öröksége már életében is megkérdőjelezhetetlen volt. Nem csak saját maga, de a Plastic People című számáról elnevezett The Plastic People of the Universe nevű cseh zenekar is meghatározó részét képezte például Csehország undergroundjának. Dalait és darabjait nem csak saját korábbi zenészei (mint Steve Vai vagy Terry Bozzio), de sok más együttes is játssza, alkotásaiból számtalan nagyzenekari feldolgozás is született, legjobbjait még barokk hangszerekre is átírták.

Habár a Rock and Roll Hall of Fame-be csak halála után került be, Grammyre többször is jelölték, életében egyet, posztumusz kettőt nyert, 1998-ban pedig Grammy-életműdíjjal is kitüntették. 1989 óta minden évben megszervezik a Zappa zenéjét ünneplő Zappanale nevű fesztivált a németországi Bad Doberanban, ahol Zappának 2002 óta szobra is van. De Berlinben találunk Frank-Zappa-Straßét is, kutatók pedig neveztek el róla halat és pókot is.

Belegondolni is nehéz abba, hogy mi mindent csinált volna Zappa az elmúlt 30 évben, hiszen zsenije még ennyi lemez alapján is feltérképezhetetlen. Kiindulva abból, hogy tulajdonképpen évtizedekkel az autotune megjelenése előtt hangszerként használta a hangtorzítást, hogy már az első szintetizátorok egyikével lemezt rögzített, vagy hogy milyen játszi könnyedséggel nyúlt a műfajok legszélesebb skálájához, minden valószínűség szerint a mai napig újító tudott volna maradni. Egy biztos, kevés ilyen karakter volt a rockzene történetében, mint ő, akinek az újságírásról is nyilvánvalóan megvolt a véleménye.

„A rockújságírás definíciója: emberek, akik nem tudnak írni, interjúkat készítenek emberekkel, akik nem tudnak gondolkodni, hogy cikkeket készítsenek embereknek, akik nem tudnak olvasni.”