John Travolta halálközeli élményből is inspirálódott új filmjéhez

2023. november 27. – 06:19

Másolás

Vágólapra másolva

John Travolta azt mondta, hogy a The Shepherd című, Disney+-on megjelenő rövidfilmhez saját halálközeli élményéből is merített. A színész még pilótaként került bajba.

A The Shepherd sztorija szerint egy fiatal pilóta kerül bajba, miután a repülőgépén leállnak az elektromos műszerek, és fogytán az üzemanyaga, Travolta pedig segít neki, hogy elkerülje a katasztrófát.

A pilótaengedélyt is szerző színész pont ugyanezt élte át, amikor 1992-ben családjával repült Washington D.C. felett. Travolta egy londoni eseményen idézte fel az esetet.

Fotó: Dave Benett / Getty Images
Fotó: Dave Benett / Getty Images

„Tudtam, milyen érzés azt hinni, hogy meg fogsz halni. Volt két jó hajtóművem, de se műszerem, se elektromosság, se semmi. És azt hittem, vége” – mondta Travolta, aki aztán végül biztonságosan le tudott szállni, és ezt kisebb csodaként élte meg.

Travolta azt nyilatkozta, hogy új filmje mélyen megérintette, hiszen az „életről és halálról szól, és arról, hogy az élet milyen értékes”.

(CNN)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!