Szexuális erőszakkal vádolják Axl Rose-t, a Guns N' Roses énekesét

2023. november 22. – 22:38

Másolás

Vágólapra másolva

Szexuális erőszakkal vádolják Axl Rose-t, a Guns N' Roses énekesét. Az egykori Penthouse-modell, Sheila Kennedy azt állítja, hogy Rose erőszakosan, szexuálisan bántalmazta őt egy New York-i szállodában 1989 májusában – derült ki a New York-i legfelsőbb bíróságon szerdán benyújtott keresetből, írta a Washington Post.

A kereset szerint az akkor 26 éves Kennedy egy éjszakai klubban találkozott a 27 éves Rose-zal, ahol a Guns N' Roses énekese meghívta a hotelszobájába egy partira. Mikor a szobába értek, Rose állítólag kokainnal és alkohollal kínálta Kennedyt, akit később a „falhoz szorított és megcsókolt”.

A nő állítása szerint a parti később még inkább eldurvult, Rose „a földre lökte, a hajánál fogva megrángatta és lefogta a kezét, szexuálisan bántalmazta őt, miközben dühkitörése volt”. A keresetben az áll, hogy Kennedy nem járult hozzá az aktushoz, és úgy érezte, hogy „le van győzve”. „Megértette, hogy az a legbiztonságosabb, ha az ágyban fekszik, és megvárja, amíg Rose befejezi a bántalmazását. Rose meg sem próbálta megkérdezni vagy ellenőrizni, hogy Kennedy beleegyezett-e ebbe. Úgy bánt vele, mint egy tulajdonnal, amelyet kizárólag a szexuális élvezetére használt” – áll a keresetben.

Axl Rose, a Guns N' Roses énekese a Copenhell heavy metal zenei fesztiválon Koppenhágában 2023. június 17-én – Fotó: Helle Arensbak / Ritzau Scanpix / AFP
Axl Rose, a Guns N' Roses énekese a Copenhell heavy metal zenei fesztiválon Koppenhágában 2023. június 17-én – Fotó: Helle Arensbak / Ritzau Scanpix / AFP

Kennedy egy meg nem határozott összegű kártérítést követel az őt ért pszichológiai és érzelmi sérelmekért. „Arra számítunk, hogy Sheila Kennedy döntése a kereset benyújtásáról fontos fordulópont lesz a zeneiparban – mondta Ann Olivarius, a Kennedyt képviselő ügyvéd. – A beszámolója sajnos túlságosan is jellemző az erőszak és a szexuális visszaélések kultúrájára. Reméljük, Sheila bátorsága segít más áldozatoknak is megtalálni a hangjukat.”

A kereset szerint Kennedy az eset miatt PTSD-szerű tüneteket érez „valahányszor meghallja Rose nevét vagy a Guns N' Roses zenéjét”. Kennedy 1983-ban „az év kedvenc” modellje volt a Penthouse-nál. A szerdai keresetében felhozott vádakról korábban már írta 2016-os „No One’s Pet” című memoárjában.

Axl Rose képviselői egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!