Hosszú-hosszú évek óta nagyjából ugyanazok a formátumok dominálnak a magyar kereskedelmi tévék főműsoridejében: éneklős-zenélős-táncolós tehetségkutatók és esztrádműsorok, celebes vetélkedők vagy valóságshow-k, illetve ezek különböző kombinációi. Nem csoda, hogy nyugaton az elmúlt években egyre több egészen új koncepcióval próbálkoznak, hogy valahogy a tévé elé csalogassák a streamingen lógó közönséget. Ennek a folyamatnak a része, hogy az RTL-en idén lesz olyan műsor, ahol az emberek egyszerűen csak tévét néznek (Kanapéhuszárok), most szombaton pedig elindult a Lego Masters, ahol felnőtt emberek ország-világ előtt együtt legóznak. Ez elsőre nem hangzik izgalmasnak, de ennyi év ordibáló zsűritagok, sírdogáló leendő popsztárok, és egymással hadakozó celebek után maga a felfrissülés olyan műsort nézni, ahol a fókusz végig az emberi kreativitáson van.
A Lego Masters 2017-ben indult Nagy-Britanniában, és a koncepció meglehetősen egyszerűnek bizonyult: különböző párosoknak kell egy adott feladat alapján dolgokat építeni legóból. Talán mondani sem kell 2023-ban, hogy a legózás már régóta nem csak a gyerekek privilégiuma, a játék soha nem volt még annyira népszerű a felnőttek körében, mint most. Valószínűleg persze ez annak is köszönhető, hogy akik a '90-es években gyerekként játszottak legókockákkal, azok ma már felnőtt emberek, és máig leköti őket, ha órákat töltenek azzal, ahogy kis műanyagdarabokat illesztgetnek egymáshoz. Ahogy a Sütimester (Great British Bake Off) is megmutatta, igenis van igénye az embereknek arra, hogy olyan műsorokat nézzenek, ahol a végső produktumon van a hangsúly, nem pedig a drámán, ahogy a végső produktum elkészül.
Az RTL-től azért is volt váratlan, hogy megvette a licencet, mert nagyon régóta nem tudnak kilépni a korábban sorolt körforgásból, vagyis minden nagyobb műsoruk valahogy celebekről, éneklésről, vetélkedésről és ezek kombinációjából áll. Ehhez képest a Lego Mastersben a legismertebb arc Puskás-Dallos Péter műsorvezető, aki ráadásul nem mászik bele a versenyzők arcába, nem igényli folyamatosan a figyelmet és hagyja, hogy tényleg a legózáson legyen a hangsúly.
Magam se hittem volna, de szombat este 7 órakor egész jól ki tud kapcsolni, hogy másfél órán át felnőtt embereket nézek, ahogy legóznak.
Azt nem mondom, hogy az RTL megkönnyítette a dolgomat, mert hiába volt 19 órára meghirdetve az adás, előtte két perccel már javában ment a műsor, mert a Híradóból reklám nélkül kapcsoltak át a következőre. Az elején még némi kapkodást is észleltem, sokáig az se volt tiszta, hogy pontosan mi ez a műsor, mi lesz a lényege, és mi alapján versenyeznek egymással a párosok. Egyszerűen csak megjelentek a civilek, a készítők pedig igyekeztek mindenhol hangsúlyozni, hogy itt bizony 2,5 millió legóelemmel dolgozhatnak a játékosok.
A műsor kulcsfigurája Dóczy Balázs, az egyetlen hivatásos magyar legóépítő a világon, akikből a műsorkészítők állítása szerint két tucat sincs összesen. Dóczy meglepően képernyőképes figura, és kifejezetten jót tesz a műsornak, hogy van egy ilyen kimért, higgadt, a szakmájában vérprofi figura, aki nem civilként dicsérgeti az építményeket, hanem tényleg szakemberként elemzi a versenyzők munkáit. Itt jár a dicséret az RTL-nek, mert az amerikai vagy brit piachoz képest sokkal szűkebb körből válogathattak szereplőket és szakértőt, de Dóczy esetében kifejezetten jó embert találtak a szerepre.
A párosok összeállításánál is jó volt tapasztalni, hogy az RTL nem akart mesterségesen több drámát generálni, mint ami előfordulhat egy ilyen versenyben. Vannak olyan párok, akik civilben is azok, vannak régi jó barátok, akik sosem nőttek ki a legózásból, vannak profi építészek és fejlesztők, akiknek ez több mint egy hobbi, és van egy fiatal srác, aki konkrétan az édesanyjával jelentkezett a műsorba. Nála egy kicsit szemétségnek éreztem, hogy kimondatták vele a műsorban, hogy „legózással nem lehet csajozni”, mert ha már százmilliókat költ az RTL arra, hogy felnőttek legóznak, ezzel alátámasztva, hogy ez már rég nem csak gyerekjáték, akkor nem kell hangsúlyozni azt, hogy akik ezzel foglalkoznak, azok lúzerek. Nem azok, én például csillogó szemekkel irigykedtem arra, mennyire kreatív dolgokat készítettek a versenyzők.
Az első adásban a versenyzők két feladatot kaptak: kezdésként a legegyszerűbbnek gondolt témát, egy minél magasabb torony építését, aztán pedig egy fokkal kreatívabbat, amikor egy szigeten kellett saját világot létrehozniuk. Az elkészült építményeket Dóczy osztályozza és kritizálja, és az alapján dől el, ki esik ki az adásból, és ki kapja az aranykockát, aminek a funkciója nem teljesen tiszta, cserébe a játék elején sikerült majdnem elhagynia az egyik párosnak.
A legjobb a Lego Mastersben tényleg az, hogy ugyan vannak apróbb drámai pillanatok, de nincsen túlspilázva semmi. Dóczy és Puskás-Dallos felvezetik a feladatot, a versenyzők elrohannak a legókért, aztán megkezdődik az építés. Ugyan Puskás-Dallos néha odamegy a versenyzőkhöz, de nem azért, hogy nyomassza őket, mint a Konyhafőnökben szokták, nem próbál meg feleslegesen szorongást okozni a civileknek. Valószínűleg nem is kell, mert mégiscsak arról van szó, hogy különböző párosoknak kell hatalmas legóépítményeket létrehozni 12 óra alatt. Azért némi dráma így is akadt, az egyik párosban a férfi annyira passzív-agresszíven terrorizálta a barátnőjét építés közben, hogy a műsorvezető is érezte, illik odamenni kicsit kérdezgetni a nőt, nehogy ott helyben elbőgje magát a saját frusztrációitól a totál ideges párja miatt.
De a műsor önmagában mindössze ennyi, vagyis 75 perc tömény legózás.
Nem vagyok benne biztos, hogy a Tóth Gabi neurotikus őrjöngéseire kondicionált magyar tévénézők körében a Lego Masters hatalmas siker lesz, de részemről kifejezetten pozitívnak tartom azt, hogy ügyes és kreatív embereket látunk klassz dolgokat építeni ahelyett, hogy bohócot csinálnának magukból. A szemétre, kamudrámára és celebmocsárra épülő magyar kertévézés kilátástalanságát nem ez a műsor menti majd meg, de legalább az kiderül, hogy a saját bevallása szerint állandóan Mezzót és Spektrumot bámuló magyar közönség mennyire lesz vevő egy ennyire más hangulatú műsorra. Biztos nem annyian, mint az egymást összeverő celebekre (Sztárbox) vagy az egymást parodizáló celebekre (Sztárban sztár), de nem is baj, mert egy ilyen műsorból pont elég másfél óra hétvégénként, hogy aztán az első ordítozó zsűritagot látva kikapcsolhassam ismét a tévét.
A Lego Masters egy meglepően bájos, kedves, szórakoztató műsor, amihez hasonlót nem is nagyon láthattunk még itthon főműsoridőben. Azt majd az idő eldönti, mennyit lehet még kihozni abból, hogy civilek klassz dolgokat legóznak össze, én biztosan minden héten meg fogom nézni, hogyan oldják meg az adott feladatot azok az emberek, akik felnőttként is imádnak ezzel játszani. Az pedig tényleg a sors igazságszolgáltatása, hogy a saját anyukájával induló srác olyan szinten veri kenterbe eddig a komplett konkurenciát, hogy öröm nézni.
