Bródy János és Pataky Attila is aláírta a magyar popzene fontos alakjainak emléket állító falat

2023. november 16. – 18:21

Bródy János és Pataky Attila is aláírta a magyar popzene fontos alakjainak emléket állító falat
A magyar poptörténet legendáinak fala és a zenészek az avatóünepségen – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Zene Háza (MZH) az intézmény könyvtárában avatta fel A magyar poptörténet legendáinak falát, azt a több méter magas fotómontázst, amin összesen közel kétszázan szerepelnek a magyar könnyűzene meghatározó alakjai közül.

A fal avatására az MZH meg is hívta a falon szereplőket, akik nemcsak magát az installációt, de a külön kiállításra készült válogatáslemez három példányát is dedikálták. Többek között Bródy János, Pataky Attila, Csepregi Éva, Delhusa Gjon vagy Tátrai Tibor is ott volt az avatóünnepségen.

A Poptörténet legendáinak fala az intézmény Nekünk írták a dalt! A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai 1957-től a rendszerváltozásig című kiállításán volt látható először, most ennek készült el a különálló másolata.

A tárlat részletesen, jó ízléssel és interaktívan mutatja be az államszocializmus idejének magyar popzenéjét, és érződik rajta: olyanok készítették, akik értik és szeretik a témát, és tényleg igyekeztek minél jobban lefedni ezt a majdnem négy évtizedet – írtuk korábban a kiállításról. A januárig látogatható kiállítás részletesen bemutatja a kor miliőjét, és azokat a ma már legendás énekeseket, előadókat és zenészeket, akik a magyar popzene történetét formálták.

A falat avató eseményen Horn Márton, az MZH intézményigazgatója azt is elmondta, hogy a kiállítást január után szeretnék minél több helyre eljuttatni az országban.

Pataky Attila (Edda) és Vincze Lilla (Napoleon Boulevard) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Pataky Attila (Edda) és Vincze Lilla (Napoleon Boulevard) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Bródy János (Illés, Fonográf) dedikálja a Magyar Poptörténet Legendáinak Falát – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Bródy János (Illés, Fonográf) dedikálja a Magyar Poptörténet Legendáinak Falát – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A KFT tagjai (Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós, Márton András), Laár Andrást leszámítva – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A KFT tagjai (Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós, Márton András), Laár Andrást leszámítva – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Csepregi Éva (Neoton Família) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Csepregi Éva (Neoton Família) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Grandpierre Attila (Vágtázó Halottkémek) és Pajor Tamás (Neurotic, Trabant) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Grandpierre Attila (Vágtázó Halottkémek) és Pajor Tamás (Neurotic, Trabant) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos (Kaláka) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos (Kaláka) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Meződi József (Apostol) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Meződi József (Apostol) – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Delhusa Gjon – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Delhusa Gjon – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Takáts Tamás (Karthago, East, Fáraó) és Tátrai Tibor (Tátrai Band, Syrius, Új Skorpió) – (Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Takáts Tamás (Karthago, East, Fáraó) és Tátrai Tibor (Tátrai Band, Syrius, Új Skorpió) – (Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!