Koncz Zsuzsát a lakodalmas rockra emlékezteti Azahriah zenéje

2023. november 15. – 14:08

Másolás

Vágólapra másolva

Koncz Zsuzsa volt a vendége Friderikusz Sándor podcastjának, a teljes beszélgetés csak csütörtökön lesz elérhető, de egy néhány perces előzetest már közzétettek, ebben került szóba Azahriah is – írja a Mandiner. Pontosabban Azahriah zenéje, amiről – mint kiderült – Koncz Zsuzsának a nyolcvanas évek lakodalmas rockzenéje jut az eszébe.

Amikor Friderikusz megkérdezte, ismeri, hallgatja-e a kortárs magyar popzene képviselőit, Azahriah-t, Beton Hofit, Krúbit, Dzsúdlót, Koncz azt válaszolta:

„Mindenkiről tudok, Azahriah-ra körülbelül egy évvel ezelőtt bukkantam rá, akkor belehallgattam, és bólogattam, hogy hát igen, ez is valami.”

Majd hozzátette, hogy neki kicsit hasonlít a zenéje a nyolcvanas évek elején népszerű lakodalmas rockra – és meg is említette a műfaj képviselőit, a Bugyi fivéreket (a 3+2 nevű együttes tagjait) és dalukat, a Csipkés kombinét.

„Amikor a népzenét összekeverik az ilyen ritmusokkal, az nekem nagyon idegen” – tette hozzá.

Az előzetesben 2:30-tól beszélgetnek a fiatal zenész stílusáról:

Arról, hogy hogyan lett a 21 éves Azahriah az első magyar szupersztár, ebben a cikkben írtunk bővebben. Ebben egyébként azt írtuk, hogy a sikerének a kulcsa többek között az, hogy számtalan zenei stílus jegyeit keveri a dalaiban: feltűnik bennük az indie, a trap, a rap, a reggaeton, a reggae, a ragga, a magyar alter

és a mulatós is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!