Megjelent a The Beatles utolsó dala

2023. november 2. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 50 évvel a The Beatles feloszlása után a zenekar kiadta „utolsó dalát”, a Now And Then című számot. A dal John Lennon 1970-es évekbeli demófelvételén alapszik, tavaly fejezte be Sir Paul McCartney és Sir Ringo Starr, Lennon hangját pedig mesterséges intelligencia segítségével szerkesztették bele.

A dal a The Beatles Red and Blue című albumának felújított változatán is szerepel majd, amely november 10-én jelenik meg.

A Now And Then-t eredetileg egyébként John Lennon írta, miután a The Beatles 1970-ben feloszlott. Miután Lennont 1980 decemberében lelőtték New York-i háza előtt, özvegye, Yoko Ono McCartney-nak adta a számot, ami egy „Paulnak” feliratú kazettán volt. Eddig azért nem adták ki, mert nagyon rossz volt a minősége, és nem volt meg a technológiai hátterük, hogy hallgatható dalt készítsenek belőle.

A kész dalt végül McCartney és Starr vette fel 2022-ben, és George Harrison 1995-ben felvett gitárszólamait is felhasználták hozzá.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!