2023. október 16. – 23:00
Nem kell nagyon magyarázni, hogy Magyarországon milyen népszerűek még ma is Bud Spencer (magyar hangja Bujtor István) és Terence Hill (magyar hangja Ujréti László) filmjei. A Kincs, ami nincs, az És megint dühbe jövünk meg a többi klasszikus szinkronos verziója fent van a YouTube-on egyenként többmilliós megtekintéssel, a pofozkodó páros magyar rajongótábora láthatóan nagy és aktív a Facebookon, Bud Spencernek pedig még szobra is van a Corvin sétányon (Óbudán pedig parkot neveztek el róla). És van még néhány ország, amelyben továbbra is nagyra értékelik Carlo Pedersoli és Mario Girotti művészetét (például a németeknél), így nem csoda, hogy 2017 végére rajongói pénzből összejött egy Spencer–Hill-videójáték, a Slaps & Beans. Sőt, a napokban a folytatása is megjelent.
A játék ötlete egy 2015-ös fejlesztői jamen született meg, ahol pár olasz programozó készített egy demót, amiben Bud és Terence pixelgrafikás másaival kellett verekedni. Az ujjongó visszajelzések hatására az alkotók Trinity Team néven stúdiót alapítottak Bolognában, és Kickstarteren összegyűjtöttek egy teljes játék fejlesztésére elegendő pénzt. A Slaps & Beans földig hajolt a filmek előtt és remekül megidézte azok hangulatát, de játéknak nehézkes és kicsit ötlettelen volt – látszott, hogy lelkesedésből csinálták olyanok, akiknek nem volt tapasztalatuk abban, mitől jó egy verekedős játék.
A német Buddy Productions által minden jelentősebb platformra kiadott Slaps & Beans 2. minden szempontból továbblépés, és már inkább hagymás bab, mint krumplis hal, de azért még mindig lehetne finomítani a recepten. Ezt is a rajongói közösség finanszírozta: a 2021-ben lezajlott Kickstarter-kampány 220 ezer eurót célzott meg, ami bőven meglett, 257 ezernél állt meg a számláló. Hogy ezt nem Susan nővér és az árvaház kapta, az meglátszik a folytatáson. Azon túl, hogy hosszabb, mint az elődje (azért 6-7 óra alatt így is végigjátszható), került bele több nyelven szinkron is, illetve egy nagyon fontos újítás: a kooperatív mód. Vagyis most már ketten is neki lehet indulni a pályáknak, az egyik játékos értelemszerűen Budot irányítja, a másik Terence-et (sajnos csak „couch coop” van, vagyis online nem működik ez a funkció).
A pályák pedig frenetikusak, sokkal több a grafikai elem a játékban, mint az előző részben. Általában remek pixelartok gyönyörködtetik a játékost, néhány hátteret éreztem csak elnagyoltnak. Az ellenfelek csodálatosak, nemcsak a főhősöket lehet felismerni, hanem azokat is, akiket péppé vernek. Ott van például az És megint dühbe jövünk Mancinója, aki minden nagyobb pofon után kiköpi egy fogát, vagy ugyanonnan Bugsy, aki néha véletlenül a főnökét találja el, és olyankor bocsánatot kér. De a magyar származású Joe Bugner több szerepét is felismerni, róla egyébként korábban írtunk egy nagyobb cikket.
Természetesen mindegyik pálya valamelyik filmre emlékeztet, a történet az Én a vízilovakkal vagyok afrikai helyszínein kezdődik, aztán előkerül Banános Joe, a Bűnvadászok, a Nyomás utána!, az És megint dühbe jövünk és a Különben dühbe jövünk is. De lehet, hogy kihagytam valamit, én ezeket ismertem fel, és nemcsak a fő pályákon, hanem a verekedős részeket meg-megszakító minijátékokban is. Ilyen minijáték lett például az Én a vízilovakkal vagyok zabaversennyé fajuló ebédjelenetéből vagy a Különben dühbe jövünk kóruspróbájából is, de a többi is nagyon ismerős lesz. A tálalást az ismerős filmzenék teszik teljessé, és bár magyar szinkron nincs (Bujtor István halála óta nem is lenne értelme), kellően gondosan fordított magyar feliratok is kerültek a játékba. Jó, hát a sztori, amit a szövegek elmesélnek, nagyon bugyuta és csak arra szolgál, hogy összekösse a pályákat valahogy, de a játék témáját és eredetét tekintve ez elnézhető.
Sajnos a remek prezentálás mellett a Slaps & Beans 2. gyenge pontja éppen az, ami egy videójátékban a legfontosabb: a játékmenet. A pályákon többnyire oldalirányba kell haladni, miközben lecsapjuk a túlerőben ránk törő ellenfeleket – a Golden Axe és a Capcom játéktermi verekedős játékai óta nem lehet meglepetés ez a feladat. Viszont ebbe kódolva van az egyhangúság is, ami az előző rész legnagyobb hibája volt. Most sokkal jobb a helyzet, a két főhős kapott új ütéstípusokat, és a tereptárgyakat is jól ki lehet használni (mondjuk, felkapni egy széket és széttörni valakin). Ennek ellenére még mindig nem elég változatos a verekedés, illetve néhány kombót csak nehézkesen lehet előhívni. A nehézkesség a minijátékokra még jellemzőbb, koncepciójukban többnyire ötletesek, de az irányításuk belerondít az élménybe. A minijátékokat amúgy külön is lehetne játszani akár négyen amolyan partijátékként, de jelenlegi formájában ez a lehetőség inkább leültetne egy partit, mint feldobná. Kár érte, kiváló ügynök lehetett volna.
Összességében tehát a Slaps & Beans 2.-t a nosztalgia viszi el a hátán, ami főhőseit tekintve nem nagy meglepetés, persze. De az első rész után azt reméltem, hogy a Puffin a készítőknek nagyobb változtatásokhoz is ad erőt és mindent lebíró akaratot. Így viszont még a folytatással is az a helyzet, hogy az ember nem azért játszik vele, mert jó játék lenne, hanem mert látni akarja, milyen filmet elevenít fel a következő pálya. Emiatt igazából csak Johnny és Charlie Firpo rajongóinak ajánlható, illetve valószínűleg ők nem fogják sokallni a 20 eurós árat. A többieknek érdemes várniuk, és egy-egy későbbi akcióban olcsóbban bezsákolni a játékot, mert annyit azért megér a grafika meg az a pár röhögés.
