Szinte hihetetlen, de idén 20 éve, hogy az RTL átvette a svéd reality koncepcióját, és elkezdett magyarul Survivort forgatni. A Survivor: Generációk harca a hatodik magyar széria a sorozatban, a cím pedig önmagáért beszél. Az eddig megszokott két csapat, vagy ahogy a játék hívja, törzs helyett most hármat kapunk: ifjú titánok, törtetők és veteránok, azaz lesznek fiatalok (huszonévesek) nem annyira fiatalok (harmincasok) és idősebbek (negyven fölöttiek).
Megérkezik tizennyolc mindenféle korú és hátterű ember a Fülöp-szigetek valamelyik eldugott csücskében található lakatlan szigetre, mutatnak egy két zsánerképet meg drónfelvételt az első Far Cry-videójáték helyszínéről, és tíz percen belül már megy is az első játék. Az RTL-nél tényleg nem szaroztak a műsorkészítők, nagyon hamar a közepébe vágnak a dolgoknak, de ez sajnos végül a visszájára sül el.
A versenyzők hiába civilek, a casting során figyeltek rá a készítők, hogy színes csapatot verbuváljanak, a kiöregedett fociedzőtől kezdve az ingatlanoson keresztül a fogtechnikusig van minden, még egy youtuber is, aki egy nem túl izgalmas vlogot is készített a játékba vezető útjáról.
Az RTL-nél egy kis nyomorpornóért sem kellett a szomszédba menni. Az egyik versenyző állítása szerint korábban egy évig volt hajléktalan (a műsorban üzletasszonyként hivatkoznak rá, bármit jelentsen is ez), míg egy másik lány az év eleji törökországi földrengésben szó szerint összeomlott életét szeretné újrakezdeni a 20 milliós főnyereményből. Ami minimális izgalmat csempész(hetne) a kezdőepizódba, az a kapcsolatát a többiek előtt titkoló pár. Nyilván külön törzsbe kerülnek, ez a momentum pedig még sokszor visszaköszön a nyitóepizódban, csak hogy aztán nem történik velük semmi érdekes.
A Survivor annyira siet, hogy nem csak expozícióra nincs idő, a játékosokat sem mutatják be nekünk rendesen, az egyik lány konkrétan jó 40 percig meg sem szólal az adásban. A műsorvezető idén is Varga Miklós, azaz Éjjel Nappal Budapest Joe, aki konkrétan a Survivor előtti műsorsávban futó Nyerő Párosban is feltűnik játékosként. Hitelesnek hiteles legalább, mert tényleg nagyon ki van pattintva, és szöveget is szépen tanul, ügyesen elmondja a beharangozó beszédet a játék elején.
Az első játékban, amelyben egy-egy fokozatosan megtelő vizeshordót kell egy csigával és egy kötéllel a levegőben tartaniuk a játékosoknak, egyből bejön a papírforma: a fiatalok gyengék, az öregek pedig hiába tapasztaltak és elszántak, a középső korosztály húzza be könnyedén a győzelmet. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy
az adás java részében fogalmam sem volt, melyik csapat melyik, ugyanis a műsorkészítők közül valaki jó ötletnek tartotta színek, vagy bármilyen megjegyezhető név helyett Jarakaynak, Karagatannak és Buhawinak elnevezni a törzseket,
majd a lelkére kötni Joe-nak, akarom mondani, Mikinek, hogy következetesen így is hívja a csapatokat. Mentségükre legyen mondva, hogy a Survivor rajongói Wikipedia-oldala szerint ez a gyakorlat a franchise sajátja, a három szó pedig thai kifejezésekből ered. Az más kérdés, hogy ennek mi köze a Fülöp-szigetekhez, de ebbe már bele sem megyek.
A piros csapatból aztán kidől egy versenyző – aki pedig állítása szerint hat éve a Survivorre készül –, hogy legyen még egy kis dráma a műsorban a szétválasztott páron kívül, mire Joe bölcsen megjegyzi, hogy ez egy nagyon kemény játék: aki nem bírja, az ki fog esni. Ebben, mondjuk, gondolom, igaza van. Dráma pipa, egy jó realitybe pedig viccelődés kell még (meg szex, de ezt az első epizódtól kicsit igazságtalan lenne elvárni), erre is tesz kísérletet a műsor, háromból két csapatban van ügyeletes mókamester, akik olyan mondatokkal próbálnak szórakoztatni, mint hogy
„honnan a pék faszából tudjam, hogy kell bambuszt vágni?!”
Hogy ez kinek üti meg az ingerküszöbét, az jó kérdés, de a műsor nem is tolja túl ezeket a karaktereket. A játék után aztán következik egy elég hosszú táborépítős-barátkozós-egymásnak esős rész, ahol jó 20 percig azt nézzük, ahogyan egy rakás vadidegen bushcraftol valahol az isten háta mögött egy dzsungelben, amiből azért találni profibban kivitelezett tartalmat is a neten.
És ennyi. Ennyit tud a Survivor hatodik évadának nyitánya. Nem vállal sokat, azt ímmel-ámmal meg is ugorja, de hogy ez mire lesz elég a következő epizódokban, az nagyon jó kérdés. A legnagyobb probléma az, hogy a karakterek egyáltalán nem izgalmasak, nincs köztük igazi kémia, az RTL érdekében reménykedünk benne, hogy ez csak a kezdés miatt van így. Az, hogy a csatornának egyébként hálásak lehetünk-e amiatt, hogy nem egy celebkiadást kapunk közepesen sikeres influenszerekkel és kifutott sztárok exeivel, hanem legalább megpróbáltak egy eredeti csapatot összetrombitálni, szintén hosszú távon fog kiderülni.
A Survivor: Generációk harca mintha a saját gazdái által is predesztinálva lenne a középszerre: az egész műsor szerkezetéről az sugárzik, hogy mintha az RTL is túl akarna lenni rajta, az eseményeket sürgetik, és még így is csak egy játék fér a nyitóepizódba. Ami kár, mert az egyébként egészen izgalmas volt, még úgy is, hogy a Surviror természetéből fakadóan, a játékosok lelkesedése ellenére a taktikázásra vajmi kevés lehetőség van, hiszen az egész műsor a fizikai állóképességről és a talpraesettségről, a túlélési készségről szól.
A Survivor hatodik évadából tehát még bármi lehet a további részek alatt, ha a versenyzők össze tudnak szokni, a játékok pedig egyrészt megsokasodnak, valamint hagynak teret a valódi taktikázásra. Ettől függetlenül, amit a nyitóepizódban láthattunk, az nem túl biztató, a klasszikus frázissal leírva: a Survivor nem rossz, de a jó azért nem itt kezdődik.
