2023. június 25. – 14:26
Van az a nyár, amikor olyan forróság van, hogy reggel munkába menet az alatt az idő alatt leizzadsz, amíg a Moszkva téren leszállsz a villamosról, és eljutsz a metróig, és azt kívánod, bárcsak ne kéne egy percet sem tölteni ebben a beton- és díszkőrengetegben. Itt a nyár, mindenki ezerfelé utazik, mindjárt jönnek az Instagramon a nagyon egyedi és különleges képek Míkonoszról, Korfuról meg Krétáról, de neked se pénzed, se kedved elmenni ezekre a helyekre. Csak annyit szeretnél, hogy néhány napra kiszakadj végre a munkából, a napi pörgésből és a meghalt hegymászókról meg eltűnt tengeralattjárókról szóló hírekből.
Szóval lemennél Ozorára, mert láttad a videókat a YouTube-on, ahogy egy szép völgyben táncikálnak tízezren egy ütemre, meg láttad a képeket a tündérruhában, félmeztelenül vagy éppen meztelenül fesztiválozó hippikről, és a haverok amúgy is mondják, hogy milyen jó volt öt éve. És akkor, amikor épp ráveszed magad, hogy elmenj, csekkolod, hogy lesznek-e ismerősök, akkor feltévedsz az Ozora honlapjára, meglátod, hogy 104 ezer forint a jegy, és kiköpöd a kávédat.
Lenyugszol, tovább nézelődsz, megtalálod, hogy szerveznek ugyanoda egy mini-Ozorát Daad néven, ami ugyan csak négynapos, de meggyőzöd magad, hogy amúgy is unnád a nyolcnapos Ozorát, és amúgy sem akarnál egy egész hét szabadságot kivenni rá, szóval, ha június vége, akkor irány Daad!
Aztán ugye az történik, hogy a fesztivál első napja nyilván az év egyik legforróbb napjára esik, már reggel a Moszkva tér egyperces átsétálása alatt leizzadtál, de nem baj, irány a természet. Behajtasz a kocsival a fesztiválnak nevet adó dádpusztai völgyrendszerbe, meglátod a színes zászlókat és az első tünde esztétikájú épületeket, meghallasz a távolból valami zümmögő elektronikus zenét, és azt gondolod: megérkeztünk.
Aztán kiszállsz a kocsiból, keresel valami árnyékos sátorhelyet, de itt is olyan iszonytatóan meleg van, hogy mire az első cöveket belevered a földbe, már a harmadik izzadságcsepp folyt le a homlokodról, és csöppent az orrod hegyéről a sátor külső lapjára.
Ozora község és a tőle nem messze lévő Dádpuszta környékén messzire elterülő, sík szántóföldek húzódnak, amelyeket néhol mély, összevissza kanyargó völgyek szakítanak meg. A dádpusztai völgyrendszerben először az 1999-es napfogyatkozás idején tartottak fesztivált, amit 2005 óta Ozora néven, évente rendeznek meg. Az eleinte főleg goás felhozatal mostanra kibővült, az Ozorákon pedig évente körülbelül harmincezren szoktak részt venni.
Dádpuszta egyértelműen Európa egyik legjobb fesztiválhelyszíne, ahol az egymás mellett húzódó, emiatt egymástól hangszigetelt völgyekben simán el tud menni párhuzamosan négy-öt színpad anélkül, hogy bármennyire zavarnák egymást vagy a sátrazókat. De a több tízezer résztvevővel ez a hatalmas helyszín is megtelt, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy 2021-től Daad néven ugyanazon a helyszínen egy rövidített változatot is szerveznek a fesztiválból.
Dádpusztán amúgy mostanra nagyon komoly infrastruktúrát építettek ki több állandó színpaddal, büfésorral, kilátóval, épített vécékkel és zuhanyzókkal, valamint egy fürdőhellyel. A Daad idejére az Ozora több helyszíne, így például a nagyszínpada is le van zárva, nyitottak viszont helyette egy új Daad-színpadot, természetesen az egyik következő völgynyúlványban.
Szóval ott állsz este fél hétkor felállított sátorral, a pólód nyaktól derékig végig van izzadva, azon gondolkozol, hogy bárcsak maradtál volna valami pesti pincekocsmában, a hűtőtáskában behozott sörök meg mindjárt 30 fokosak (ja igen, mert a Daadon és az Ozorán ugye nem az alkohollal akarnak lehúzni, így azt hozol be, amit akarsz, de amúgy tök fölösleges, mert 800 forint a csapolt sör és a viceházmester is.)
De mégsem hagyod az egészet, veszel egy italt a büfésoron, ahol több az eladó, mint a vendég, azonnal sorra kerülsz, és már sétálhatsz is ki a dádpusztai tóra. Belegázolsz, tök meleg a teteje, beleveted magad, úszni kezdesz, kicsit beljebb már kellemesen hűvös az egész, és arra jutsz, hogy igen, talán mégsem volt olyan rossz ötlet lejönni, mégiscsak erre vágytál, és biztosan király lesz az este.
És eljön az este, olyan idő van, hogy végre már nem szenvedés az élet, a legnagyobb dilemmád meg az lesz, hogy a három helyszín közül melyiken ropjad, elsétálsz mindegyikhez, belehallgatsz, és megállsz annál, ahol a legjobb a zene. A legtöbben egyedül vagy kisebb-nagyobb társaságokban állnak a színpaddal szemben, táncolnak lazán, mások a domboldalon ülnek, söröznek és cigiznek, nézik a többieket. És az egyetlen dolog, amit tudsz, az az, hogy itt tényleg azt csinálsz, amit akarsz, senki nem néz ki, senki nem köt beléd, senki nem taperol le a tánctéren, senki nem lök fel, ha rálépsz a lábára, ez pedig egy végtelenül felszabadító érzés.
Az Ozora és a Daad rengeteg dologban különbözik a többi fesztiváltól, onnantól kezdve, hogy bemehetsz az autóddal a helyszínre, bevihetsz bármilyen piát, felverhetsz bármekkora sátortábort, vihetsz gyereket, kutyát, amit csak akarsz, odáig, hogy valami csoda folytán itt még a valtonosok is barátságosak.
De ami ezeknél is fontosabb, az az, hogy a hangulat is teljesen más: nincsenek világító Coca-Cola-, Dreher- meg Red Bull-feliratok, nem nyomnak a kezedbe teljesen felesleges promóciós szarokat, és nem szól a rádión a füledbe valami reklám minden pillanatban, amikor épp nincs koncert.
Aztán megjön a hangulat is. Az a hangulat, amikor a színek összemosódnak, amikor önkéntelenül is táncolni kezdesz a zenére, és amikor a híg fröccs lesz a legfinomabb dolog a világon. Rágózol, a zene ütemére mozog a lábad meg a kezed, és nem érdekel más, csak a dj, a barátaid meg saját magad. Együtt mozogsz a tömeggel, boldog vagy, az agyad néha valahol egészen máshol jár, és órák telnek el csak azzal, hogy jól érzed magad.
Néha eltelik egy óra úgy, hogy tíz percnek tűnik, átvándoroltok egyik színpadtól a másikhoz, ahol ethno techno helyett breakbeat megy, és emberek ölelgetik egymást, amikor éppen nem táncolnak csukott szemmel. De ez nem érdekel, semmi nem érdekel igazából, csak táncolni szeretnél, együtt lenni a barátaiddal és élvezni az éjszakát, amíg hajnal nem lesz.
A Daad és az Ozora között az azonos helyszín, stílus és szervezőgárda ellenére elég sok különbség van. Az első a résztvevők száma: míg az Ozora évente több tízezer vendéggel egy igazi tömegrendezvény, a Daad első napján néhány ezren lézengtek, a színpadoknál legfeljebb néhány százas tömeg gyűlt össze egyszerre. Ez sok szempontból jó, hiszen például mindenki talál magának árnyékos sátorhelyet, nem kell sorban állni a pultnál és a zuhanyzáshoz, plusz könnyebb elvonulni, ha valaki éppen nem vágyik tömegre. Másrészt viszont gyengít is az élményen, hiszen azzal, ahogy az Ozorán tízezren táncolnak együtt a nagyszínpad előtt, a Daad bulijai nem versenyezhetnek.
A másik különbség a résztvevők összetétele. Az Ozora eredetileg a goások ellenkulturális fesztiválja volt, amely idővel egyre szélesebb rétegeket vonzott. Ennek mostanra az lett az eredménye, hogy a tündérnek öltözött goások az Ozora vendégkörének csak legfeljebb, ha negyedét adják. Hippik meg mindenféle ellenkulturális csoportok tagjai kiadhatják talán a résztvevők másik negyedét, de a vendégek fele mostanra inkább random elektronikuszene-kedvelő vagy az első két csoportra kíváncsi turista.
Mivel a Daad nem goa-psy, hanem technofesztivál, itt a résztvevők aránya egészen más. Idén az első nap tizenévesek szinte egyáltalán nem voltak, de úgy tűnt, mintha harmincasokból is több lenne, mint huszonévesekből. A közönség kinézetre nagyon vegyes volt, de szinte bárkivel beszélgetett az ember, azzal kezdte, hogy „régen mindig az Ozorára jártam, de most már…”. Az Ozora alaphangulatát biztosító csoport viszont itt teljesen hiányzott: a gyönyörűen kigyúrt felsőtestű goás fiúkból és a tündérnek öltözött, szinte félmeztelen goás lányokból a Daadon alig volt.
A Daad ettől függetlenül azért nagyon sokat meg tudott tartani az Ozora eredeti ellenkulturális jellegéből és esztétikájából. Az amúgy is gyönyörű völgyekben néha Völgyzugolyt, néha magyar parasztházakat idéző épületek állnak, köztük a mesebeli hangulatot árasztó profi dekorral. A dádpusztai völgy tényleg a szinte tökéletes fesztiválhelyszín, ahol az egymástól is nagyon különböző színpadok mindegyike elég jó a maga nemében is.
És ne felejtsük el a zenét sem: a Daadon az Ozorához mérhető színvonalú előadók lépnek fel, akik az elektronikus tánczene legkülönbözőbb fajtáit mutatják be néhány óra és néhány száz méter különbséggel. Arra pedig tökéletes ez a fesztivál, hogy megfizethető áron bulizzunk három-négy napot egy olyan biztonságos helyen, ahol a leggyakoribb interakció az, hogy idegenek egymásra mosolyognak.
A Daad elindulásakor beszélgettünk a szervezőkkel az elképzeléseikről és céljaikról, az akkori cikkünk itt olvasható.