Lopakodás, nyílt világ, űrcsaták – váratlanul jól néz ki a Ubisoft készülő Star Wars-játéka

2023. június 12. – 23:29

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn a francia kiadó-fejlesztő Ubisoft saját eseményével folytatódott a szokásos nyár eleji videójátékos őrület, ami előzetesen a Summer Game Fest nyitóeseménye és a Microsoft saját bemutatója után a harmadik legérdekesebb bulinak ígérkezett idén. Óriási meglepetésekre persze nem nagyon lehetett számítani, de arra igen, hogy több minden derül majd ki olyan izgalmasnak ígérkező játékokról, mint az új Assassin's Creed és a vasárnap leleplezett Star Wars Outlaws. Utóbbi a tízperces játékmenet alapján váratlanul jól is nézett ki, előbbi pedig tényleg visszatért a gyökereihez, ha pedig ez nem lett volna elég, életjelet adott a két éve belengetett Avatar-játék és a The Crew új része is.

A legérdekesebb játék természetesen a Star Wars Outlaws volt, ami már a vasárnapi CGI-előzetes alapján is jól nézett ki, most pedig egy kicsit meggyőzött arról a Ubisoft, hogy igazából nem felejtettek el érdekes játékokat fejleszteni, csak az utóbbi jó pár évben jól titkolták ezt a képességüket. Az már korábban kiderült, az Outlaws főszereplője egy Kay Vess nevű zsivány, akit valamikor A Birodalom visszavág és A jedi visszatér közötti időszakban ismerünk meg, a mai bejelentés alapján egy külső nézetes, erősen lopakodásra építő játékban.

Kay Vessnek droid helyett egy aranyos kis állatkája is lesz, akit instruálhatunk majd mindenféle kisebb feladatok elvégzésére a gombok nyomkodásától a fegyverek apportírozásáig, fénykard helyett pedig természetesen egy zsiványhoz illő lézerpisztollyal rendezi majd le a konfliktusait, amikor elfajulnak a dolgok. A demóból az is látszott, hogy a nagy sikerű Star Wars Jedi-játékoknál jóval nyíltabb lesz a világ, egyrészt mert a bolygókon A-ból B-be siklókkal lehet majd közlekedni, másrészt pedig mert a bolygóról felszállva az űrhajónk nem egy töltőképernyőbe hipertérugrik bele, hanem az űrbe kerül, ahol a közelmúltból leginkább a Squadronst idéző űrcsatákba lehet belebonyolódni.

Az egész pont olyasminek tűnik, amire minden Star Wars-rajongónak felcsillanhat a szeme, és még kicsit a sosem volt, ám mégis legendás 1313-at is megidézi az egész. Perzse egyelőre csak az derült ki, hogy a Ubisoftnál ügyesen pakolásznak össze a fejlesztők klasszikus kalandjátékos elemeket, az nem igazán, hogy lesz-e olyan lelke a játéknak, ami kiemelheti a tömegből, de önmagában az, hogy egy ilyen kaliberű, nyílt világú játék készül az univerzumban, már optimizmusra adhat okot. A Ubisoft egyébként ezt a projektet még 2021-ben jelentette be, akkor azt írtuk, hogy azzal, hogy végre nem kizárólag az EA vállát nyomja a teher, ismét eljöhet a Star Wars-játékok aranykora.

Az Outlawson kívül betekintést nyerhettünk a két éve bejelentett Avatar-játékba, a Frontiers of Pandorába is, ami jóval kevésbé tűnt érdekesnek, mutogattak pár elég látványos klipet a The Crew Motorfestből, és végre mozgás közben is láthattuk az Assassin's Creed Mirage-t, ami még mindig látványosan a korai részeket idézi az utóbbiak helyett. Emellett jött egy hangulatos tengerésznóta a Ubisoft soha el nem készülő kalózszimulátorához, a Skull & Boneshoz is. Az összes bejelentést vissza lehet nézni a Ubisoft hivatalos csatornáin, például itt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!