Az Utódlás nem sokat teketóriázik az utolsó évada elején

Logan Roy gyűlöli a szülinapokat, leginkább a sajátját. Utálja a meglepetéseket, gyűlöli, ha ajándékot adnak neki, és amúgy sem az az ember, aki különösebben élvezett volna bármit is azonkívül, hogy a gyerekeit és a beosztottjait módszeresen megalázza, de a negyedik évadot nyitó ünnepségen úgy néz ki, mint aki megint agyvérzést fog kapni. Főleg, amikor éneklik neki, hogy Boldog szülinapot.

És főleg azért, mert nincsenek ott a gyerekek: Kendall, Roman és Shiv az első rész elején éppen igazgatósági megbeszélést tartanak egy piszkosul drága kaliforniai nyaralóban, és próbálják beröffenteni a legújabb, The Hundred nevű közös vállalkozásukat, ami a jó ég tudja, pontosan micsoda, valami újmédiás cég, amit hónapok óta grundolnak, de igazából csak buzzwordöket voltak képesek kitalálni róla. („Keveréke a Substacknek, a Masterclassnek, a Economistnak és a New Yorkernek.”) És semmiképpen sem azonos ennek a krikett-tornának a honlapjával. Aztán a Hundred ötlete, feltehetőleg egy teljes csapat több hónapos melója megy a kukába akkor, amikor felmerül, hogy nekik kellene megvenniük a Pierce család médiacégét, onnantól már hirtelen nincs is szükség ezekre a Zoomon bejelentkező, ismeretlen, névtelen emberekre, és a Roy gyerekek végre ráállhatnak valamire, amivel tényleg borsot törhetnek az apjuk orra alá. Aki, mint mondtam, tényleg úgy viselkedik a saját születésnapján, mint akit épp a bitófához visznek nemsokára.

Az Utódlás mindig is nagyon jól bemutatta, hogyan is lavíroz a Roy család az átlagos emberek között, pontosabban nem is lavíroznak, hanem felettük lebegnek már egy másik sztratoszférában, csak néha a halmazok metszik egymást. Van, amikor ebből csak lefizetés lesz (mint az első részben), van, amikor haláleset (mint az első évad legvégén). Ezért olyan vicces, amikor Greg beállít Logan szülinapjára egy normie lánnyal, akit mi mondjuk mindennapinak hívnánk, a Waystar Royco-légkörben viszont olyan, mintha egy partibohóc érkezett volna közéjük. Szegény Bridget pedig csak úgy viselkedik, mint egy kellemetlen, de azért átlagos ember, aki kérdéseket tesz fel beszélgetések közben, megpróbál mindenkivel szelfizni a szülinapi bulin.

Az egyik ilyen pokolian vicces beszélgetés, amibe belepofátlankodik, az elnökválasztásra készülő Connor panaszáradata arról, hogy százmillió dollár kell még neki ahhoz, hogy az előzetes mérések szerint összehozott 1 százalékos támogatottságát meg tudja őrizni, és ezzel, hát, „részt vegyen a párbeszédben”, akármit is jelentsen ez. Connor mindig is az Utódlás legszerencsétlenebb szociopatája volt, és én kifejezetten hálás vagyok, hogy a sorozat még azt sem adja meg neki, hogy minimális sikere legyen ebben. Mondjuk, miért is lenne, az elsőszülött Con abszolút balfék mindenben, amihez hozzányúl, az alapból is katasztrofális eljegyzését Willával is azzal próbálja megfejelni, hogy olyan esküvőt akar, amivel legalább a médiába belekerülhet, igaz, ehhez csöves verekedéseket képzel, meg szögesdrótot.

Bridgetet végül – képen kívül – nem más rakja ki a szülinapról, mint Colin, Logan megbízható testőre. Sőt, több mint testőr, Logan ugyanis egy idő után megszökik a saját partijáról, beül egy étterembe, és kifejti a szerepéből majdnem kieső férfinak, hogy ő a legjobb barátja. Logan elkezd monologizálni arról, hogy mi az ember, mi a világ, és mi van a halál után, és amikor úgy is tűnhetne, hogy talán lehetne ebből egy párbeszéd is (Colin belekezd egy gondolatba a mélyen vallásos apjáról), a médiacézár egyértelművé teszi, hogy nem beszélgetni akar, hanem beszélni. A családja éppen ellene fordult, az egyetlen igazi bizalmasa az előző évad utolsó részében óriási power move-ot nyomó Tom Wambsgans.

Szegény Tom Wambsgans, a St. Paul-i fiú, aki ugyan a pletykák szerint modellekkel jár, de még az előző évados árulása után sem képes megszerezni apósa, vagyis potenciális jövőbeli exapósa bizalmát („Ha rendben leszünk, rendben leszünk” – mondja neki Logan, amikor rákérdez a jövőjére), és ami a legrosszabb, Greg is azt terjeszti róla, hogy ők ketten az Undorító Tesók. Pedig csak néha megisznak valamit. Az egyetlen kicsit béna szál az egész epizódban megint Greg szerencsétlenkedése, ahogy állítása szerint a szülinap közben szexelt Bridgettel az egyik vendégszobában, Tom meg azzal szívatja, hogy Logan egész biztosan látni fogja, mert bekamerázta, de a dilit hamarosan félretolja az, hogy megneszelik a rivális ajánlatot.

Onnantól pedig az Utódlás évadnyitója felkapcsolja a sebességet, pont úgy, ahogy maga Logan Roy is, aki azt mondja, hogy jó, elég a szülinapból, meló van. Gerri, Karl és Frank pedig megneszelik azt, hogy a Roy gyerekek állnak a rivális ajánlat mögött, és elkezdenek gyorsan egymásra mutogatni, hogy ki mondja el neki a rossz hírt, a végeredmény pedig a rész legjobb vizuális gegje, amikor a vércukorszintje miatt egy tál cukrot tartó Karl megszeppenve közli a rossz híreket. Roy pedig azonnal megparancsolja Tomnak, hogy hívja fel a feleségét, akinek egy kibaszott saját ötlete nem volt egész életében. A saját lányáról van szó.

Kendall, Shiv és Roman pedig megtehetik azt, hogy milliárdos ajánlatot tesznek Pierce-éknek a PGM-ért, hiszen a Waystart 48 óra múlva eladják a GoJónak, vagy ha valakinek sok lenne a cégnév, Alexander Skarsgård karakterének, aki ebben a részben nem bukkan fel. A gyerekek részesedése fejenként pár milliárd, ha összedobják, talán még pár befektető kell, és kenyérre kenhetik Nan Pierce-t és a komplett családját.

Imádom a Pierce családot. Az Utódlásban mindig úgy ábrázolják őket, mintha a Roy család az ő gonosz tükörképük lenne: liberálisak, hisznek a család szentségében, bézsben járnak, nem kezdenek el öklendezni a kommunizmus gondolatától, és így tovább. De mivel a sorozat figyelme folyamatosan Royékon van, a fene tudja, hogy mi mehet a Pierce-színfalak mögött, ahonnan mosolyogva, migrénnel magyarázkodva lép ki Nan, aki úgy tesz, mintha nagyon kellemetlen lenne az, hogy hirtelen egy milliárdos alkudozásban találja magát. Aki szabadkozik, hogy feleslegesen jöttek hozzá látogatóba, nem is ért a finanszírozáshoz, és szinte véletlenül sikerül kihúzni mindenki meglepetésére azt, hogy Shiv azt tervezi, elválik Tomtól. Ahol Logan gonoszkodik, oldalba döf és megaláz, ott Nan Pierce kedvességgel és vendégszeretettel próbál machinálni, és általában így is sikerül neki a legjobb helyzetbe kerülnie.

Logan Roy pedig a legrosszabb helyzetben van ezzel párhuzamosan: egy biztosnak hitt üzlet szopóágán, ahol váratják a telefonban, nincsenek információi, és a születésnapját kihagyó gyerekek próbálják éppen a bolondját járatni vele. Felesleges a sorozat negyedik évadánál megint azzal jönni, hogy milyen jó a főszereplője, de Brian Cox óriásit megy abban a jelenetben, amikor hirtelen légüres térben találja magát, nem tudja, sikerül-e nyélbe ütnie a bizniszt, és teljes természetességgel arra kéri az alattvalóit, hogy meséljenek neki viccet. Sőt, meséljenek róla vicceket. Ha a parancs nem lenne elég, Nicholas Brittel zenéje egy pillanatra egészen középkori lesz, mint egy királyi udvarban. Karl csak dadogni tud, úgyhogy jön a következő parancs: „Frank, kezdd te! Légy vicces!” Frank is besül, úgyhogy megy tovább a sortűz, egészen addig, amíg nyilvánvaló nem lesz, hogy megint csak Logan akar válogatott gonoszságokat mondani a körülötte ülőkre. Logan Roy érzi a vesztét.

Ehhez mondjuk kell is az, hogy a Roy gyerekek pénzt és finanszírozást nem kímélve akarják idegesíteni az apjukat, persze a helyzetet súlyosbítja, hogy iszonyatos mennyiségű pénzről van szól. Annyiról, hogy azt már Tom is felemlegeti, szigorúan tárgyalási szempontból („...őrültség lenne érzelmi prémiumot fizetni pluszban”). Sőt, még Romannak is feltűnik, hogy csak úgy rátesznek még félmilliárdot az ajánlatra: „500-szor ezerszer ezer igazi pénz, amit költhetnénk hómobilra vagy szusira.”

A gyerekek nyernek. Habár az etikett úgy diktálná, hogy nekik kellene felhívniuk édesapjukat a születése napján, a telefon fordítva csörög, és Logan Roy csak egy mondatot üzen azoknak, akiket évekig tornáztatott, hogy esetleg, talán majd a helyébe lépnek:

„Gratulálok, hogy nagyobb számot mondtatok, hülye kretének!”

Az egyik hülye kretén pedig hazamegy a férjéhez, akitől ezek szerint nemsokára el fog válni, és akivel szemben sikerült összehoznia egy milliárdos felvásárlást. Shiv szállodában él már az előző évad vége óta, a közös kutyájuk meg sem ismeri. És a teljesen személytelen luxuslakásban Tom és Shiv megegyeznek, hogy ennek már vége, felesleges marniuk egymást, felesleges kibeszélniük a hülyeségeket. Ennek persze vállalatvezetési okai is lehetnek, hiszen a rész elején Tom telefonhívása miatt indult el Shivben a gondolat, hogy vásárolják fel a PGM-et, és gyakorlatilag nem is csak az apjával, hanem a férjével is ki akart tolni tízmilliárd dollár segítségével. Sikerült neki, a vége mégis az, hogy egymás mellett alszanak el, belefáradva a sok hülyeségbe. Logan pedig egyedül nézi a saját híradóját, és azt sem bírja kritika nélkül.

Az Utódlás negyedik évada nem sokat teketóriázott, hogy belevágjon a lényegbe, és azonnal összerakja a feltehetőleg egész szezonon keresztül átívelő háború csataterét: egyik oldalon ott van az eladás előtt lévő Waystar Royco, ami most esett el egy óriási beszerzéstől. Kíváncsi leszek, hogy a NoJo ura mit fog ehhez szólni, hogy egy olyan céget vásárol fel, olyan igazgatósággal, ami még ennyire sem képes, és ami ellen személyes vendettát indított a korábbi vezetőség. Miközben a Roy tesókat láthatóan nem a racionális döntések irányítják, és ha valami miatt meghiúsul a NoJo-féle felvásárlás, akkor az ő finanszírozásuknak is annyi, a mély pénztárcájú bosszújuknak annyi, hiszen nem lesz mit likviddé tenniük, hogy a vételárat kifizessék.

Persze az Utódlás nem halandó emberekről szól, akiknek szembe kell nézniük a döntéseik súlyával, a Roy családnak nem felelősségük van, hanem csupa-csupa kiskapujuk. Alig várom, hogy megismerjük mindet az utolsó évadban.

Kósza megfigyelések:

• A főcímben található ATN-hírek címei mindig nagyon viccesek, az idei évadban ezek a hírek látszódnak: A kínai hekkelés miatt 40 millió amerikai koporsója lehet az elektromos autója, Deep state baki: titkosított adatok látszódtak az NBA óriáskijelzőjén, illetve A madárinfluenzás nem bír nem kacsákra gondolni.
• Imádom, hogy az előző évad végén a totális összeomlást produkáló Kendall Roy a rész elején úgy sétál be fistbumpolva, értelmetlen mondatokat hadoválva a hundredes megbeszélésre, mintha mi sem történt volna.
• Az első rész alapján sokkal nagyobb szerepet fog kapni Kerry (Zoe Winters), akiről legalább megtudtuk, hogy úgy definiálja magát, mint Logan „barátja, asszisztense és tanácsadója”. És akitől megtudjuk, hogy Marcia Milánóban shoppingolgat, az idők végezetéig.
• Bár az epizód nagy részében csak telefonon, kihangosítva lehet hallani a hangját tárgyalás közben, nagy reményeket fűzök az ebben az évadban felbukkanó új karakterhez, a testvérek pénzügyi tanácsadójához, Tellishez. Őt Kevin Changaris alakítja, akit eddig azok ismerhettek, akik tisztában vannak Jim Cummings amerikai független filmes munkásságával, mert az összes filmjében szerepelt (Thunder Road, Snow Hollow farkasa). Illetve most látom, hogy felbukkant a Fekete Párduc második részében is.
• Kíváncsi leszek, hogy Colinról, a hűséges fegyverhordozóról meg fogunk-e tudni még bármit, vagy ennyiben marad.
• Ennek a résznek az volt a címe, hogy The Munsters, ami egy két évig futó, élőszereplős amerikai tévésorozatnak volt a címe, amiben egy csapat klasszikus szörnyre emlékeztető karakter élte az átlagos amerikai kertvárosi életét. Nemrég Rob Zombie készített belőle egy egész estés remake-et.

Az Utódlás új részei minden héten hétfőn jelennek meg az HBO Maxon, a tévében hétfő esténként debütálnak az HBO-n.