Az Utódlás negyedik évada lesz az utolsó

2023. február 24. – 16:35

Az Utódlás negyedik évada lesz az utolsó
A sorozat színészei – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy sikerű, 13 Emmy-díjat kiérdemlő sorozat írója, Jesse Armstrong maga jelentette be, hogy nem készül több évad az Utódlásból, a március 26-tól látható negyedik lesz az utolsó. A sorozat a harmadik évaddal lett igazán népszerű, annak zárását 47 százalékkal nézték többen, mint a második évad fináléját.

Ahogy kritikánkban írtunk róla, a történet a Roy família utódlási küzdelmeiről szól: a világ egyik legnagyobb médiaipari vállalatcsoportját létrehozó Logan Roy 80 éves lesz, és arra készül, hogy a birodalmat átadja legrátermettebb fiának, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. A gyerekei pedig háborúzni kezdenek egymással, az apjukkal, illetve a cégükre szemet vető konkurens cápákkal.

„Soha nem gondoltam, hogy örökké tarthat, de perverz érzés abbahagyni” – idézte a sorozat vezető íróját és producerét, a már említett Armstrongot a Guardian. A második évadtól azon gondolkodott, vajon meddig tarthat, és már 2021 végén tervezték, hogy vége lesz. Az HBO rá bízta a döntést, hány évadot forgatnak le.

A negyedik évad trailere:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!