20 éves minden idők legsikeresebb gengszterraplemeze

2023. február 9. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

2003. február 6-án valószínűleg csak kevesen számítottak arra, hogy megjelenik egy olyan album, amely a feje tetejére állítja a nemzetközi rapzenét. Ez volt 50 Cent: Get Rich or Die Tryin’ című stúdióalbuma, olyan hatalmas slágerekkel, mint az In Da Club, a P.I.M.P., a 21 Questions vagy a Many Men (Wish Death). Az egykori tinédzser drogdílerből pillanatok alatt ünnepelt szupersztár lett világszerte, és valószínűleg ez volt az utolsó klasszikus gengszterraplemez, amely ilyen mértékű kereskedelmi sikert tudott volna elérni: 2003-ban 50 Cent első lemezéből adták el a legtöbbet az Egyesült Államokban. Az After Podcast legújabb részében az ominózus album hátterét és hagyatékát fejtjük fel, illetve kitérünk arra is, hogyan lett 50 Cent pár év alatt a világ egyik legismertebb rappere. Az adás vendége Boros Gábor, vagyis DJ Venom, akit a zeneszerető közönség a Halott Pénzből ismerhet, az olvasók pedig a Lángoló rapzenei szakírójaként.

Curtis Jackson, vagyis 50 Cent a New York-i Queensben nőtt fel, ott is a South Jamaica lakóövezetben, ami a város egyik legveszélyesebb környéke volt. Apját nem ismerte, anyja drogdíler volt, akit 50 Cent gyerekkorában megmérgeztek, így a nagyszülei és más rokonai nevelték fel. A rapper már egészen fiatalon, 12 évesen fegyverrel járt iskolába, kokaint, heroint és cracket árult, és még a nála jó pár évvel idősebbek is tartottak tőle.

A 90-es években kezdett el rappelni, és hamar felfedezte magának a legendás Jam Master Jay, a Run DMC egyik alapítója. Jackson a 50 Cent nevet vette fel, és New York underground köreiben szép lassan akkora nevet szerzett magának, hogy otthagyta Jam Master Jayt, hogy a Columbiával kössön lemezszerződést. A várva várt debütálás azonban nem jött össze, a kiadó annyira megijedt 50 Cent erőszakos életmódjától és stílusától, hogy inkább szerződést bontottak vele.

Itt Kelet-Európában a többségnek 50 Cent Eminem és Dr. Dre protezsáltjaként bukkant fel, pedig már jóval azelőtt hírhedtnek számított: írt egy How to Rob című számot, amiben félig viccesen, félig komolyan arról fantáziál, hogyan rabolja ki a rapszakma aktuális sztárjait. Ezzel magára is haragította a Wu-Tang Clant, DMX-et vagy Jay Z-t, utóbbit annyira, hogy még két évtizeddel később is pikkel a rapperre. Utcai stílusa és gengszter attitűdje végül majdnem a halálához vezetett. Közismerten nagyon rossz kapcsolatot ápolnak máig Ja Rule-lal, akivel komolyabb balhéi voltak, egy alkalommal tettlegességig is fajult a dolog, amikor Ja Rule emberei megjelentek 50 Centék stúdiójában.

Máig nem tudni a pontos részleteket, így csak elmondások és legendák alapján lehet összerakni a képet, de valószínűleg ez a nézeteltérés vezetett oda, hogy 2000. május végén egy autó megállt 50 Cent nagymamájának a háza előtt (amelyben a barátnője és a gyereke is tartózkodott éppen), és egy fegyveres kilenc golyót eresztett 50 Centbe. A rapper csodával határos módon túlélte a támadást, de a sérülések örökre megváltoztatták az életét. Mivel az arcát is érte lövés, hónapokig összedrótozott állkapoccsal élt, megváltozott a kiejtése és a szájmozgása is, ennek nyomán alakult ki a már védjegyévé váló raptechnika, hogy alig nyitja ki a száját szövegelés közben.

A sérülései és a felépülése után kigyúrva, ötletekkel tele tért vissza, de a zeneipari szereplők egyszerűen nem tudtak és akartak mit kezdeni egy olyan rapperrel, aki csőre töltött fegyverrel és golyóálló mellényben jár kiadókkal tárgyalni. Az egyik ilyen legendás történet Puff Daddyhez kötődik, aki dalszerzőnek akarta leszerződtetni a rappert, de amikor az töltött fegyverekkel jelent meg tárgyalni, kijelentette, hogy ez nagyon nem kell neki (pár évvel korábban lőtték le Tupacet és Biggie-t), és inkább nem foglalkoztatta. Így Jam Master Jay, Puff Daddy és a Columbia kiadó is elszalasztotta, hogy történelmet írjon.

50 Cent nem adta fel, saját mixtape-eket vett fel, és árulta az utcán a lemezeit, majd felfedezte magának Eminem, aki akkoriban egyértelműen a legnagyobb rapsztárnak számított mindenhol a világon. A legendás Death Row Recordstől elég csúnya körülmények között távozó Dr. Dréhez reptette a rappert, ő pedig le is szerződtette az újonnan alapított kiadójához, az Aftermathhez. Itt jött ki a Get Rich or Die Tryin’ a mára ikonikussá vált borítóval és lövésnyommal, amivel a 2000-es leszámolást idézték meg. Az albumból az első héten 872 ezer példányt adtak el, végül több mint 6,5 millió példánnyal az év kereskedelmileg legsikeresebb albuma lett. Ezen sokat dobott az is, hogy az In Da Club vagy a P.I.M.P. óriási rádióslágerekké váltak, és alatt A listás szupersztárt csináltak 50 Centből.

A rapper elképesztő sikere sok szempontból az időzítésnek is volt köszönhető. A 90-es évek véres leszámolásokba torkolló rapháborúi (lásd Tupac vs. Biggie) után pár évre elkezdett jófiúsodni az iparág, és ekkor jelent meg egy új arc, aki tényleg annyira veszélyesnek tűnt, mint amilyennek mondta magát, ráadásul kifejezetten élvezte a más rapperekkel való összeakaszkodást. Hogy mennyire kemény fickó volt 50 Cent, az pont az In Da Club klipjének forgatásán derült ki. A felvétel idején ugyanis egyszer csak megjelent Suge Knight 30 mexikói bűnözővel, hogy kicsit befenyítse a társaságot, hiszen még mindig nehezen viselte, hogy Tupac halála után Dr. Dre és Snoop Dogg otthagyta a Death Row kiadót, amely gyorsan hanyatlásnak is indult. Amíg mindenki hanyatt-homlok menekült a nehézfiúkat látva, 50 Cent odaállt Suge Knight és az emberei elé, hogy mondja, mit is akar. Knight nem csinált balhét, csak az arcába fújta a szivarja füstjét, és lelépett. (Jelenleg emberölés és más bűncselekmények miatt minimum 2034-ig börtönben ül, és őt gyanúsítják Notorious B.I.G. 1997-es meggyilkolásának kitervelésével is.)

Az elképesztő sikerrel járó pénzt aztán 50 Cent egészen ügyesen forgatta vissza. Első komolyabb szponzorációs együttműködését egy vitaminvizes céggel kötötte, de a gázsit nem pénzben, hanem részvényben kérte. A cég hamar sikeres lett, 50 Centből úgy lett milliárdos, hogy többet keresett a saját ruhamárkájával, üdítőjével, videójátékaival és más projektjeivel, mint az eladási rekordokat döntő lemezével. Az őrület odáig fokozódott, hogy 2005-ben Get Rich or Die Tryin’ címmel egy önéletrajzi filmet is forgatott a saját főszereplésével, illetve G-Unit néven létrehozott egy rapkollektívát is.

Ami nagyon érdekes 50 Cent karrierjében, hogy igazából a 2003 és 2007 közti időszak jelentette neki a csúcsot, azt azóta sem tudta megközelíteni. A második nagylemeze szintén nagy siker lett (rajta a Candy Shop című slágerrel), a 2007-est viszont már beárnyékolta egy mesterségesen kreált balhé egy ifjú titánnal, akit Kanye Westnek hívtak. 50 Cent fogadott, hogy ha Kanye több lemezt ad el 2007-ben, mint ő, akkor visszavonul. Végül többen is vették meg a Graduationt, mint a Curtist, és a rapper nem vonult vissza ugyan, de innentől leszállóágba került a karrierje.

Azt azért Boros Gábor is kiegészíti a podcastban, hogy lemezek szintjén ugyan valóban nem jutott vissza a rapper a csúcsra, közreműködőként máig képes belenyúlni a tutiba. A 2010-es évek után fel-felbukkant egy-egy frissen felkapott előadó slágerében, mint a Hate Bein’ Sober Chief Keeffel és Wiz Khalifával vagy a The Woo Pop Smoke-kal és Roddy Ricchcsel. Még a 2022-es Super Bowl halftime show-jában is felbukkant, méghozzá az In Da Club első képkockáit megidézve.

Mindezektől függetlenül az elmúlt 10 évben már inkább a szórakoztatóipar másik szegmense kötötte le. Színészként megfordult jó néhány tévésorozatban és mozifilmben (Den of Thieves, Escape Plan, Southpaw), illetve producerként és színészként dolgozott a hat évadot megért Power tévésorozatban. És itt még nincs vége, ugyanis állítólag a háttérben már azon dolgozik, hogy az Eminem-féle 8 mérföldből tévésorozatot csináljon.

2023-ból visszanézve 50 Cent karrierje kifejezetten érdekesen alakult. A Get Rich or Die Tryin’ mai füllel meghallgatva is tökéletes gengszterraplemez, Dr Dre, Rockwilder vagy Sha Money beatjei még ma is elképesztően jól szólnak (élőben pláne), pedig ez a fajta hiphop nagyon-nagyon rég kiment már a divatból. Talán pont 50 Centtel ért véget ez a korszak, hiszen utána jöttek ugyan még mások hasonló attitűddel és ambícióval, mint az ő szárnyai alól kikerülő, majd őt állítólag eláruló The Game, Rick Ross vagy Freddie Gibbs, de ezek az előadók meg sem tudták közelíteni azt a népszerűséget és sikert, mint ami 50 Centnek sikerült. A gengszterrap is átalakult az internetkorszakban, a chicagói drill és más vadhajtásai újraértelmezték, mint jelent bűnözőnek lenni rapperként, és ma már egyre ritkábban aggatják rá bármire a gengszterrap címkét. Annak ellenére, hogy 50 Cent korántsem egy született angyal, a Get Rich or Die Tryin’ egyértelműen a raptörténelem egyik kiemelkedő lemezei közé tartozik.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!