Telex Neked #96: mindenféle herkentyűk és egy dércsípte hercegi bré

2023. január 13. – 04:51

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a itt Telex heti hírlevele a január 5. és 11. közötti fontosabb történésekről. Aki már csütörtökönként szeretné megkapni a Telex Neked hétösszegző hírlevelet, netán szívesen tudna meg titkokat a telexesekről az Ezek vagyunk mi interjúsorozatban, az kicsit lejjebb megtalálja a linket, amire kattintva feliratkozhat.

Kedves olvasók, Szalma Baksi Ferenc vagyok, a newsroom vezetője és hírlevél-specialista. Ha valahol beázik, eldugul, tönkremegy, megbüdösödik egy hírlevél, odamegyek, és megjavítom. Ez az egyik dolgom, ezért fizetnek. Néha még a kábelt is megszerelem. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert a Telex bő kétéves, egészen pontosan huszonhét hónapos története alatt ez már a harmadik hírlevelem, vagyis átlagosan harminckét hetente találkozhatnak velem az olvasók, régi ismerősükként üdvözölhetnek, ha akarnak. Magamról korábban már minden fontosnak gondolt, de mások számára teljesen érdektelen információt elmondtam. Még talán annyi, hogy tériszonyos vagyok, ez a kép biztonságos körülmények között, egy utcán készült.

Most pedig nézzük, milyen fontos események történtek itthon és külföldön.

Miénk itt a térerő

Mi történt? Eladták a Vodafone-t.

Miért fontos ez? Mert a magyar államhoz és a kormány kedvenc távközlési cégének leányvállalatához került, de az csak hosszabb távon derül ki, hogy ez jó-e nekünk.

Mit láttunk? 660 milliárd elköltött forintot, de még örülhetünk is, hogy nem 715 milliárd lett. És a versenyhivatal sem vizsgálhatja az ügyletet.

Locomotiv GTA

Mi történt? Húsz év után visszatért a Fekete Vonat, az egyik legnépszerűbb hazai hiphopcsapat. Több mint tízezer embernek zenéltek a budapesti Arénában.

Miért fontos ez? Mert nem tucatzenészekről van szó, együtt még sokra vihették volna.

Mit láttunk? A népünnepély után egy lefújt koncertet, végül egy csúnya összeveszést a pénz miatt.

Quo vadis, Erasmus?

Mi történt? Brüsszel kizárja az Erasmus +-ból az alapítványi irányítású magyar egyetemeket. A tiltás a Horizont kutatási és innovációs keretprogramra is vonatkozik.

Miért fontos ez? Beszűkülnek a diákok és a kutatók lehetőségei. „Ez olyan, mintha atombombát dobtak volna a hazai felsőoktatásra” – mondta Fazekas János, az ELTE docense.

Mit láttunk? Egy bizakodó minisztert, egy aktivizálódó ellenzéki pártot és kétségbeesett hallgatókat.

Herkentyűk 1.

Mi történt? Lezajlott a világ legnagyobb techkiállítása, a Las Vegas-i CES.

Miért fontos ez? Mert itt mutatják be azokat az újdonságokat, amelyek nemsokára az életünk részei lehetnek.

Mit láttunk? Többek között egy negyventonnás távirányítós markolót, halottakat „feltámasztó” mesterséges intelligenciát és szagolható virtuális valóságot.

Herkentyűk 2.

Mi történt? Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó egy elegáns római étteremben ebédelt a múlt héten.

Miért fontos ez? Miért, fontos ez? A miniszterelnök európai uniós összehasonlításban is jól keres, és megengedhette magának, hogy saját zsebből rendezze a számlát.

Mit láttunk? Történetesen épp arra jártunk, így hát beugrottunk megnézni a La Bussolát. Elképesztő kedvességet tapasztaltunk.

A herceg fagyott cerkája

Mi történt? Megjelent Harry herceg Spare (Tartalék) című önéletrajzi könyve, ami azonnal az eladási listák élére ugrott. Nem csoda, hiszen hatalmas hírverést csaptak neki. Igen, még a fagykáros péniszét is kitették a pultra.

Miért fontos ez? A brit királyi család tekintélye a tét. És persze Harry herceg szavahihetősége.

Mit láttunk? A felszín alatt egy mélyen traumatizált fiatal férfit.

Miről írtunk még?

A hét legolvasottabb cikke a Ha meg támogac egy kis pénz oszegel akkor soha nem látod ezeket a kepeket volt

A hét videója a Olyan nincs, hogy valami nem tetszik és befogom a számat, erre nevelem a diákjaimat is volt

A hét képe

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Január 5-én délelőtt elbúcsúztatták XVI. Benedeket, a 95 éves korában elhunyt emeritus pápát a római Szent Péter téren. Közel 600 éve nem volt példa emeritus pápa temetésére a Vatikánban, ennyi ideje nem volt XVI. Benedek előtt olyan pápa, aki lemondott volna. A téren már hajnaltól gyülekeztek az emberek, a temetésre pedig teljesen megtelt. Az emeritus pápa temetésén a katolikus egyház magas rangú tisztviselői, több ortodox egyház vezetője és a világ minden pontjáról érkező hívek és politikusok vettek részt.

Heti túraajánló: Gigantikus holdbéli kőteknő a Bükk tetején

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Pusztulás és monumentalitás, tájseb és gigantikus ipari szobor: ez a Bél-kő. A Bükk látványos, messziről fehérlő sziklaparadicsoma közelről nézve sokkolóan durva. Az ország leghatalmasabb, ráncos homlokú sziklafala alatt óriási, lebetonozott tárnabejáratok idézik a múltat.

Ha kíváncsi vagy arra, ezen a héten kit mutattunk be a Telex kollégái közül, akkor itt tudsz feliratkozni a Telex Neked hírlevélre!

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!