Kikiáltási ára ötszáz forint – így durvult el a talált tárgyak árverése a pécsi polgármesteri hivatalban
2022. december 15. – 18:58
Rendetlenségnek tűnt, de nem trehányságból halmoztak ruhákat, táskákat, cipőket, napszemüvegeket a pécsi polgármesteri hivatal folyosójának két asztalára az ügyintézők. Aukción jártunk.
Bár kétségtelen, hogy nem volt agyonreklámozva, de csütörtök kora délután mégiscsak egy tucatnyi érdeklődő tekintette meg a néhány hete meghirdetett ingóságokat. A lista alapján még ekkora érdeklődésre sem számítottam, így egy gyors körkérdés után kiderült, hogy többnyire közvetlenül a pécsi polgármesteri hivatal oldaláról, illetve az önkormányzati újságból, mások pedig egy helyi Facebook-csoportból szereztek tudomást az eseményről. És a legtöbben konkrét tárgyat kiszemelve, felkészülten érkeztek.
Hasonló árverés legutóbb két évvel ezelőtt, a világjárvány egyik csúcsán volt, de az egyik ügyintéző szerint akkor is volt néhány érdeklődő.
„Ugyan csak hárman vagy négyen jöttek el, de még a feszítővas is gazdára talált. Az egyik licitáló először nem akart, de végül vett egy biciklit is, hogy mindent haza tudjon tolni, amit szerzett”
– és ebből már sejtettem, hogy itt ma is izgalmas eseményeknek lehetek szemtanúja. Nyilván nem a dokureality klasszikusának számító Licitvadászok-féle, agyondramatizált értelemben, hiszen mégiscsak a pécsi polgármesteri hivatal, fokozottan karácsonyi hangulatot árasztó folyosóján vagyunk.
Ezúttal harminc talált tárgyat hirdettek meg, amiket vagy a rendőrség vagy magánszemélyek hoztak be a hivatalba, és több mint egy éve nem jelentkezett értük senki. Ekkor lehet csak árverés útján megválni tőlük. Ez pedig utánajárást igényel, ugyanis a hivatali ügyintézők határozzák meg a tárgyak becsértékét, azaz kikiáltási árát. Látszik, hogy a hivatali dolgozók próbáltak valós árakat belőni, de azért ez elég viszonylagos is, hiszen az ársapka nélküli valóságban mindennek annyi az ára, amennyit adnak értük. De szabályok persze vannak, például értékfüggően meghatározott licitlépcsők és ajánlat hiánya esetén csökkenő ár. És minimális ár is van: a becsérték 35%-a. Alsóársapka, na.
„Annyira eredeti, hogy még a bolti csipogó is rajta volt”
– hangzott el egy félig tréfás megjegyzés az egyik ügyintézőtől, miközben többen az egyik asztalra halmozott márkás ruhákat nézegették. Voltak, akik néhány perc, a portéka gyors felmérése után távoztak is, de a hatfős keménymag szinte az elejétől a végéig ottmaradt. Többen konkrét célokkal érkeztek: egy fiatal anyuka is előre kiszemelte a gördeszkát, amit 5 éves kisfiának vett meg végül. Ráadásul ellenlicit nélkül, jóval a kikiáltási ár alatt. De ne szaladjunk előre, mert már az első licit okozott némi bonyodalmat.
A 2000 forintos becsértékű Platinum márkájú késkészlet kiélezett (!) licitje után derült ki, hogy minden tárgy után papírozni kell. Hivatali eljárásról van szó, mindent jegyzőkönyvezni, többszörösen szignózni kell, ráadásul a munkaszervezet nem mindennap lát el hasonló feladatokat. Ez többekből elégedetlenséget váltott ki, mert rögtön sejteni lehetett, hogy nem fél óra tömény adrenalin következik, hanem bizony megakadhatnak a folyamatok. Ráadásul azzal sem árt tisztában lenni, hogy nem csak személyi igazolványra, de lakcímkártyára is szükség van és mindent azonnal, készpénzben kell kifizetni. Így szabályos.
A második legdrágább (becsérték 20 ezer Ft), és a sorban is második darab egy edénykészlet volt, ami igazi rejtélynek bizonyult. Mégis ki hagyhat el egy szinte teljes és teljesen új edénykészletet? A nyertes licitálót nem különösebben érdekelte, mivel ebben az esetben is lefelé ment az ár. De csak egy ezrest, ekkor már úgy ítélte meg a nyugdíjas úr, hogy érdemes lecsapni.
Ezután kisebb értékű 500–3000 forintos tárgyak jöttek, különösebb egymásnak feszülés, izgalmak nélkül, de sorra találtak gazdát a hátizsákok, női táskák is. A nap legdrágább tételénél, a Hermes márkájú barna, női pénztárcánál (becsérték 30 000 Ft) kicsit meg is fagyott a levegő, mivel egyértelműen nem ennek a közönségnek szólt az ajánlat. Ami ráadásul 10 000 Ft-ig le is csökkent, de így sem lelt gazdára.
Közben fel is gyorsultak a folyamatok, minden résztvevő láthatóan otthonosan érezte már magát az egyébként elég abszurd folyosói-hivatali helyzetben, amit a levezető elnök azért oldani is próbált.
Egy kis macsóskodásra is sor kerülhetett: a legnagyobb csata egy férfi villanyborotva körül bontakozott ki. Először még a kikiáltási árat, azaz 3500 Ft-ot sem akart kiadni érte senki, de a csökkenő tendencia némi villongás után megfordult és végül 2200 Ft-ért ment el.
„Na, most azért szórakoztam egy kicsit” – hajolt felém az árverés sztárja, aki végül legalább nyolc tárgyat vitt haza. „A feleségem nagyon nem akarta, hogy eljöjjek, de mit csináljak. Jó a nyugdíjam, rá is értem” – tette hozzá az edénykészlet, egy óra, egy női táska és több apróság új tulajdonosa.
Legnagyobb meglepetésemre végül a meghirdetett 30 darabból 22-t sikerült értékesíteni. Azonban az ebből származó 31 325 Ft-os bevétel nem a város kasszáját gyarapítja: a pécsi polgármesteri hivatal csak lebonyolítója az árverésnek, és minden megy szépen az államkasszába. Hozzáteszem, alapvető újságírói szabályokat áthágva a végösszeghez én is hozzájárultam, ugyanis az utolsó előtti tételt, egy barna napszemüveget 175 forintos ajánlattal tudtam megkaparintani. A megmaradt tárgyaknak három hónapon belül újabb esélyt kell adni, és a megsemmisítés vár rájuk, ha a következő alkalommal sem találnak gazdára.
A cikk szerzője a Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.
