Vénnek való vidék

A The Old Man egészen furcsán indul. A való élethez hasonlóan koros, ugyanakkor korához képest továbbra is iszonyúan sármos, megnyerő Jeff Bridgest látjuk, ahogy a címhez méltó módon felkel az éjszaka közepén pisilni. Ezután játszik a kutyáival, orvoshoz megy, éli az idős özvegyek magányos, ugyanakkor láthatóan nyugodt, mondhatni pazar életét. Bridges persze aligha szállt volna be egy öregember-szimulátorba, úgyhogy bő fél óra múlva üresből ötösbe vált a sztori, elszabadulnak a kutyák, elszabadul Bridges, és záporoznak a golyók.

A The Old Man alapvetése faék egyszerűségű, ezerszer látott sztori, ezerszer lerágott csont: egy egykori CIA-ügynököt végül valahogy mégiscsak utolér a kínkeservvel hátrahagyott, titokban tartott múlt. Valljuk be, nem túl eredeti.

Ahogy az sem, hogy Hollywoodban fegyvert adnak egy már egyáltalán nem fiatal színész kezébe, hogy aztán elszabaduljon a pokol. A készítők – a Jerichón, a Fekete vitorlákon és a Seen közösen dolgozó Jonathan E. Steinberg és Robert Levine – viszont abban az értelemben újszerűen nyúltak a dologhoz, hogy nem egy John Wick-szerű gyilkológépet és nem is egy, a korához képest lényegében komikusan erős, agilis Liam Neesont vonultattak fel.

Persze azért a Bridges által játszott Dan Chase nem is egy átlagos, Vermontban tengődő nyugdíjas. A szunnyadó, a hirtelen helyzetváltozástól felélesztett gyilkológép viszont nagyon is rozsdás, nincs meg az akciófilmekben látott emberfelettisége, vagyis nem úgy. Nem fog lefutni egy vonatot, nem ver szét puszta kézzel úgy két kommandóst, hogy meg sem kottyan neki. Jön a nagypapás szuszogás, nyögés, amitől nemcsak az idős Chase, de a mi csontjaink is fájnak egy-egy akciójelenet után.

Az emberfeletti azért ott van Chase-ben, egyfelől abban, hogy az éveknek és a rutinnak köszönhetően minden helyzetből képes kihozni a legjobbat, másfelől abban, hogy a készítők szinte teljesen irreális fantáziát vetítettek ki a férfi öregkorra. Chase minden nyavalyája ellenére azért mégiscsak egy fullos nyugdíjas, aki lövöldözés nélkül is hatékonyabb, tevékenyebb, mint én leszek 10-15 év múlva. Emellett persze tökéletesen alkalmazza az évtizedekkel korábbi kiképzését, meg tudja védeni a szeretteit a mindent beborító, ismeretlen sötét fenyegetéstől, és bárkire bármikor rá tud cáfolni önmagát igazolva. Na, hát látszik, Steinberg és Levine ilyen 70-es szeretne lenni, de sem ők, sem más nem nagyon lesz ilyen.

Apropó, szerettek megvédése: a The Old Man gyorsan felvéste magát a telefonos fenyegetések toplistájára, valahova az első három hely közé. A sorrend tetszőleges Liam Neeson Elrabolva-telefonhívása, a Narcosban hallható Pablo Escobar-kiborulás, illetve Chase egyszerre hidegvérű, ámde vérfagyasztó ígérete között, amiben megígéri, hogy akit ráküldenek, azt hullazsákban, akit meg a szerettei után küldenek, azokat darabokban küldi vissza.

A telefonbeszélgetések – különösen a hétrészes első évad első felében – abszolút hangsúlyos szereppel bírnak. Ez a forgatás idején alapvetően meghatározó koronavírus-járvány miatt részben egy kényszerű megoldás volt, ám míg csomó sorozatban irtó bénán jön ki, ahogy a semmibe beszélnek egymással emberek, addig Jeff Bridges és a némileg szokatlan módon nem annyira tomboló, sokkal inkább hűvösségével félelmetessé váló John Lithgow párosa úgy elviszi a hátán ezeket a telefonbeszélgetéseket, hogy csak pislog az ember. Hiába, na, mindketten lubickolnak a szerepükben, az egykori partner, mára barát-ellenfél viszonyba csúszott 70-es nagypapák karaktere meg külön jól áll a párosnak. Kettejük mellé kiemelhető még Amy Brenneman és Alia Shawkat játéka is, de hát mivel a cím szerint öregember van a középpontban, azért erősen adagolva kapunk belőlük bármit is.

Aminél szintén jobban kellett volna vigyázni kicsit az arányokra a receptben, az a flashbackek mértéke. Önmagában nincs velük baj onnan nézve, hogy nem öncélúak, tényleg jól töltik be a jelen történetében tátongó lyukakat, amiket muszáj értenünk Chase és a Lithgow által játszott Harold Harper viszonyában. Csakhogy elég vontatottak ezek a múltidézések, ráadásul óhatatlanul azon kezd merengeni az ember az elnyújtott jelenetekben, hogy a fiatal Chase-t játszó Bill Heck nem rossz színész, de hát messze nem egy Bridges – még ha egyébként egészen figyelemre méltó is a hasonlóság kinézetre Heck és Bridges 1980-as évek közepi fizimiskája között.

A flashbackek mellett az akció hiánya is megtöri a tempót, amikor Bridges nem menekülve gyilkolászik vagy gyilkolászva menekül, eléggé belassul minden. Ugyanez a helyzet, ha nincs a képernyőn Lithgow vagy Bridges – itt jön ki, hogy óriási húzás két ilyen színészt megszerezni egy sorozatba, de az áldás egyszerre átok is, mert hát bárkit tesznek melléjük, óriási a szakadék.

A vontatottság valószínűleg abból is adódik, hogy a készítők valami furcsa oknál fogva minimum két évaddal terveznek, röviddel a nyár közepi amerikai bemutató után be is rendelték a második etapot, holott ez klasszikusan jó lett volna egy egyévados sztorinak. Hozzáteszem, nem olvastam Thomas Perry regényét, amiből az egészet csinálták, szóval nem tudom, meddig futhat még az öregember, de a hét rész előzetesen pont elégnek tűnt.

A folytatás forgatása talán zökkenőmentesebb lesz, nem lesz már annyira veszélyes a Covid, és remélhetőleg Bridges egészségügyi problémái miatt sem kell majd leállni. A forgatás alatt ugyanis Bridges kétszer is közel került a halálhoz, először a limfómadiagnózisa miatt került kórházba, majd a kemoterápiás kezelés alatt koronavírusos lett, ami miatt öthetes kórházi kezelést kapott.

A The Old Man Magyarországon a Disney+ kínálatában látható szeptember 28-tól, a részek hetente érkeznek majd.