Nagyon közel jutottunk az élőszereplős Mézga családhoz

Nem kell kertelni: a Nyugati nyaralás alapötlete az egyik legszórakoztatóbb és legegyszerűbb, amit magyar közönségfilm mostanában kitermelt. A szocializmus alkonyán, 1984-ben egy négytagú magyar család szeretne a francia Riviérára, Nizzába utazni. Már igényeltek útlevelet, váltottak valutát, vettek flancos ruhákat, hogy ne nézzék őket ott teljesen csórónak. Az apuka (Mészáros Máté) autószerelő, és ahogy a stáblistán látjuk, néha azért seftel ezzel-azzal.

Az indulás előtt pár nappal megjönnek az útlevelek, de eggyel kevesebb, az apuka megkapta, az anyuka (Pokorny Lia) megkapta, a lázadó gimis lány (Szőke Abigél) megkapta, csak a sakkbolond fiú (Tóth Mátyás) nem. Mitévők legyenek? Mivel egy NDK-ba szakadt magyar pont akkor teszi le a nyugatnémet kabrióját megőrzésre a főszereplőnk veszprémi műhelyében, a családfő úgy dönt, hogy megtartják a nyaralást, csak nem Nyugat-Európában, hanem a húsz percre lévő Balaton partján, és nem csóró kelet-európaiak lesznek, hanem külföldinek fogják kiadni magukat.

Tiszeker Dániel (Nagykarácsony) és Lévai Balázs (Pécsi szál) eredetileg tévéfilmnek készült, de mozikba kerülő filmje azonban nem igazán tud kezdeni a komikummal, azonkívül, hogy néha Mészáros Máténak rosszul kell németül hebegnie. Az alaphelyzetből adódó lehetőségek pedig szinte teljesen kihasználatlanok maradnak, amikor a Nyugati nyaralás nagyjából a felétől átvált egy kémfilmbe, ahol a főszereplőinket beszervezik, és a lángos meg a Bambi helyett egy mikrofilmet üldöznek az Ezüstpart Hotel vonzáskörzetében.

A Nyugati nyaralás egyértelműen a Kádár-kori nosztalgiából táplálkozik, vagyis a táplálkozás nem is a jó szó, inkább felfalja az egészet. Érdekes azt látni, hogy huszonöt évvel a Csinibaba gúnyos szatírája után sorban készülnek azok a filmek és sorozatok, amik ugyan a történetükkel nem, de a külsőségeikkel mindent megtesznek, hogy ezt a korszakot úgy mutassák be, mint valami csodálatos aranykor. Amikor Linda ment a tévében, és szifonból lehetett nyomni a tejszínhabot. Amikor volt mágneses sakktábla, és Soltész Rezső németül is énekelt. (A Soltész Rezsővel kapcsolatos vissza-visszatérő geg az egész film legjobb húzása.) Amikor Juhász Előd ment a tévében, de legalább a belügyesek sem verték le ok nélkül a vesédet. A Nyugati nyaralás egyértelműen azoknak készült, akik erre a korszakra nem kritikusan emlékeznek. Milyen jó volt régen – mondja a film minden elemével, pedig egy olyan családról szól, aminek az egységét elgáncsolja önkényesen az állam, mert éppen nemzetközi helyzet van. A Nyugati nyaralás aztán megmarad azon a szinten, mint a negyven évvel ezelőtti Mézga család, aminek, pontosabban az utazós különkiadásának főcímét jó hosszan meg is nézhetjük a filmben.

És tényleg akkor ugrik a helyére, hogy ez a film mi is szeretne lenni valójában: egy Mézga család Köbüki és az egész sci-fi világ, a jövőből küldött tárgyak nélkül. Még Máris szomszéd is van a Szervét Tibor által alakított figurában, és nem a főszereplők melletti házban lakik, hanem amikor először meglátjuk, Noszály Sándorral teniszezik.

A Nyugati nyaralás aztán a politikai töltete ellenére semmit nem tud mondani a külsőségein kívül az akkori korról, de a mostaniról sem – muszáj megemlíteni, még ha nincs is köze semmihez, hogy a stáblistán megköszönik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-projektnek, köztük Navracsics Tibornak is. A bosszantó az, hogy itt a sztori simán adná magát ahhoz, hogy állítson bármit bármiről, hiszen itt a rendszer alatt nyögő kisember, akit ellehetetlenítenek. De inkább lesz egy komédia abból, hogy Mészáros Máté karaktere többször is totál kivan attól, hogy a feleségét más férfiak vonzónak tartják. Pedig a Nyugati nyaralás még próbál is valahogy hidat építeni a múlt és a jelen között, egyszer a Carson Coma szerepeltetésével (Nico és a bársony metró névvel, lásd Nico & The Velvet Underground), egyszer meg a Beat On The Brat egykori budapesti klub, most kávézó szerepeltetése Szőke Abigél egyik pólóján.

Hülye vagy, Dávid? Ez egy egyszerű balatoni vígjáték, emberek marhulnak tét nélkül, van pár vicces beszólás, az egyik jelenetben sírva vigadnak egy csárdában, máskor Európa Kiadót gitároznak, mit nem lehet ezen szeretni, a végén minden jól sül el, mit nem lehet ezen szeretni? És a Nyugati nyaralás nagyon szeretne szerethető és szimpatikus lenni, ahol minden poén egyértelmű, minden utalást ért mindenki. Mindenki, aki ezeket egész életében értette – kíváncsi lennék, hogy hány, 1990 után született ember tudja azt, hogy mit jelent, ha Linda leveszi a klumpáját. Olyan az egész, mint egy végtelen visszacsatolás, szépen emlékszel a Kádár-korra, jól szórakozol ezen a filmen, ami után szépen emlékszel vissza a Kádár-korra.

Mindenki mentségére legyen mondva, a színészek megtesznek mindent, ami tőlük telik. Mészáros Máté a reklámos és örökké emlékezetes mellékszerepek (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan) után megérdemelt egy rendes főszerepet, és jó, még ha sokszor kicsit erőltetetten bunkó is retró-Mézgaként. Pokorny Liának néha mintha egy párhuzamos filmet adna, ami csak néha bukik a felszínre: az, hogy más férfiak is rámozdulnak, meg hogy imádja Soltész Rezső búgó hangját, nem túl érdekes önmagában, de amikor dühösen kifejti, hogy ebben a rohadt világban valami neki is járna már, az hiteles. Kár, hogy a Nyugati nyaralás ezt a vonalat felkapja, aztán viszonylag hamar elengedi.

Szőke Abigél most szőke haj nélkül, de megint eljátssza szinte ugyanazt a lázadó/értelmiség felé húzódó karaktert, mint A besúgóban, bár itt legalább kap egy kontrasztot is egyszer, amikor felöltöztetik az Anna-báli habos ruhába. Szervét Tibor pedig valószínűleg álmából felkeltve is tudja ezt a barátságos, urambátyámszerű potentátot játszani, de lehet, hogy a szerepére jobban állt volna valaki, akiből nem árad rögtön a cselszövés. A mellékszereplők pedig (főleg a verőlegényeket játszó Orosz Ákos és Ötvös András) pont olyanok, viselkedésre és kinézetben is, mintha a Hahotában rajzolták volna meg őket, egyikőjük még egy Leslie Mándoki-bajszot is kapott.

Habár a tévéfilmek és a mozifilmek közötti határ el tud mosódni Magyarországon, a Nyugati nyaralás sajnos egy kicsit tényleg olyan, mint a főszereplői, akik próbálják sokkal menőbbnek beállítani magukat, mint amilyenek. Van autós üldözés, Péterfy Bori a 99 Luftballonst énekli egy füstös bárban, az egyik montázsnál a Da Da Da szól, de az egész megvalósítása és vizuális világa olcsónak tűnik, és nem a bájosabb fajtából, kifejezetten a Balaton-parti és a strandos jelenetekből hiányzik bármi, ami olyan vonzóvá tenné azokat. Maga a cselekmény is inkább annak a fajta viccelődésnek ad lehetőséget – bazmegező belügyesek, szerencsétlekedés idegen nyelvekkel –, amik túl harsányak a nagyvásznon. Az is jó lenne, ha tudnánk bármit állítani arról negyven évvel később, hogy milyen volt magyar melósnak lenni 1984-ben, amikor félúton ragadtunk Kelet és Nyugat között. A Nyugati nyaralás csak annyit tud mondani, hogy voltak azért bajok, de alapvetően jól szórakozott mindenki. Ez nem biztos, hogy a filmre is megáll.

A Nyugati nyaralás premierje a miskolci Cinefesten volt. Szeptember 15-től látható a magyar mozikban.