Magyarósi Csaba vezeti majd az HBO hídépítős magyar realityjét

2022. szeptember 14. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leforgatta az HBO az első magyar gyártású realityjét, A hidat (The Bridge). Az egyelőre nem derült ki, a produkció mikor érkezik az HBO Maxre, viszont kiderült pár részlet a valóság show-ról.

  • A játék célja, hogy a résztvevők építsenek egy 250 méteres hidat, amellyel el tudnak jutni a 30 millió forintos fődíjhoz.
  • A verseny és a forgatás helyszíne a romániai Bélesi-tó környéke.
  • A híd eredetileg egy spanyol formátum alapján készült, de a műsor sikeresen futott Ausztráliában, Brazíliában és Angliában is.

A műsor producerei a sajtóközleményben kiemelték, hogy az HBO kifejezetten olyan realityt keresett „mely egyszerre hat az érzelmekre és a felmerülő morális dilemmáival elgondolkodtat”, és hogy egy izolált környezetben feszülnek egymásnak a versenyzők közösségi és egyéni érdekek alapján.

„A híd egy összetett történet az elejétől a végéig, nincsenek benne formalizált elemek, semmi hasonló nem volt még a magyar piacon. Ennek a történetnek az a célja, hogy a szereplők felépítsenek egy hidat, és ezzel párhuzamosan híd keletkezzen az emberek között is.”

– mondja Rubin Kristóf, a gyártócég producere a sajtóközleményben A hídról.

Fotó: Gabor Kotschy / GABOR KOTSCHY
Fotó: Gabor Kotschy / GABOR KOTSCHY

További részleteket egyelőre nem árult el az HBO, de az kiderült, hogy ki fogja vezetni a show-t. A korábban újságíróként dolgozó youtuber, Magyarósi Csaba lesz a műsorvezető, akinek ez lesz az első ilyen komolyabb munkája tévéműsorban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!