2022. szeptember 11. – 07:12
Ha tudna köveket enni, le se jönne soha a vulkánok kráteréről, mondja Maurice Krafft, francia vulkanológus a Fire Of Love (Tűzben edzett szerelem) című, elképesztően látványos és megható dokumentumfilmben, amikor arról sajnálkozik, hogy sajnos mindig valahogy vissza kell térnie az emberek közé, miután éppen egy vulkánt kutatott. Krafft titka az, hogy több évtizedes munkájában nem volt egyedül. Ott volt mellette ugyanis felesége, Katia, aki szintén vulkanológus volt. A hetvenes évektől kezdve mindketten annak szentelték az életüket, hogy éppen kitörő vulkánokon végezzenek kutatásokat, Katia geokémikus, Maurice pedig geológus volt. Katia apró termetű, szemüveges, mosolygós, Maurice kicsit Szergej Eisenstein filmrendezőre hasonlított, és lerí róla, hogy életének egy bizonyos pontján egészen biztosan megpróbált köveket enni.
A Krafft-házaspár már kapcsolatuk elején eldöntötte, hogy nem akar gyerekeket, az ő életük a vulkánok lesznek. A haláluk is az lett. A kettő között azonban mérhetetlen mennyiségű felvételt készítettek – ez volt ugyanis a legfőbb megélhetésük. A Fire of Love rendezője, Sara Dosa pedig az ő felvételeikből kiindulva kikever valamit, ami egyszerre dokumentumfilm, geológiai ismeretterjesztőfilm, esszéfilm a világunkról, az egész összekötésében pedig a legnagyobb szerepe a narrátornak, a filmrendező Miranda July-nak (Te meg én és minden ismerősünk, Kajillionaire) van, akinek a monológjai kontextusba helyezik, amit látunk, elmélyítik, amit sejtünk, vagy egyszerűen csak elmondják azt, amire még nem is gondoltunk.
Mert amit látunk, az egészen megdöbbentő és csodaszép. Kraffték elérhető közelségből, látszólag minden félelemtől mentesen közelítették meg a kitöréseket, a lávafolyókat, a hamufelhőket. Maurice Krafft nem vallotta magát filmkészítőnek, de a Fire of Love szerint különösen jó érzéke volt arra, hogy megkomponálja a képeit. Vagy arra is, hogy dilizzen egy kicsit a csapatával, éppen egy aktív vulkán szélén. Az öltözékek, pontosabban a kezeslábasok és a piros kötött sapkák, amiket ezeken a felvételeken látunk, ismerős lehet például az Édes vízi élet című Wes Anderson-filmből, de nemcsak a hacukák, hanem néha a humor, a teátrális pózolás, a mutogatás és egy-két kameramozgás is. Amennyire lélegzetelállítóak a természetről készült felvételek, annyira mérhetetlenül menők azok, amik róluk készültek. Nicolas Godin (Air) filmzenéje, és a profin válogatott aláfestő zenék (Brian Eno, Jan Jelinek, Roedelius) pedig nagyon érzékletesen kiegészítik a mozgóképeket.
A Fire of Love pedig még azt is meg tudja ugrani, hogy a modern dokumentumfilmek rákfenéit, a túlművészkedő narrációt és az animációs betéteket is a film organikus részévé képes tenni. A Krafft-felvételek már amúgy is egy valóságot, de mindennapi szemmel annak egy elemelkedett változatát mutatják be: a kráterek felfoghatatlan méretűek, a kitörés utáni tájak földönkívülieknek tűnnek, a fortyogó láva pedig horrorisztikusnak, ezek mellett egy-egy kivágásos illusztráció vagy megfestett geológiai jelenség már szinte ki sem lóg. A July által előadott narráció pedig tényleg gejl, de illik egy ilyen kozmikus, vagyis inkább nagyon is földhözragadt párkapcsolathoz, ami olyan, mint egy hiba az emberiség ismerkedési rendszerében. Két ember, akik találkoznak (tisztázatlan körülmények között, teszem hozzá), ugyanazt szeretik, ugyanazt kutatják, és ugyanazt művelik egymással húsz éven keresztül.
Mivel arról minden jel szerint nagyon kevés a felvétel, hogy hogyan viselkedtek egymással otthon, ezt csak a terepen készített anyagaikból és a francia tévés interjúikból lehet összerakni. Az utóbbiakban már látszik, hogy kifejlesztettek egy szlogent maguknak („Ez a párkapcsolat vulkanikus!”), amivel tudtak turnézni. A Fire of Love tele van nagyon jó jelenetekkel, de a legjobb az, amikor Maurice elhatározza, hogy a világ legnagyobb kénlelőhelyén egy kénsavból álló tavon szeretne csónakázni. A vegyész Katia dühösen nézi a partról, ahogy a férje egy használtan vett gumicsónakban evez egy olyan folyadékban, ami egy rossz pillanatban kilyuggathatja a bőrét. Maurice beszél egy interjúban a gyerekkori álmáról, ami az lett volna, hogy egy különleges kapszulában végigevez jópár kilométert egy lávafolyón. Megnéztem volna Katia reakcióját akkor.
Sajnos Maurice álma sosem valósulhatott meg, de az ambíciójuknak, a tudományos munkájuknak, és úgy általában az életüknek nagyon szép emléket állít a Fire Of Love. Habár tudományról szól, sokkal ezoterikusabb, mint egy átlagos, száraz életrajzi dokumentumfilm, néhány montázsban megidézi a Koyaanisqatsi vagy a Baraka hangulatát, ahogy az emberiségről, és a geológiai jelenségek harcáról beszél. Nem megy bele a Krafft-házaspár életének apró mindennapjaiba, nem ismerjük meg őket különösebben behatóan a film során, de a sorsukon keresztül ad egy betekintést sokkal nagyobb, megmagyarázhatatlan jelenségekbe: abba, ami a Föld kérge alatt zajlik, és abba, ami az emberi szívekben.
A Fire of Love magyarországi premierje a miskolci Cinefesten volt. Mivel a film a National Geographic gyártásában készült, nagy az esélye, hogy itthon majd a Disney+ műsorán lehet látni.