Justin Bieber újra felfüggesztette a turnéját

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Justin Bieber, aki pár hete a Sziget Fesztiválon nagy sikerű, bár kissé nehezen értelmezhető koncertet adott, most bejelentette, hogy újra felfüggeszti a turnéját, hogy az egészségére tudjon koncentrálni. Júniusban egyszer már leállította a Justice World Tour című világ körüli koncertsorozatot, amikor Ramsay Hunt-szindrómát állapítottak meg nála, és ezért átmenetileg lebénult a fél arca.

Akkor egy hónap pihenés árán rendbe jött annyira, hogy folytatni tudja a koncertezést, így lépett fel Magyarországon is. Azóta csak egy koncertje volt, szeptember elején Brazíliában a Rock in Rio fesztiválon, ami után azt nyilatkozta, hogy totálisan kimerült, és muszáj az egészségével törődnie. A rajongóinak azt üzente, minden rendben lesz, és visszatér még a színpadra. Addig itt lehet megnézni – egy időre az utolsó – koncertjét Brazíliából:

Csatlakozz a csoportunkhoz!