A hősidőkben kötelező volt Dáridóra járni a TV2 ismert arcainak

Maga a koncepció önmagában egészen furcsa, hogy abból álljon egy jó egyórás műsor, hogy ismert tévések ülnek egy székben, a múltról beszélgetnek, és néha bevágnak archív felvételek olyan rég elfeledett műsorokból, mint az Álompár, a Kifutó vagy a Forró nyomon. Pedig az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kertévézés első évei egészen izgalmasak voltak, hiszen minden piaci szereplő még csak kísérletezett azzal, hogy milyen típusú műsorok és milyen karakterű arcok lesznek azok, amiket majd zabálnak a nézők. Ez főleg úgy volt óriási kihívás, hogy ebben az időszakban gyakran előfordult a sikeresebb műsorok esetében, hogy egyszerre akár hárommillióan is nézték, miközben ma már a kétmilliós nézettség is lassan elérhetetlennek számít az egyre inkább streamingdominált tartalomfogyasztásban.

A show levezetését Till Attilára és Jakupcsek Gabriellára bízták, ami azért is tűnt jó döntésnek, mert Tilla valószínűleg egy traktorfelvonulást is képes lenne lelkesen végigkommentálni, míg Jakupcsek meg az egyik legismertebb arca volt a TV2-nek ebben az időszakában. Velük szemben négy TV2-es veterán ült: Németh Lajos meteorológus, Csisztu Zsuzsa és Pachmann Péter műsorvezetők, illetve Sváby András, ami azért is volt nagy szó, mert Sváby a műsor végén elejtette, hogy 15 éve nem lépett be a TV2 épületébe.

Ez azért is különösen érdekes, mert amíg a többiek azért inkább csak nosztalgiáztak és anekdotáztak, Svábyn végig lehetett érezni, hogy sokkal mélyebb kapcsolata volt a csatornával szerkesztőként és műsorvezetőként. Őszintén szólva, ha választhatnék, hogy a TV2 korai éveiről egy gálaműsor részeként mesélnek emberek, vagy egy órán át faggatom Svábyt az egészen szakmai részletekről, valószínűleg utóbbit preferáltam volna, hiszen tényleg nagyon érdekes lehetett akkor ott lenni a magyar médiában, amikor először elindult a kereskedelmi vonal.

Az mindenképpen érdekes volt, hogy maga a csatorna indulása mennyire az utolsó pillanatban jött össze, és hogy az elsőként képernyőre került műsorvezetők közül már sem Obersovszky Péter, sem Albert Györgyi nem él már. Nyilván lehetett picit mosolyogni a korabeli ruhákon, frizurákon, dizájnon és grafikai megoldásokon, ezek az archív felvételek tényleg fontos részét képezik a magyar popkultúrának. Ettől függetlenül azért feltűnt, hogy mintha nem az alapján válogatták volna össze a témákat, hogy tényleg mely műsorok voltak a legsikeresebbek, hanem az alapján, hogy melyikhez tudtak oda vonatkozó, ismert embereket behúzni. Én például elhiszem, hogy a Multimilliomos – Most vagy soha! a csatorna részéről elképesztően nagy sikernek számított, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy népszerűségben egy szinten volt a konkurencia Legyen ön is milliomos!-ával.

Ennél sokkal jobban érdekelt volna, hogy például a Napló, ami alapvetően egy politikai és közéleti műsor volt, milyen nehézségekkel működött, mennyire volt politikai nyomás a szerkesztésen, milyen nagyobb közéleti balhékat robbantott ki egy-egy anyaguk, de ehelyett csak régi bejátszások jutottak. Kicsit talán ez is a fő probléma egy ilyen műsorral kapcsolatban: ha show-műsort csinálunk egy tévécsatorna jubileumából nézőkkel, énekes betéttel és hasonlókkal, akkor esélytelen igazán mélyére menni bárminek. Még akkor is, ha a nézettséggel kapcsolatos részeknél néha egészen izgalmas dolgok derültek ki.

Például az, hogy a Lagzi Lajcsi-féle Dáridó mennyire döbbenetesen népszerű volt a maga idejében, hogy itt lett állandó tévés szereplő az Irigy Hónaljmirigy, és hogy bizonyos adásokat akár 3 millióan is megnéztek, ami valljuk be, egészen brutális szám ahhoz képest, hogy a playbackre tátogó énekesekre és sramlizenére tapsolt általában a közönség. Arról nem is beszélve, hogy a vendégek elárulták, a TV2 kötelezővé tette a csatorna arcainak, hogy lejárjanak a Dáridó vidéki felvételeire, és ott igyanak és dajdajozzanak az első sorban, ahogy Lajcsi és társai mulatoznak.

Még Lagzi Lajcsit is elővették egy rövid időre, egy bolhapiacon trombitált, majd körbeállta egy sor volt TV2-s arc, mint Gajdos Tamás (aki biztos, hogy vámpír lehet, mert olyan nincs, hogy valaki 64 évesen pont ugyanúgy néz ki, mint 30 évvel korábban), a mindenféle szerelmi meg társkereső műsorokból ismerős Kósa L. Adolf vagy Sipos Péter az Irigy Hónaljmirigyből. Kár, hogy hiába ültették össze ezt a négyest kicsit trécselni, még csak egy gyengébb anekdotázás sem tudott kisülni belőle.

Az adás végére mintha egy picit ki is fogytak volna az ötletekből, és külön bejátszást kaptak a TV2 népszerű külföldi sorozatai is. Pontosabban mindössze kettő, a Rex felügyelő és a Vad angyal, de hiányzott a kontextus, hogy például miért zabálták ennyire akkoriban a magyarok a latin-amerikai szappanoperákat, és miért nem mondjuk brit vagy amerikai sorozatokat vásároltak akkoriban a magyar kertévék. Mondjuk ez még mindig jobb volt, mint amikor Németh Lajost közrefogta három meteorológus kolléganője, akiket nyilván szórakoztató lehetett egyeseknek együtt látni, de hát azon kívül, hogy Onyutha Juditot máig felismerik az emberek, nagyon semmi mást nem tudtunk meg.

Egyébként a Máté Krisztinát érintő részek még egészen érdekfeszítőek voltak, csak sajnos maga a műsorvezető viszonylag keveset beszélt róla mai távlatól. Máté vezette annak idején a Forró nyomon bűnügyi műsort, majd megkapta az A leggyengébb láncszem vezetését, ami hírhedt volt arról, hogy soha nem látott hideg, már-már agresszív hangnemben beszélt a műsorvezető a játékosokkal. Én esküszöm, úgy emlékeztem, hogy ez egy rettentő népszerű műsor volt a maga idején, de a stúdióban mindenki arról beszélt, hogy a magyar közönség valamiért nem annyira kedvelte a koncepciót.

Ami nagyon hiányzott, az egy sor emblematikus figura megszólaltatása, köztük Friderikusz Sándoré. Friderikusz ignorálása azért is tűnt furcsa szerkesztői döntésnek, mert az adás végén megmutatták, melyik öt műsort nézték a legtöbben (3 millió fölött) ebben az időszakban, amiből kettőt, a Gyerekszájat és az Osztálytalálkozót Friderikusz vezetett. Különösen a Gyerekszáj kulisszatitkai érdekeltek volna, hiszen baromi macerás lehetett gyerekkel dolgozni egy olyan korban, amikor nem volt minden harmadik tinédzser TikTok-sztár meg influenszer. De bevallom, valamiféle önkritikus bejelentkezést is elfogadtam volna arról, hogy 2001-ben miért bukott akkorát Csiszár Jenő vagánynak és karcosnak beállított beszélgetős műsora, a Csiszár.hu. Viszont a végén legalább az Irigy Hónaljmirigy elénekelte a YMCA-t a saját verziójukban.

Elég meredek vállalás a TV2 részéről, hogy öt epizódra bontva mutatja be a saját 25 évét még úgy is, hogy az elmúlt évekhez képest most meg tudták állni, hogy indokolatlanul hosszúra, akár 2-3 órásra nyújtsák az egész show-t. Ettől még az egyórás műsoridőt nem sikerült sajnos a legjobban kitölteni, ahogy valahogy a fókuszt sem találták el: kordokumentumnak túl felületes, show-műsornak viszont meglepően eseménytelen a Tévés legendák és legendás tévéműsorok. Arra azért nagyon kíváncsi leszek, hogy a későbbi részekben mikor kerül elő a Tények, ami sokáig a TV2 piacvezető műsora és az egyik legjobb magyar híradó volt, amíg nem került totális Fidesz-befolyás alá, és nem csináltak belőle pártérdekeket kiszolgáló revolverműsort, ahol a műsorvezetők halottra vált arccal mondják a kamerába, hogy a választásokon ők bizony Orbán Viktorra szavaznak. Főleg úgy nagyon súlyos a Tények részletes ignorálása, hogy a TV2 hírműsora 1997-ben indult, vagyis legalább egy fél szónál többet – az epizód első részében volt szó róla, de nem túl sok – pazarolhattak volna rá.