A Mont Blanc kamuhegymászói miatt 15 ezer eurós letétet kérne temetésre és mentésre egy polgármester
2022. augusztus 4. – 18:04
frissítve
Nyugat-Európa legmagasabb csúcsára, a 4810 méter magas Mont Blanc-ra minden évben több ezren próbálnak meg feljutni, de az egyik starthelyül szolgáló település, Saint-Gervais-les-Bains polgármestere megelégelte, hogy rengetegszer kell menteni a hegyről a felkészületlen kalandorokat. Jean-Marc Peillex 15 ezer eurós letétet kérne mindenkitől, aki a csúcs felé indul, hogy abból tudják fedezni az esetleges mentési vagy temetési költségeket.
A helyi hegyi vezetők július közepe óta nem vezetnek túrákat, mert gyakorivá váltak a kőomlások, és a Franciaországban pusztító hőség is veszélyesebbé tette a hegymászást. A helyi hatóságok figyelmeztetést is adtak ki, hogy egyelőre ne másszon senki a Mont Blanc-ra.
Peillex szerint több tucat „pszeudóhegymászó” figyelmen kívül hagyta ezt a figyelmeztetést. Felidézte, hogy nemrég öt romániai sortban, sportcipőben és szalmakalapnak vágott neki a hegynek. Úgy kellett visszafordítaniuk őket a hegyi rendőrségnek.
„Az emberek a halállal a hátizsákjukban akarnak mászni. Így akkor előlegezzük meg a mentési és temetési költségeket, mert az elfogadhatatlan, hogy a francia előfizetők állják ezeket a számlákat” – mondta a polgármester.
A Mont Blanc-ra Olaszország felől, Courmayeurből is fel lehet jutni, de az ottani polgármester nem tervezi, hogy letéti díjat szedjen a hegymászóktól. Roberto Rota szürreálisnak nevezte az ötletet, szerinte ők csak arra jogosultak, hogy felhívják a figyelmeket a veszélyekre az út mentén.
A francia úton eddig közel száz ember halt meg az elmúlt húsz évben. A már említett kőomlások miatt a hegyi vezetők augusztus 15-ig felfüggesztették működésüket.
(via Guardian)