Ilyen akciófilmet egészen biztosan nem láttunk még

Az RRR, aminek a címét vagy betűzve mondjuk ki, vagy mint egy fenyegetően doromboló macska, egy történelmi film. És egy musical, egy szuperhősfilm, egy dráma, egy bromance, egy akciófilm, sőt, ha a vért, az erőszakot nézzük, akkor még hunyorogva azt is lehetne rá mondani, hogy horrorfilm, plusz még humoros jelenetei is vannak, szóval szűk három óra alatt teljesít minden potenciális igényt, ami miatt az ember le szokott ülni szórakoztató filmek elé.

De átlagos szórakoztató filmekhez szokott embernek olyan lesz tőle a feje, mint a felrobbanó koponyájú emoji: az RRR egy gigászi, nyaktörő tempóban előadott giccsparádé, amiben a valóságot már az első percekben hátrahagyják, és marad a mítoszgyártás, a legendateremtés, a videójátékos és képregényes esztétika csodálatos elegye. Mondom, minden, ami miatt le szokott ülni egy ember egy szórakoztató film elé.

Csak amikor azt mondom, hogy történelmi film, akkor nem biztos, hogy arra gondolok, amihez hozzá vagyunk szokva. Az RRR egy valós időszakban játszódik, valós, a brit megszállás ellen lázadó karaktereket játszanak a szereplők, csak éppen a való életben Alluri Sitarama Raju (Ram Charan) és Komaram Bheem (N. T. Rama Rao Jr.) nagy valószínűséggel sosem találkoztak, egész biztosan nem verekedtek tigrisekkel, nem voltak képesek négymétereseket ugrani, és nem tudtak olyan rugólábbal táncolni, hogy az ember szeme is alig bírja felfogni.

Abban sem vagyok biztos, hogy Bheem egy taposással a levegőbe tudott rúgni egy motorbiciklit, vagy Raju is le tudott botozni több száz embert egy szusszal.

Képzeljük el, hogy mondjuk készül egy film, amiben Bem apó tigrisekkel verekszik, Petőfi Sándor pedig huszárruhás Rambóként lövi fejbe a labancokat száz méterről, és egyébként a harcművészet is profi szinten megy nekik.

Az RRR indiai film, de nem bollywoodi, hanem a déli, telugu nyelvterületen készült, aminek a filmiparát már félhivatalosan is Tollywoodnak hívják. Filmgyártás mindig is létezett ott, de a 2010-es években felbukkant egy rendező, aki össze tudta házasítani a modern igényeket a klasszikus történetmeséléssel, a nagy költségvetést a még nagyobb bevétellel, az indiai elvárásokat pedig össze tudta házasítani a még pont erre vevő, nyugati ízléssel.

Őt úgy hívják, hogy S. S. Rajamouli, a neve és arca pedig legalább akkora húzónév, mint a filmjének sztárjai. Rajamouli az indiai filmgyártás legnagyobb pénzgyártója, a Baahubali – a kezdet és a Baahubali – a befejezés című kétrészes fantasyfilmjei rekordbevételt hoztak össze hazájukban, sőt Kínában és Amerikában is nézték annyian, hogy nemzetközi kasszasikernek számítsanak. A Baahubali-filmek itthon nem voltak moziban, az Apple online boltjában viszont elérhetőek, az RRR viszont nem sokkal az amerikai mozipremierje után felkerült Netflixre, Magyarországon is. Igaz, nem telugu nyelven, hanem hindi szinkronnal, és magyar felirat/szinkron nélkül.

De még így is a lehető legkönnyebben hozzáférhető itthon az utóbbi évek egyik legsúlyosabb akciófilmje, ahol néha a gravitáció, néha a józan ész, néha pedig a jó ízlés adja meg magát, különböző, szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb kombinációkban. Az RRR (angol fordításban a Rise Roar Revolt, azaz Állj fel, Üvölts és Lázadj) egyik pillanatában melodráma arról, hogy az embert felemészti, hogy jót cselekszik, vagy sem, másszor egy haverkomédia két cimboráról, akik nem tudják, hogy egymás esküdt ellenségei, aztán váltás nélkül megyünk át egy olyan CGI akcióorgiába, amiben tömegpusztító fegyverek lesznek az erdő vadállataiból.

Az egyik legjobb jelenetében egy rasszista megalázásból össznépi turbótáncpárbaj lesz, egy másikban az egyik főszereplő dalra fakad, amikor szöges korbáccsal kínozzák,

a harmadikban bemutatják, hogy nemcsak egy medencében, hanem a harctéren is hatékony megoldás egy másik férfit az ember nyakába ültetni, feltéve, hogy van nála két puska is. Még sokáig tudnám sorolni. Rajamouli kedvenc filmjei A rettenthetetlen, Az utolsó mohikán, A jó, a rossz és a csúf, a Terminátor 2. és az Indiana Jones-filmek. Képzeljük el az egészet, egyben, az indiai filmeknél gyakori, féktelen műfajkeveredéssel.

De az egész giccses, eltúlzott, nagyon sokszor nevetséges történet nem érne semmit, ha nem lenne a középpontjában egy ugyanannyira eltúlzott, de mégis átélhető emberi szíve. Az RRR a 1920-as években játszódik, a brit uralom ideje alatt, a briteket pedig úgy ábrázolják, mint akik egy lépésre vannak attól, hogy csecsemők fejét harapják le heccből. Rasszisták, szadisták, a szemöldöküket képtelenek irányítani. Az őket alakító nyugati színészek borzasztó munkát végeznek (köztük Ray Stevenson, egykori Pusztító, és Alison Doody, egykori Bond-lány), de ez mégsem számít igazán, mert olyan karikatúrák, hogy tenyerünket dörzsölgetve várjuk a halálukat – az egész film konfliktusát az indítja el, hogy két fillérért cserébe elrabolnak egy fiatal lányt egy gondi törzsből.

A törzsnek viszont van egy védelmezője, Bheem, akit úgy ismerünk meg a filmben, hogy versenyt fut először egy farkassal, aztán egy tigrissel. Bheem muszlimként beépül Delhi lakosságába, és keresi a megoldást, hogyan hozhatja ki a fiatal lányt. Ebben pedig a britek támogatását élvező helyi rendőr, Raju próbálja megakadályozni, aki bajszos terminátorként addig nem áll meg, amíg el nem végzi a parancsot. A sors különös fordulata, hogy ketten, egy fizikailag lehetetlen akciójelenetben és egy parádés montázsban legjobb barátok lesznek anélkül, hogy pontosan tudnák, ki is a másik. Ez tényleg akkora fordulat, hogy még az egyik aláfestő dal szövege is megjegyzi. A barátságuk – a két, többtonnányi karizmával megáldott főszereplőnek köszönhetően – pedig annyira igazi, hogy attól félünk, mikor fog a sors a másik irányba megfordulni.

Ez mind az RRR-ben nem vicc, nem kikacsintás, itt nincsen irónia, nincsen szarkazmus, nincsenek vicces egymondatosok. Nincsen több réteg sem, nincsen rejtett mondanivaló. Az RRR semmi másról nem szól, mint egymás után halmozott, primer élvezetekről, mintha valaki a szemünkbe tolná azt, amit egy akciófilmtől elvárhatunk, a színeket, mozgást, erőszakot. Az akciójelenetek tiszták, követhetők, és amennyire CGI-súlyosak néha a jelenetek, a szereplőket sosem számítógéppel rajzolják. Még akkor sem, amikor ebben a lélegzetállító tempójú, egyébként a háború előtti Kijevben forgatott táncjelenetben ropják a kolonizálók ellen.

Nemcsak annak a jelenetnek, hanem az egész filmnek van egy lélegzetelállító sodrása, aminek nagyon könnyen a hatása alá lehet kerülni, Rajamouli mindig úgy tekeri a cselekményt, hogy stratégiai pontokon jöjjön egy akció, egy dal, vagy egy drámai fordulat a történetben, amitől sosem képes lankadni az ember figyelme. Vizuálisan néha elképesztő kompozíciókat talál ki, olyanokat, amiket képregényekben vagy animációs filmekben látni, amikben a realitást könnyebb feláldozni a hatás érdekében. Az RRR folyamatosan ezt teszi – a szereplői rendszeresen súlyosan, drámaian megsérülnek, de aztán kutya bajuk, a gravitáció nem mindig hat rájuk, és úgy tudnak egymással szavak nélkül kommunikálni, hogy két kézjel tartalmaz egy IKEA-útmutatóhoz felérő információmennyiséget.

Valahogy minden működik benne, ha képesek vagyunk rákapcsolódni a hullámhosszára, meghunyászkodni a tempója előtt, és eltekinteni attól, hogy néha azért tud fárasztó is lenni a hozzáállása. A vizualitása néha csodálatos, de Rajamouli úgy világítja és fényeli a jeleneteket, hogy például az eget sosem látni természetes színében, mintha a szereplőink egy fehér vászon előtt léteznének csak, felerősítve az egész fabrikált valóságát. A briteket játszó színészek egytől egyig pocsékak, még így is, hogy a szerepeik a maximális ripacskodást követelik meg. És a film látványosan nem tud mit csinálni az egyetlen kedves brit karakterrel, Jennyvel (Olivia Morris), akibe a történet szerint Bheem beleszeret, de a két férfi között mégis jobban sistereg a levegő – de persze bármi vonzalomról szó sem lehet.

Az RRR tényleg olyasmi, amit ritkán lehet Magyarországon látni. Hozzánk nagyon ritkán jutnak el a hatalmas sikernek számító indiai, vagy akár hasonlóan historizáló, de kevésbé invenciózus kínai blockbusterek. Rajamouli filmje most könnyen elérhető, maga a film pedig annyira szórakoztató, hogy vétek lenne nem adni neki egy esélyt. Úgysem fogjuk tudni semmihez sem hasonlítani.

Az RRR a Netflixen látható.