Mike Tyson életéből is elkészült a sorozat

2022. június 11. – 06:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi években megyünk sorban végig a kilencvenes évek popkulturális eseményein, már ami az amerikai sorozatokat illeti, készült már sorozat O.J. Simpson peréről, Bill Clinton szexbotrányáról, Pamela Anderson és Tommy Lee kiszivárgott szexvideójáról, és most az évtized egyik ikonikus és botrányos figurája, Mike Tyson ökölvívó is megkapta a saját, a készítők szerint nem hivatalos feldolgozásnak számító nyolc részét.

A Mike című sorozat a bokszoló karrierjét fogja bemutatni, a nyolcvanas évekbeli fiatalkorától a kilencvenes évek botrányáig, ebbe az időszakba pedig beletartozott a nehézsúlyú bajnoki cím, és egy több éves börtönbüntetés is, amire nemi erőszak miatt ítélték.

A sorozatban Trevante Rhodes alakítja a bokszolót, Harvey Keitel a mesterét, Russell Hornsby pedig a jellegzetes frizurájú menedzserét, Don Kinget. Mindannyian felbukkannak a sorozat első előzetesében.

Érdekesség, hogy tavaly még azt jelentették be, hogy Jamie Foxx fogja alakítani a bokszolót a Tyson című sorozatban, a rendező Antoine Fuqua (Kiképzés), a producer pedig Martin Scorsese lesz. Ehhez képest az augusztus 25-én, a Hulura érkező sorozat címe Mike, a producere pedig többek között az Én, Tonyát is rendező Craig Gillespie, Foxxnak, Fuquának és Scorsesenek pedig nyoma sincs.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!