2022. június 10. – 21:32
Az elmúlt egy évtizedben gyakorlatilag telített lett a magyar fesztiválpiac, a nyár elejétől egészen augusztus végéig minden hétre jut akár két-három nagyobb lélegzetvételű kulturális rendezvény. Ebben a piaci helyzetben döntöttek úgy az Ozora Fesztivál szervezői, hogy történetük során először nem egy, hanem két fesztivált szerveznek a szezonban. A jól ismert goafesztivál mellett június 16-án kezdődik a Daad Gathering, méghozzá ugyanazon a dádpusztai helyszínen, amelyen az Ozorát is szervezik hosszú évek óta.
Amíg Magyarországon a nemzetközi szinten is sikeres fesztiválok esetében a Szigetet és már jó pár éve a Balaton Soundot szokás emlegetni, a közvélemény és a szakma hajlamos megfeledkezni egy másik nagy játékosról: az 1999-es napfogyatkozás idején induló Ozoráról, ami lassan két évtizede minden évben több 10 ezer embert mozgat meg úgy, hogy a közönség túlnyomó része nem magyar, hanem külföldi. Miközben az Ozora nemzetközi szinten egyértelműen az egyik legismertebb brand a goás-psy körökben, még sincs annyira a köztudatban, mint számos másik hazai fesztivál, ahol negyedennyi külföldi sem fordul meg. A fesztivál történetéről, jelenéről, jövőjéről, a fesztivált övező prekoncepciókról és a sajtóval kapcsolatos óvatos hozzáállásról is beszélgettünk a szervezőkkel, vagyis Zimányi Árpáddal és Tóth „Wegha” Andrással a meseszép Dádpusztán.
Mielőtt még rátérnénk a lényegi részre, engedjen meg a kedves olvasó némi személyes kontextust. Az elmúlt 10 évben gyakorlatilag az összes nagy magyar fesztiválon megfordultam már, ami számít, egyedül az Ozorán nem voltam soha, azon egyszerű okból, hogy nem igazán kedvelem az itt domináns zenei műfajt. Mindazok ellenére kerültem a fesztivált, hogy az elmúlt években egyre több ismerősöm nézte meg magának, és tért vissza úgy, mintha elérte volna a nirvánát vagy a mennyországot. Még az alapvetően angolszász gitárzenékért rajongó újságírókollégám is olyan lelkesítő beszámolót írt 2017-ben az Ozoráról, hogy legkésőbb akkor illett volna gyanút fognom, hogy itt valami egészen különleges dologról van szó.
Aztán mire rávehettem volna magam, hogy elnézzek a fesztiválra, beütött a pandémia, a szervezők pedig itthon az elsők között jelentették be, hogy ilyen helyzetben nem lesz Ozora. Ahogy az interjúnkban elmondták, azért döntöttek így és ilyen gyorsan, mert a közönségük nagy része külföldi, és amíg egy nyugat-európai esetleg még el tudott volna jutni a fesztiválra, egy dél-amerikai biztosan nem, és nem lett volna fair másokat ilyen módon kizárni az élményből. Ezért 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a fesztivál, bár 2021-ben a szervezők amolyan sebtapaszként megcsinálták a Daad Gathering fesztivált, ugyanúgy Dádpusztán, de valamivel kevesebb embernek és a jól megszokott psytrance-től valamivel eltérőbb műfajokkal. A szervezők egyébként elmondták, hogy ez alapvetően nem az Ozora helyett volt, hanem már nagyon régóta gondolkodtak egy hasonló rendezvényen.
Az Ozoráról eddig csak másoktól hallottam, és persze láttam a látványos afterfilmjeiket, mégis volt egy előzetes prekoncepcióm a hely kapcsán. Dádpuszta úgy hangzik, mintha tényleg egy pusztaság lenne, egy dél-magyarországi Burning Mannek képzeltem, ahol a mandalás meg UV-reagáns dekorációkat egy pusztába telepítik, aztán ott taposnak a raszták éjt nappallá téve. Ehhez képest a dádpusztai telekre érve egészen elképesztő látvány fogadott.
Szó sincs pusztáról, Dádpuszta egy fantasztikus, völgyes elhelyezkedésű terület olyan gyönyörű gyeppel, amelyen golfozni is lehetne. Itt-ott nádtetős épületek, egy picike tó, dombok és fák mindenhol, és persze egy rakás annyira látványos dekoráció, hogy csak pislogok. Kígyófej formájú fahíd, futurisztikus épületek nádtetővel, kisebb-nagyobb kilátók, az egész úgy néz ki, mintha A Gyűrűk Urába csöppentem volna, ahol a Megye tőszomszédságában hippi hobbitok kezdtek el egy hatalmas felnőtt játszóteret építeni.
Ahogy Árpád és Wegha felvisznek a kilátó tetejére, lélegzetelállító látvány tárul elém: rálátok Dádpuszta 400 hektáros területére a mesterséges tavacskától a pszichedelikus építményeken át az ilyen-olyan vendéglátó létesítményekig. Árpád mindössze 16 éves volt, amikor 1999-ben megtartották a napfogyatkozós bulit, amiből 2004-ben kinőtte magát az Ozora Fesztivál. A terület tulajdonosa az édesapja volt egészen a haláláig, azóta Árpád vette át a feladatokat. Amikor rákérdezek, hogy mi az eredeti végzettsége, mosolyogva visszakérdez: Szerinted? Építészt tippelek elsőre Dádpuszta lenyűgöző épületeit látva, amire simán kinevet.
„Nekem mindössze nyolc osztályom van, mert volt négyezer birkánk, és maradtam otthon dolgozni, szóval otthagytam az iskolát. Azóta is ezzel, na meg a fesztivállal foglalkozom.”
Mint mondja, Dádpuszta alapvetően mezőgazdasági munkákból és a fesztiválból tartja el magát. Minden fejlesztés kifejezetten a fesztivál kedvéért történt a környéken, így épült meg 2017-ben a kis tó is a területen, amit 2018 óta használnak a fesztiválozók, ahogy van több tucat angolvécé, zuhanyzó és különböző kiszolgáló létesítmények. Árpád később büszkén mondja, hogy a nádtetős épületekhez a nádat a saját telkükről szerezték, és amikor arról kérdezem, hogy a nyersanyag- és energiaválság mennyire drágította meg a munkájukat – Dádpusztán szinte minden fából készült –, csak mosolyog. „Hát valóban drága a fa, de nekünk van erdőnk is, szóval amennyire drágán vesszük a fát, annyira drágán tudjuk eladni.” A fesztivál szervezése és a karbantartása egész éves munkát ad, ezen 15-en dolgoznak egész évben teljes munkaidőben. Az alapvetően éveken át DJ-ként dolgozó Wegha például már főállásban szervező, és csak ritka alkalmakkor áll be a keverők mögé, de elmondása szerint ezt már egyáltalán nem bánja.
Az egész egyébként úgy indult, hogy Árpád annak idején meglátott pár embert a telkükön, ahogy a dombokon bóklászva nézelődnek. Odament hozzájuk, és kiderült, bulit szeretnének csinálni, és ezt a helyet nézték ki maguknak. Ahelyett, hogy elkergette volna őket, meghívta magukhoz, majd az édesapjának is elmondták az ötletet. Végül abban egyeztek meg, hogy társszervezőként szállnak be a rendezvénybe, nemcsak a terület bérbeadójaként, ehhez Árpád édesapja ugyanis ragaszkodott. Mára az Ozora világszinten az egyik legfontosabb goafesztivállá nőtte ki magát, a szervezők Tokiótól Goa szigetén át New Yorkig járják a világot kisebb bulikkal, amivel részben az ország hírnevét is öregbítik. Azért csak részben, mert Wegha szerint a közönség az ő bulijaikat nem Magyarországgal, hanem az Ozorával azonosítja.
Később rátérünk arra, ami mindig is foglalkoztatott. Miközben a legtöbb hazai fesztivál kifejezetten keresi a kapcsolatot a magyar sajtóval, az ozorások mintha kicsit óvakodtak volna tőle. Az utóbbi pár évben mintha lett volna ebben némi elmozdulás, de az mindenképpen feltűnő, hogy a méretéhez képest – évente akár 30-40 ezer fő is megfordul itt – mennyire alulreprezentált az esemény a magyar médiában. Wegha erre azt mondja, hogy ez részben szándékos, mert az Ozora nem egy mainstream fesztivál, itt napijegyet sem árulnak, és nem is vágynak arra, hogy olyan közönség is megjelenjen a környéken, amelynek tagjai nem érzik át a helyszín és a rendezvény lelkiségét.
„Nem szeretnénk mainstreamek lenni, túl nagyra nőni, hanem inkább kihasználni azt, hogy itt egy masszív, összetartó, hűséges közösség alakult ki az évek során. Ezért nem reklámozunk nagyon, és nincsenek plakátjaink sem. Még mindig az működik a legjobban, hogy úgy jönnek ide új fesztiválozók, hogy másoktól hallottak róla, mennyire jó az egész”
– mondja Wegha, majd arról is beszél, hogy az Ozorán is volt már olyan, hogy megjelentek BMW-s, UV-csöves, „Balaton Sound-os” arcok, de az ilyen vendégek hamar megismerik a közeget, lelazulnak, és másnap már egy szál kendőben flangálnak mint a többiek. Ezért sem árulnak napijegyeket, hogy ide ne csak nézelődni jöjjenek az emberek, hanem rendesen átélhessék az atmoszférát. A sikerük kulcsát is abban látják, hogy amíg sok rendezvény egyik évről a másikra akar nagyot lépni, náluk a kezdetektől a hosszú távú építkezés volt a cél.
„Sok helyen azonnal túl magasra teszik a lécet, és nem veszik észre, hogy emiatt romlik az infrastruktúra, a túl sok ember miatt csökken a fesztiválélmény, hiszen mocskosak a vécék, és órákig kell sorban állni a pultoknál. Nálunk mindig is az volt a cél, hogy élhető legyen a környezet, amiben persze az is segít, hogy talán sehol máshol nincs ekkora alapterületű fesztivál, mint itt”
– mondja Wegha arra is utalva, hogy bár az 1999-es napfogyatkozásos buli hozta meg a nemzetközi ismertséget a helyszínnek, ahol 15-20 ezren lehettek, pár évvel később, amikor ebből rendszeres fesztivált szerveztek, jóval kevesebben jöttek el. 2004-ben mindössze 900-an, egy évvel később pedig 1800-an voltak. Felmerül, hogy 15-20 ezer ember után ennyivel kisebb közönségnek fesztivált csinálni nem igazán éri meg, de ezt Árpád édesapja, Zimányi Dániel másként látta.
„Mindig izgatta apám fantáziáját, hogy itt csinálni kéne a fesztivált. Próbálkoztunk mindenféle mezőgazdasági munkákkal is a kétezres években, de ő valahogy mindig ide akart kilyukadni”
– meséli Árpád. Szerinte az édesapja kifejezetten szociális ember volt, és élvezte, hogy évente ennyi ember összegyűlik szórakozni Dádpusztán. Mindig körbejárt a fesztiválon, kérdezgette a bulizókat, mi tetszik nekik és mi nem, sőt még egyfajta közvélemény-kutatást is tartott arról a maga módján, hogy az általa megkérdezettek a következő évben ismét ide jönnek-e bulizni.
Ezután rátérünk egy kevésbé kellemes témára. Nem volt mindig minden ennyire pozitív, a 2012-es Hír TV-s riport és az abból kialakuló országos botrány majdnem tönkretette a rendezvényt.
A Hír TV 13 éve működő drogtanyaként számolt be a fesztiválról, a rendezvényt jelentették a rendőrségnél, amely később nagy erőkkel jelent meg razziázni, arról szóltak a hírek, hogy a drogkereső kutyáknak 10 percenként pihenniük kellett a kimerültség miatt, autók csomagtartójából árulták a kábítószert, és még a sárbogárdi rendőrkapitányt is menesztették. Emiatt a hazai közvélemény rásütötte az Ozorára a drogos fesztivál jelzőt, és a buliba még a szigetes Gerendai Károly is beszállt, mondván, hogy a razziázás miatt buli nélkül maradó fesztiválozókat szívesen átszállítják az akkor még párhuzamos időben futó Szigetre.
„Minden fesztiválon, klubban, szórakozóhelyen és koncerten találni olyanokat, akik valamilyen tudatmódosítót fogyasztanak. Annak idején a Diákszigetet is drogos fesztiválnak állították be egészen addig, amíg Pepsi Sziget nem lett”
– mesél erről az időszakról Wegha, aki külön hozzátette, hogy hosszú évek óta nem lehet már olyan jeleneteket látni a fesztiválon, mint a Hír TV riportjában, mert erre már kifejezetten odafigyelnek. Ettől függetlenül Wegha szerint az elejétől kezdve sem nagyon figyeltek a hazai sajtóra, hiszen alapvetően külföldieknek szól a fesztivál, de ha esetleg mégis megjelentek itthon a médiában, akkor rendre negatív kontextusban.
Ahogy bejárjuk a környéket, egyre inkább egyértelművé válik, miért rajonganak annyian Dádpusztáért. A szervezők állítása szerint sehol a világon nincs ekkora méretű goafesztivál, Árpád szerint a bejárattól a legtávolabbi pont olyan 4-5 kilométer lehet, és mind mondják, sokan vannak olyanok, akik a komplett fesztivált anélkül tolják végig, hogy egyáltalán eljutottak volna a nagy színpadig. 2019-ben már ezer gyerek is volt a fesztiválon, nekik foglalkozásokat és workshopokat tartanak, de van főzőliget és játszótér is. A fesztiválozók nem kereskedelmi mennyiségben hozhatnak magukkal bármennyi ételt és italt, vagyis a rendezvény kifejezetten család- és környezetbarát, az is megtalálja a számításait, aki mindennap bulizni akar, és az is, aki csak mezítláb sétálva akar szebbnél szebb tájakon meginni egy fröccsöt, vagy piknikezni a barátaival.
Az idei lesz az első év, hogy Dádpuszta két rendezvénynek ad otthont: június 16-tól 19-ig a Daad Gatheringnek és augusztus 1-jétől 7-ig az Ozorának. Amíg az utóbbi alapvetően psyzenei műfajú rendezvény – bár az utóbbi években egyre több élő-, nép- és világzene jelent meg a fesztiválon –, addig a Daad egy vállaltan más elektronikus zenéket felvonultató rendezvény, amelynek a fellépőlistája lekörözi szinte az összes magyar elektronikus zenei fesztivált. Tiga, Shigeto, a Portico Quartet, Rodhad, Ame vagy Ricardo Villalobos mind ismert, bejáratott nevek a nemzetközi piacon. Wegha szerint a műfajok között eddig is volt már átjárás mind zenében, mind közönségben, de most egyértelműen az a cél, hogy az Ozorához hasonlóan a Daad Gathering is egy nagy, nemzetközi elektronikus zenei fesztivállá nője ki magát, csak nem a goás, hanem inkább a technós-house-os közönségnek.
Wegha el is mondja, hogy ugyan más műfajokról van szó ugyan, az Ozorának olyan jó híre van világszerte, hogy nem volt akkora feladat psy DJ-k helyett más műfajok képviselőit hívni, ugyanis sok előadóról vagy a menedzsmentjükről kiderült, hogy ismerik és szeretik az Ozorát, sőt vannak, akik járnak is ide rendszeresen, de minimum már hallottak róla. Hogy ne legyen kavarodás a két fesztivál miatt, a szervezők kvázi lefelezik a területet, tehát lesznek olyan részek, amelyek csak az Ozora alatt lesznek látogathatók, illetve olyanok is, amelyek csak a Daad Gathering idején. A szervezők szerint erre azért is van szükség, hogy jól elkülönítsék egymástól a két élményt, ne ugyanazok a helyszínek és dekorációk legyenek, és hogy az ozorás életérzés ne váljon egyenlővé a Daad Gathering hangulatával.
Viszont a Daad esetében is alapvetően külföldieket céloznak meg, mert Árpád szerint egy ekkora helyszínt és infrastruktúrát nem éri meg kizárólag magyar közönség miatt létrehozni. Egyébként maga a Gathering szó is onnan jön, hogy a szervezők már májusban, hónapokkal az Ozora előtt összegyűltek Dádpusztán. Mint kiderült, a helyiekkel kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak, az önkormányzatok és a lakók még örülnek is annak, hogy történik valami a környéken. A szervezők azonban semmilyen állami vagy önkormányzati támogatást nem kapnak, és szerintük ez jól is van így, mert csak így tarthatják meg a függetlenségüket.
Kifelé menet egyre jobban azt érzem, hogy a psyzenékkel kapcsolatos előítéletem ellenére minden vágyam, hogy egyszer visszajöjjek erre a környékre. A dekorációk, a természetes helyszínek, a mindenhol látható, fából épült kis építmények, a tavacska vagy a dombok tényleg tökéletesnek tűnnek arra, hogy az ember pár napra kiszakadjon a környezetéből. Végül úgy válunk el Weghától és Árpádtól, hogy szinte már biztosra mondom nekik, hogy én ide biztosan vissza akarok jönni, legyen az a Daad Gathering vagy az Ozora, mert ehhez hasonló fekvésű zenei rendezvény tényleg nincs még egy Magyarországon. Miközben Zamárdi vagy Orfű egyre inkább fesztiválvárossá alakul, Dádpuszta szép csöndben nemzetközi szinten lett meghatározó könnyűzenei helyszín, ami bizonyos körökben még ismertebb is, mint a Sziget. Ennél jobban titkolt magyar sikertörténet talán nincs is a magyar rendezvényiparban.
