2022. május 20. – 10:42
Ez itt a Telex heti hírlevele a május 12. és 18. közötti fontosabb történésekről. Aki már csütörtökönként szeretné megkapni a Telex Neked hétösszegző hírlevelet, netán szívesen tudna meg titkokat a telexesekről az Ezek vagyunk mi interjúsorozatban, az kicsit lejjebb megtalálja a linket, amire kattintva feliratkozhat.
Sziasztok, kedves Telex-olvasók,
Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes vagyok, a Telexben a tech-tudomány-kult-sport vonal felelőse, ami szép nagy játszótér, néha én is elszédülök, mi mindenről írunk az újságban. Emellett statisztikákat bújok vagy meetingek sokaságán ülök, ezeken próbálok úgy tenni, mintha fejben is ott lennék, persze erre még nem jöttek rá a kollégáim egészen mostanáig.
Ugorjunk bele, mi minden volt a héten.
1. Káosz, széthúzás az ellenzéki kampányban
Kezdem rögtön a hét egyik legkeményebb olvasmányával: a Direkt36 cikke azt mutatja be, hogy a színfalak mögött még nagyobb volt a káosz, a széthúzás az ellenzéki kampányban, a pártok többször is egymásnak feszültek. Igazi egész estés olvasmány, és tényleg nem akarom lelőni az érdekesebb pontokat, de a cikk minden idők egyik legemlékezetesebb mondatával zárul: „Az »Elnökök« elnevezésű Signal-csoportban április 4-én Márki-Zay kapott egy olyan értesítést, hogy Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból.” Annyi kedvezményt adok az időhiányban szenvedőknek, hogy ebben a kivonatban átfuthatják a legerősebb részeket.
2. Beiktatták Novák Katalin köztársasági elnököt
Ha valaki szombat délelőtt a Kossuth tér környékén járt, olyan érzése lehetett, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepünk előkészületei zajlanak, én például egy masírozó menetoszlop miatt percekre beragadtam a tér egyik sarkába. Valójában köztársasági elnököt iktattak be: az eseményen Novák Katalin tíz pontban mondta el, hogyan áll Magyarország az orosz–ukrán háborúhoz, majd néhány nappal később az első útja Varsóba vezetett. Néhány órára a Sándor-palota kapui is megnyíltak mindenki előtt, ott voltunk, és elmerültünk az élményben, Vincze Barbi kollégám riportját itt olvashatják.
„Nem ígérek semmit, és azt betartom”; „olyan leszek, mint Odüsszeusz, amikor a szirének mellett hajózik el”; „nem fogadom el a polgári engedetlenséget” – elkezdődtek a miniszteri meghallgatások a héten, mi is ott voltunk, összefoglalónkat itt lehet olvasni a legnagyobb mondásokról, ígéretekről.
3. A szemünkbe néztek a helyiek Ukrajnában, és elmondták a történetüket
Lassan három hónapja, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, azóta nem először jártunk az országban, hogy az adományaitoknak köszönhetően a helyszínről tudósítsunk. Földes András a Kijevhez közeli Andrijivka településen járt, ahol a helyiek hosszú idő után most először merészkedtek elő az óvóhelyekről, és beszéltek a történtekről. Már a forgatás körülményei sem voltak mindennapiak, de átadom a szót Andrásnak:
„A trauma lehetett az oka, hogy az emberek sorban jöttek hozzánk, hogy elmondják a – és itt jön a nyomasztó fordulat – a nem tudjuk, mit. Tolmácsunk ugyanis Kijevben várt minket, mi nem beszéltünk ukránul, de ez senkit nem zökkentett ki. A szemünkbe néztek, és mondták a történetüket. Először jeleztem, hogy nem értem, de aztán már csak tartottam a kamerát, és tudtam, hogy szívfacsaró sztorikat hallok. Hogy pontosan mit, az itthon derült ki, amikor tolmáccsal nekiálltunk megvágni ezt a videót.”
Bucsa városa is sokat szenvedett az orosz megszállás alatt, Rovó Attila kollégám arról írt, hogy elhagyott telefonok, ottfelejtett iratok és egy rakás netes nyomozó segít beazonosítani azokat az oroszokat, akik a városban gyilkolhattak különös kegyetlenséggel ukrán civileket.
4. Északiak menni NATO
Tőlünk északabbra is forrósodik a helyzet, miután Finnország és Svédország nemcsak jelezte, hanem azóta meg is szavazta csatlakozási szándékát a NATO-hoz. Az orosz dörgedelem sem maradt el, első körben korlátozták az áramszállítást Finnországba, majd az az orosz külügyminiszter arról beszélt, szerinte nincs is nagy jelentősége, hogy Finnország és Svédország csatlakozik a NATO-hoz. Mészáros Tamás kollégám elemzését ajánlom a témában.
5. A verseny, amire nemcsak jót lehet aludni, de egyben szuperizgalmas is
Javában megy az egyik legnagyobb országúti bringás körverseny, a Giro d’Italia, ami nemcsak azért klassz, mert a pazar tájak látványára és a közvetítő helikopter kellemes berregésére hatalmasakat lehet aludni a tévés tudósítás előtt, hanem azért is, mert idén három magyar is ott teker a mezőnyben Olaszországban. Az útjukat és a történéseket Fehér János, Mizsur András és Pál Tamás kollégáim tudósítják nap mint nap, nemrég egy látványos képes anyagunk is megjelent a Giro történetéről, Ács Bori pedig a témába vágó ételről írt, amely nem is lehetne más, mint az ezerarcú olasz pizza.
6. A múlt hét legolvasottabb cikke az Egy órán át dobálta a dühöngő férfi a veszteglő vonatot, közben ráírta a vérével, hogy Help!című cikkünk volt
7. A hét képe
Szimbolikus gesztusnak szánták szombaton, Novák Katalin beiktatásának napján a Sándor-palota megnyitását. Hosszabb-rövidebb sorban állás után szombaton délután 1-től 6-ig bárki megtekinthette a nagyközönség elől elzárt Sándor-palotát. Végül megérkezett hivatalába az új köztársasági elnök is, a szerencsések úgy 3 körül, az épület teraszán lefényképezhették maguknak vagy magukkal a friss köztársasági elnököt is.
Fotó: Huszti István / Telex
Ha kíváncsi vagy arra, ezen a héten kit mutattunk be a Telex kollégái közül, és hogy miért fontos neki, hogy megbékéljünk a halandóságunkkal, akkor itt tudsz feliratkozni a Telex Neked hírlevélre!