James Corden jövőre lelép a műsorából

2022. április 29. – 20:47

James Corden jövőre lelép a műsorából
James Corden a Macskák premierjén 2019-ben – Fotó: Andrew Kelly / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc év műsorvezetés után 2023-ban James Corden otthagyja a The Late Late Show műsorvezetését a CBS-en – írja a CNN.

Erről Corden maga is beszélt a csütörtöki műsorában, de a csatorna is kiadott egy közleményt.

„Amikor elkezdtem ezt az utat, mindig is tudtam, hogy csak ennyi lesz. Egy út. Sosem úgy tekintettem rá, mint a végső célra” – mondta a csütörtöki műsorában. Corden hozzátette, hogy mindig is imádta készíteni a The Late Late Show-t, de úgy gondolja, hogy egy év múlva ideje megnézni, hogy mi más létezik még a világon.

Corden műsorának népszerűsége főleg olyan betéteknek volt köszönhető, mint a Crosswalk The Musical, amikor a piros lámpánál adott elő többedmagával egy zenés-táncos jelenetet, illetve a Carpool Karaoke, amikor híres emberekkel énekelt egy autóban. Főleg az utóbbi volt különösen virális tartalom.

„Bárcsak tovább maradna, de büszkék vagyunk rá, hogy a CBS volt az amerikai otthona, és arra is, hogy még egy évadig partnerek maradhatunk” – mondta a CBS vezérigazgatója, George Cheeks egy közleményben.

Corden a tévés karrierje mellett mozifilmekben is felbukkant, ő Nyúl Péter szinkronhangja, mellékszerepe volt a Hamupipőkében, az Ocean's 8 és a Macskák című filmekben is, mióta a műsorát vezeti.

(CNN)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!