Új zenei fesztivál indul idén Budapesten
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Reflektor néven új budapesti zenei fesztivál indul július 14. és 16. között. A helyszín a Fehérdűlő, a fellépők között pedig számos kifejezetten menő, kurrens nemzetközi előadót is találni, ahogy izgalmasabb magyar zenekarokat is.
Már a sajtóközleményben is kiemelik, hogy a fesztivál alapvetően azoknak szól, akik keresik a friss új zenéket, és a fesztiválokon is az apró betűs fellépőket nézik a lineupon – az eddig bejelentett fellépők alapján ez az állítás meg is állja a helyét.
A háromnapos rendezvényen ugyanis fellép többek között a brit Temples pszichedelikus rock zenekar, akiknek a 2014-es Sun Structures című nagylemezét agyonajnározta a nemzetközi zenei sajtó. Lesz még a Magyarországon többször is megforduló Son Lux, illetve az egyik legmenőbb aktuális brit zenekar, a posztpunkot funkkal és artrockkal ötvöző Squid is.
A nemzetközi vonalat erősíti a szintén kritikuskedvenc brit Porridge Radio, a nálunk többször is járó osztrák Mother's Cake, a kultikus Ninja Tune kiadóhoz tartozó Weval vagy a Seafret, A.A. Williams és a belga Whispering Sons.
Magyar vonalon is inkább a feltörekvő, underground irányt képviseli a fesztivál, lesz például Jazzbois, Superflake, Iamyank, Devil's Trade vagy Perrin is, illetve esténként DJ-szettek lesznek.
A helyszín a Terebesi erdőnél található Fehérdűlő lesz, ami tömegközlekedéssel öt percre található az Örs vezér terétől, és megközelíthető több busz- és villamosjárattal is.
A Reflektor bejárata a Terebesi utca megállótól egy percre található. A fesztivál honlapja szerint a korai early bird bérlet 22 900 forintba kerül.