2022. február 14. – 04:06
A hétfő hajnalban lejátszott Super Bowl alatt több előzetest is bemutattak, a legnagyobb dobás az Amazon Gyűrűk Ura-sorozata, A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűié volt. Az irtózatosan nagy összegből készülő sorozatról eddig viszonylag kevés információt csepegtetett az Amazon, eleinte annyit lehetett tudni, hogy 250 millió dollárért vették meg a tévés jogokat, és hogy az első évad úgy 462 millió dolláros büdzséből forog ezenfelül. Összehasonlításképp, a Trónok harca a csúcson részenként 10 millió dollárba került, a leghosszabb évadok tíz részből álltak, tehát az 100 millió dollárnál megállt. Persze ilyen költségvetés mellett belefért, hogy a Super Bowl alatt, 7 millió dolláros reklámszpottal debütáljon a sorozat.
Sokáig azt sem lehetett tudni, pontosan mikor játszódik és miről szól majd A Gyűrűk Ura-sorozat, aztán előbukkant január végén egy rövidke elő-előzetes, majd egy csomó karakterposzter.
Mostanáig annyit lehetett tudni, hogy A Hatalom Gyűrűi egyesíteni fogja Középfölde másodkorának történeteit, szerepelni fog benne a gyűrűk kovácsolása, Szauron felemelkedése, Númenor felemelkedése és bukása, valamint a tündék és emberek utolsó szövetsége is. Aztán a Vanity Fair jó pár fotót és infót kihozott a Super Bowl előtti napokban, növelve a hype-ot.
A Super Bowl idejére beharangozott előzetesek közül talán legjobban várt Gyűrűk Ura-sorozat képkockáira a harmadik negyed közepéig kellett várni, de a várakozásokhoz mérten nem lett valami ütős az előzetes, ami inkább a Vanity Fairben megjelent állóképek mozgóvá varázsolt változatait tartalmazta.
Koherens történet egyelőre nem vehető ki az egyébként látványos előzetesből, csak azt tudni biztosan, hogy tényleg nem fog kötődni a klasszikus Gyűrűk Ura-történethez, hanem a mitológiát bontja majd ki. A sorozat szeptember 2-án érkezik majd.
Nem mondható már újnak, de leadták a Super Bowl alatt az HBO sokak által várt NBA-sorozatának, a Winning Time: The Rise of the Lakers Dynastynek az előzetesét is. Ez nagyjából az 1980-as évek Los Angeles Lakers-dinasztiájáról szól, és a trailert, ahogy sok más stúdió is tette saját gyártmányával, az HBO is feltöltötte pár nappal az NFL-döntő előtt – a Super Bowlra viszont csak egy rövidebb verzió jutott az őrülten magas reklámozási költségek miatt.
A Marvel cseles megoldással egy beharangozót adott le az új Doctor Strange-film második előzeteséhez, amit teljes terjedelmében csak a YouTube-on mutattak be, a közvetítés alatt nem.
Újabb előzetest kapott a marveles Moon Knight is, ami már korábban kapott egy nagyobb bemutatót.
A filmes előzetesek közül említhető még Sandra Bullock és Channing Tatum kalandvígjátéka, a The Lost City, Michael Bay új filmje, a Jake Gyllenhaal és Yahya Abdul-Mateen II főszereplésével készült Ambulance, aminek előzetesét kétszer is leadták, illetve az Oscar-díjas Jordan Peele új horrorját, a Nope-ot is beharangozták. A Universal nem bírt magával, és már a hét közepén megmutatta a Jurassic World-trilógiát lezáró film előzetesét, a Super Bowl alatt pontosan ugyanezt adták le, változtatás nélkül. A Netflix is bedobta a korábban már látott, a 2022-es filmjeit ledaráló összelőzetest, amit ezúttal a Ryan Reynolds főszereplésével készült The Adam projektre hegyeztek ki.
Kimaradt viszont a szórásból a Top Gun 2. része, pedig Tom Cruise az egyik főcsoportdöntőhöz már egy felkonferálással kevert előzetesfélét is mutatott, és a DC-hősei is távol maradtak a Super Bowltól, hiába volt egy kis kedvcsináló napokkal az NFL-döntő előtt. Sőt, a májusban érkező Star Wars-sorozat, az Obi-Wan Kenobi sem mondta, hogy „Hello there”.