Michael Bay és a Netflix vezetésével forgatják újra az elmúlt évek egyik legjobb akciófilmjét

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Amerikai remake készül az elmúlt évek talán legjobb akciófilmjéből, A rajtaütésből, tudta meg a Deadline. A 2011-es indonéz akciófilmnek (amelynek 2014-ben készült egy folytatása is) óriási kultusza van, leginkább annak köszönhetően, hogy nyugati filmgyártásban sohasem látott akciójelenetekből áll az egész produkció.

A remake mögött a Netflix áll, akik meg sem próbálják elaprózni a dolgokat, és producernek nem mást szereztek meg, mint Michael Bayt, a rendező pedig a Feláldozhatók 3-ért és a Sokkal több mint testőrért felelős Patrick Hughes lesz.

Az eredeti film egy indonéziai speciális egységről szól, akik egy egy hatalmas háztömbben végeznek rajtaütést, de csapdába esnek, és a helyi maffiavezér vezetésével próbálják őket kicsinálni. Az amerikai remake a hírek szerint Philadelphiában játszódik majd, és egy kommandós egység történetét követi végig, ahogy különböző besúgókon keresztül jutnak el egy nagy befolyású drogkereskedőhöz.

Az eredeti A rajtaütés-filmeket jegyző Gareth Evans író-rendező úgy néz ki, nem vesz részt a projektben. A walesi filmesnek egyébként a nem túl szokványos indonéziai karrierjének köszönhetően lett igazán ismert a neve, legutóbb a Gangs of London című brit tévésorozaton dolgozott.

Csatlakozz a csoportunkhoz!