Már kilenc halottja van a múlt heti Travis Scott-koncertnek

2021. november 11. – 22:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belehalt a múlt heti Travis Scott-koncerten szerzett sérüléseibe egy 22 éves főiskolás, Bharti Shahani, így a halálos áldozatok száma már kilencre nőtt – írja a Hollywood Reporter. A hírt a család ügyvédje közölte csütörtökön, miután a nő szerdán elhunyt. Családja szerint Shanani tehetséges, kiválóan tanuló lány volt, akinek már nem volt sok hátra, hogy lediplomázzon a Texas A&M Universityn.

Virágok és emléktárgyak a tragédia színhelyén – Fotó: Alex Bierens de Haan / Getty Images
Virágok és emléktárgyak a tragédia színhelyén – Fotó: Alex Bierens de Haan / Getty Images

Shahanin kívül még nyolc halottja volt helyi idő szerint péntek este a houstoni Astroworld Festivalon kialakuló tömegpániknak, amikor az ötvenezer fős tömeg megindult Travis Scott koncertjén. A tragédia percekkel a koncert kezdete után bekövetkezett, szemtanúk szerint ahogy egyre többen sérültek meg a tömeg nyomása miatt, úgy fokozódott a pánik is. Amikor egyértelművé vált, hogy sokan megsérültek, a szervezők leállították a koncertet. A tragédia után több száz ember sérüléseit kellett ellátni, 17-en kórházba kerültek.

A történtek után a hatóságok nyomozást indítottak, de egyelőre nem neveztek meg felelőst. Még két sérült van, akinek még mindig válságos az állapota, egyikük egy kilencéves fiú, akit mesterséges kómában tartanak. Travis Scott a héten közleményt adott ki arról, hogy fizeti az áldozatok temetését, és mindenkinek visszatéríti a belépőjegyeket.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!