Több mint 13 millió PlayStation 5-öt adtak el eddig

2021. október 28. – 23:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Sony közzétette a legutóbbi, júliustól szeptemberig tartó pénzügyi negyedévét lezáró jelentést. Ebből kiderül, hogy a negyedévben 3,3 millió PlayStation 5 konzolt adtak el, ami 1,1 millióval több, mint a megelőző negyedévi eredmény. Ezzel a cég 13,4 millió eladott PS5-nél jár, ami nagyon jó teljesítmény, tekintve hogy a gép tavaly ősszel jelent meg, és azóta folyamatos hiánycikk.

A csipgyártók körében világszerte tapasztalt kapacitáshiány ugyanis a játékipart is sújtja. Az Intel közlése szerint a helyzet vélhetően csak 2023-ra normalizálódik, addig a csiphiány meglátszik a pécék és a játékkonzolok (a PlayStationök mellett a Microsoft Xbox gépei és a Nintendo Switch) eladásain is. Ugyanakkor az, hogy egy negyedév alatt egymillióval nőttek a PS5-eladások, azt jelzi, hogy valamennyire javul a helyzet.

A PlayStation 5 azért jó indikátora ennek, mert a gép jelenleg a legnépszerűbb játékkonzol, szinte sehol nem lehet kapni, illetve ahol megjelenik egy készlet, hamar elkapkodják (vagyis a közölt szám tényleg szinte csak eladott, és nem raktárkészletben álló gépeket jelent). Az elmúlt negyedévben a PS5 eladásait leginkább az új Ratchet & Clank játék, illetve a korábbi konzolgenerációra készült Death Stranding és Ghosts of Tsushima rendezői változatai pörgették.

A PlayStation 4 ezzel párhuzamosan lassan elköszön a piactól: míg a megelőző negyedévben még elment belőle félmillió, legutóbb már csak 200 ezer. A Sonynak jelenleg ezzel is a videójátékos részlege a legsikeresebb, 5,68 milliárd dolláros negyedéves bevételével több hasznot termelt, mint a filmes vagy a zenei divízió.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!