2021. október 17. – 08:14
frissítve
Sikeresen landolt a Szojuz MS-18 űrkapszulájával az első űrbeli filmforgatás stábját alkotó Klim Sipenko rendező és Julija Pereszild színésznő – derül ki az AFP videójából, amelyre átkattintva megtekinthető a földet érés is.
A két orosz filmes 12 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, és ez idő alatt történelmet írtak: ők forgatták le a történelem első űrben készült játékfilmjét. A küldetéssel a NASA és Hollywood koprodukcióját, azon belül is Tom Cruise titokzatos projektjét előzték be. Világos, hogy az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz számára fontos cél volt megelőzni az amerikaiakat, mert a keddi kilövést úgy hozták össze, hogy jóval a NASA után jelentették be a saját filmprojektjüket, ráadásul úgy, hogy akkor még meg sem volt a kiválasztott szereplő. Ezek után komoly logisztika is kellett, hogy kijöjjön a személyzet rotációja a két, csak 11 napig maradó filmessel.
A forgatás során a rendező Sipenko egyszerre volt operatőr, világosító, hangmérnök és sminkes is. Maga a film, amit forgattak, a Vizov (magyarul Kihívás) címet viseli, a történet egy része pedig abból áll, hogy egy orvost nagyon hirtelen fel kell lőni a Nemzetközi Űrállomásra, hogy ott megmentse egy kozmonauta életét. Pereszildnek a karakteréhez hasonlóan villámgyorsan kellett átesnie a kiképzésén, korábban semmiféle repülős, hogy nem hogy űrhajós kiképzése nem volt, így alig pár hónapja volt felkészülni az űrutazásra.
A forgatásról és magáról a küldetésről ebben a cikkünkben olvashatnak további részleteket.