A maga idején a Kegyetlen játékok című film egy váratlanul sikeres produkcióvá vált, részben annak is köszönhetően, hogy a korszak olyan tinibálványai szerepeltek benne, mint Ryan Phillippe, Sarah Michelle Gellar vagy Reese Witherspoon. Az 1782-es Les Liaisons dangereuses című regény modern adaptációja mindössze 10,5 millió dollárból készült, de a bevétel később ennek hétszerese lett.
Később még két film készült, és többször próbáltak sorozatot is gyártani belőle, legutóbb 2015–2016 tájékán volt esély arra, hogy valamelyik tévécsatorna megrendeli a produkciót. Most az AV Club írja, hogy tényleg jön a Kegyetlen játékok sorozat, a megrendelő pedig nem más, mint az internetes moziadatbázis, az IMDb.
A történet egy washingtoni elit egyetemen játszódik majd, és két mostohatestvér versengését mutatja be, ahogy igyekeznek az egyetemi hierarchia tetején maradni azután, hogy egy gólyabeavatási ceremónia rosszul sül el. Ennek az is része, hogy megpróbálják elcsábítani az amerikai alelnök lányát.