2021. augusztus 6. – 16:40
frissítve
A Stranger Things negyedik évada valamikor 2022-ben érkezik a Netflixre, ez egy friss, tíz másodperces előzetesből derült ki a világ számára.
Az előzetes ott folytatódik, ahol az előzőnek vége lett, amikor egy ismeretlen hang, feltehetőleg a Matthew Modine alakította tudós megkérdezi Elevent, hogy figyel-e. Innentől kezdve kőkemény 10 másodpercnyi montázs látható a videóban, amik között egy felirat egyértelművé teszi, hogy a folytatás 2022-ben jön.
Kevés infó, de legalább valamennyi, a Netflix ugyanis valami miatt nem hajlandó már jó ideje pontosan megmondani, hogy mikor érkezik a negyedik évada a sorozatnak, ami a szolgáltató egyik legnagyobb sikere lett az évek során. A nyolcvanas évek popkultúrájából építkező sztori egy csapat gyerekről szól, akik furcsa dolgokra, szörnyekre és alternatív dimenziókra bukkannak a saját kisvárosukban. A sorozatot a Duffer testvérek készítették, és olyan nyolcvanas években sztároknak számító színészek tűntek fel benne, mint a már említett Matthew Modine vagy Winona Ryder. A harmadik évad 2019-ben került fel a Netflixre.
Az új előzetes: