Szex, botrány, gyilkosság és egy teljesen felismerhetetlen Jared Leto a Gucci-film első előzetesében
2021. július 30. – 15:20
A csütörtökön közzétett plakátok után pénteken az első előzetest is megvillantotta az MGM Ridley Scott új filmjéhez, a Gucci-divatbirodalmat az 1995-ben lelőtt Maurizio Gucci meggyilkolásának történetén keresztül bemutató House of Guccihoz. Az már korábban kiderült, hogy a főszereplőket alakító Adam Driver, illetve Lady Gaga hogy festenek majd a filmben, de most mozgás közben is láthattuk őket.
A House of Guccit a Gucci-család sokkoló története inspirálta, a célja pedig nem kevesebb, mint hogy egy három évtizedet felölelő családi drámában bemutassa, hogy mit jelent és mennyit ér egy név, és meddig hajlandó elmenni egy befolyásos család azért, hogy a kezében tarthassa a gyeplőt. A film Sara Gay Forden azonos című, magyarul A Gucci-ház címen megjelent könyvén alapul, Ridley Scott rendezi, és a fentebb már említett színészek mellett olyan nevek tűnnek fel benne, mint Al Pacino, Salma Hayek, vagy Jeremy Irons. Itt érdemes még kiemelni a Paolo Guccit játszó Jared Letót is,
akiről túlzás nélkül kijelenthető, hogy egyáltalán nem hasonlít önmagára, legfeljebb a szemeiről lehet megmondani, hogy ő az.
A film november 24-én jelenik majd meg, azt pedig már tudni lehet, hogy ennek nem mindenki örül. A Gucci-család például egyáltalán nem örül neki, a meggyilkolt Maurizio Gucci másodunokatestvére, Patrizia Gucci korábban arról beszélt, hogy nagyon csalódottak a szereposztás, illetve a szereplők kinézete miatt – Jared Letót és Al Pacinót külön ki is emelte itt. Patrizia Gucci, aki maga is írt könyvet a családja történetéről, azt is kifogásolta, hogy Scotték nem keresték őket, és egy olyan könyv alapján dolgoztak, ami tele van pontatlanságokkal.