Tévénézőként választhatok: lenyelje egyben, vagy rágja szét a szereplő a piócát

Az elég böszme című Animals on the Loose: A You vs. Wild Movie egyik jelenetében Bear Grylls egy egészen gusztustalan dilemma elé állítja a nézőt, amikor leszed a karjáról egy vérrel megtelt piócát. Ő most ezt a piócát meg akarja enni. Én, nézőként választhatok, hogy hogyan: lenyelje egyben, vagy rágja szét. A döntés előtt hangsúlyozza, hogy a pióca jó fehérjeforrás. Csakhogy: ha egyben akarjuk lenyelni, a szánk belsejére tapadhat, ha szétrágjuk, akkor viszont undorító. Szerintem mondjuk egyben is undorító, de ő tudja.

Én azt szeretném, hogy ha lehet, akkor Bear Grylls ne egyen piócát a szemem láttára, de hát a munkásságának valahol éppen az a lényege, hogy összeházasított egy katonai túlélési útmutatót a Jackass gusztustalanságával, mindezt valami extrém természetfilmnek álcázva. Nyilván teljesen mindegy, hogy mit akarok, szenvedést fogok látni. Azt választom, hogy nyelje le egyben. Természetesen feltapad a szájára, Grylls öklendezik, egy kettétört ággal hánytatja magát, majd kiköpi a piócát, vagy legalább is valamit, ami egy piócára hasonlít, de simán lehet, hogy csak egy műanyagdarab. Később azt választom, hogy rágja össze, és hát, jó étvágyat kívánok neki.

Az Animals on the Loose: A You vs. Wild Movie már a sokadik interaktív tartalom a Netflixen, sőt, a Bear Grylls-univerzumon belül is már a második etap. A szolgáltató a Black Mirror Bandersnatch című speciális epizódjával dobott egy nagyot még 2019-ben, habár a technológiát már kipróbálták gyerekprogramokban, a nyomasztó thriller köntösével egy bonyolultabb, szerteágazóbb, és sokkal nagyobb közönséghez eljutó formában találták ki újra. A Bandersnatch egyébként nem volt túl jó, és ebben jelentős szerepe volt annak, hogy egy kései Black Mirror-epizód volt, amiben a szereplőknél és az emberiségnél csak a nézőt utálták jobban.

De az emberiség visszavághatott: mi választhattuk ki, hogy mit reggelizzen a főhős, mit mondjon a pszichológusának, és hogy brutálisan feldarabolja-e az édesapját egy éjszaka. A Bandersnatchben ráadásul elég hangsúlyosan létezett egy metaszint is: ha zsákutcába értünk és újrakezdtük a sztorit, akkor ezzel néha a szereplők is tisztában voltak. Sőt, volt olyan lehetőség, hogy elmondhattuk a szerencsétlen főhősünknek, hogy hé, mi most a Netflixen keresztül irányítjuk az ő sorsát, ő meg nézett nagyokat, mert egyrészt a sztori a nyolcvanas években játszódott, másrészt, mert így volt megírva a karakter.

A Bandersnatch jópofa kísérlet volt, de semmiképpen sem volt új, nagyban hasonlított a kilencvenes évek közepén felbukkanó, élőszereplős, úgynevezett Full Motion Video számítógépes játékokra, amikben az interaktivitás és a filmszerűség volt a legfontosabb, a játékélmény már kevésbé. Bár a sztorija a nyolcvanas években játszódott, a kivitelezése a kilencvenes évekre emlékeztetett, a való világban abszolút mai hatása volt, a Netflix ugyanis egy közérdekű adatigénylés után nyilvánossá tette, hogy igen, gyűjtött adatokat a nézőkről a Bandersnatch megtekintése során. Olyan adatokat, amiket felhasznál a jövőbeli hasonló interaktív tartalmak gyártásakor, és olyanokat is, amivel csiszolgatni fogja az algoritmusát. A Netflix tudja rólam, hogy szívesen varázsoltam mészárost egy tiniből, pedig eskü, hogy csak egy cikk miatt csináltam.

Az túlzás, hogy aztán elárasztotta az interaktív tartalom a Netflixet, de az látszott, hogy más formátumokban is kipróbálják: készült egy interaktív epizód az Unbreakable Kimmy Schmidt című vígjáték-sorozathoz, illetve Bear Grylls egy teljes, nyolcrészes évadot kapott a You vs. Wildból. És hát ki ne élne azzal a lehetőséggel, hogy megpróbálja azt, ami Bear Gryllsnek évtizedek alatt sem sikerült: szörnyű halált halni egy természeti megpróbáltatás során. Kiderült, hogy akárhogy is szeretné bárki, ezt a You vs. Wildban nem lehet megtenni. Egyrészt a sorozat kifejezetten a gyerek nézőknek készült, másrészt pedig ha hősünket bármikor halálos veszély fenyegette, vagy olyan slamasztika, ahonnan nem volt kiút, megérkezett a mentőhelikopter, és az esély, hogy újrakezdjük. Beleeshetett a mi parancsunkra egy jeges tóba, birkózhatott egy krokodillal, ehetett valami fura nyers tojást, de Bear Grylls akkor is ment tovább, ha más nem, egy második lehetőséggel.

Ez a formátum amúgy önmagában érdekes volt, Grylls műsorai úgyis mindig a valóság és fikció határmezsgyéjén egyensúlyoztak, de az interaktív változattól egyértelmű volt, hogy ugyan tényleg sok mozzanatot improvizáltak (ahogy erről az egyik producer beszél ebben az interjúban), azért több hónapnyi tervezés kellett hozzá, és rengeteg fickós elem. Rob Buchta producer úgy fogalmazta meg ezt az eljárást, hogy igazából egy homokozóba dobták le Gryllst, akinek megvolt a lehetősége, hogy kitalálja a következő lépést, megvoltak az eszközei, és megvolt a célja (például megmenteni egy eltűnt orvost vagy egy bernáthegyit), az odavezető úton viszont már lehettek saját ötletei is. Aki jártas a videójátékok világában, az tudhatja, hogy a Grand Theft Auto- vagy a Red Dead Redemption-sorozatra is pont úgy szoktak hivatkozni, hogy sandbox-játékok. Azaz homokozók.

És most két évvel később itt van a szinte ugyanazzal a stábbal, hasonló elvek mentén készülő, de picit máshogy működő Animals on the Loose: A You vs. Wild Movie, ami, ahogy a címében is benne van, elvileg egy film, de valójában még mindig egy interaktív tartalom. A legfőbb különbség a hossz: míg a sorozat epizódjait nagyjából 15 perc alatt le lehet tudni, a film el tud húzódni másfél órára is.

Úgy lesz belőle minimum másfél óra, hogy sikerült még jobban videojátékosra venni a történetmesélést: a cselekmény kezdeténél nem egy darab küldetést kap Bear Grylls, hanem rögtön hármat. Egy meg nem nevezett dél-afrikai rezervátumban valaki lekapcsolta a kerítésekbe vezetett áramot, úgyhogy meg kell találni egy megszökött oroszlánt, egy megszökött páviánt, és vissza kell állítani az áramot is. A csavar az, hogy az idő telik, a jóisten tudja, hogy pontosan hogyan és mennyire, de befolyásolni tudja minden egyes történetszál végigjátszását, hogy hányadiknak választottuk ki. Lehet, hogy mire az áramot szeretnénk visszakapcsolni, addigra elárasztotta az esővíz az odavezető utat. Lehet, hogy ha utolsónak hagyjuk az oroszlánt, akkor felfal egy ártatlan embert.

Persze az oroszlán nem fal fel senkit, Bear Grylls sem töri ki a nyakát, a páviánt sem lehet ledobni egy szikláról csak úgy a hecc kedvéért. A filmben egyszerűen nincsenek igazán para részek, nem történik meg az, mint mondjuk az új Tomb Raider-játékokban, hogy elfelejtünk egy gombot megnyomni, és Lara Croftot máris felnyársalta valami hegyes tárgy. Grylls nem tud meghalni, amikor valami lehetetlen vagy életveszélyes helyzetbe kerül (mondjuk a nyaka köré tekeredik egy kígyó, és megkérem, hogy legyen szíves puszta kézzel lefeszegetni magáról), akkor sincs látványos haláljelenet. A főszereplő egyszerűen gyújt egy jelzőrakétát, elmondja, hogy reméli, hamar megtalálják, és nekifuthatunk megint a történetszálnak. Egyetlen alkalommal sikerült elérnem, hogy meghaljon, de arról nagyon hamar kiderül, hogy álomjelenet volt. De ha valaki szeretné megtudni, hogyan kell megetetni Bear Gryllst egy CGI-vízilóval, szóljon, és szívesen elmondom neki.

Akárcsak a sorozatnál, az interaktivitás itt is kicsit megöli az egész lényegét, főleg azért, mert nem mindenben dönthetünk, a páviános küldetésben például gyakorlatilag egyetlen döntéssel lezajlik az egész cselekmény. A másik döntés arról szól, hogy hernyót egyen a főszereplőnk, vagy finom, ízletes, gyümölcsös zamatú bogyót. A döntést mindenkire rábízom. De maga az eredmény nincsen hatással a cselekményre, a hernyótól undorító trutymó folyik a szájából egy kis időre, de attól még ott lesz az a pávián, ahol lennie kell. Nem mi döntjük el aztán, hogy Grylls hogyan ijeszti el tőle a gepárdot, hogyan állít neki csapdát, mit tesz a csapdába, és hogyan kapja el végül az állatot – ezt mind passzívan végignézzük. És ha passzívan nézzük, akkor mi az értelme az interaktivitásnak?

Jó kérdés, erre a Animals on the Loose: A You vs. Wild Movie teljes egésze sem tudja megmondani a választ. Játéknak nem elég, hiába kapunk egy, azaz egy darab feladványt, aminek a megoldását meg kell jegyezni, és később visszamondani. Filmnek kevés, mert hát minden annak van alárendelve, hogy bizonyos pillanatokban Grylls a néző felé fordul, és erősen sulykolva kérdéseket tesz fel, hogy most akkor hogyan tovább. Természetfilmnek sem mondanám, mert azt sem tudjuk, hogy pontosan mikor és merre járunk a történetben. Túlélőműsornak kevés, bár megtudtam, hogy a Dél-Afrikában honos natálszilva tüskéivel érzésteleníteni lehet az ember sebét – ezt csak azután tudtam meg, hogy Grylls egy másik küldetésben könnyebben megsérült. Ami az Animals on the Loose: A You vs. Wild Movie, az igazából tartalom, a szó, amit mindenféle mozgóképre szokás manapság használni – Martin Scorsese legnagyobb bánatára –, de ez most tényleg kiérdemelte.

Az Animals on the Loose: A You vs. Wild Movie február 16-tól látható a Netflixen.