Folytatás és nem remake lesz John Travolta és Nicolas Cage klasszikus akciófilmjéből, az Ál/Arc-ból

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Régóta lehet hallani arról, hogy Hollywoodban nagyon dolgoznak az 1997-es Ál/Arc című akciófilm újraélesztésén, és a Deadline tudósítása a projekt új mérföldkőhöz ért. Az új film nem remake és nem is reboot lesz, hanem egy folytatás, és meg is találták már hozzá a rendezőt.

A rendező nem más lesz, mint Adam Wingard, aki eddig főleg horrorfilmeken (Death Note, Blair Witch 3) dolgozott, legutóbb pedig az idén megjelenő Godzilla vs Kong-ot rendezte. A Deadline úgy tudja, hogy Wingard folytatásként, és nem remake-ként képzeli el az új filmet, de valószínű, hogy Travolta és Cage szerepét más színészeknek adják. Wingard egyébként a forgatókönyv egyik írója is egyben.

Abból a szempontból teljesen érthető, hogy a Paramount kezdeni akar valami a filmmel, hogy a maga idejében egész nagy sikerrel futott a mozikban. A hongkongi John Woo által rendezett 1997-es Ál/Arc 80 millió dollárból készült, ehhez képest közel 220 millió dollár bevételt termelt.

Pedig a történet egészen banális. Egy FBI-ügynök annyira el akar kapni egy kegyetlen gyilkost, hogy átműtteti az arcát, és magát a bűnözőnek kiadva börtönbe megy, hogy megakadályozzon egy robbantást. Ezzel párhuzamosan a bűnöző pedig az FBI-ügynök arcát műtteti a sajátjára, így ketten gyakorlatilag helyet cserélnek egymást életében. A filmnek vannak hiábi, de Cage és Travolta annyira túljátsszák a szerepeiket (hiszen gyakorlatilag egymást kell alakítaniuk), amitől egész szórakoztatóvá válik az egész.

Ennél többet egyelőre nem tudni a projektről, így se megjelenést nem lehet mondani, se azt, hogy kik játsszák majd a kulcsszerepeket a folytatásban.

Csatlakozz a csoportunkhoz!