2021. február 7. – 07:14
frissítve
Az idén rendezi meg az MTVA a 2012-ben indult táncos-éneklős műsorának, A Dalnak azt a kiadását, amely már nem az Eurovízióról szól, hanem színtisztán a közmédia saját kulturális és zenei ízléséről, és az ezzel kapcsolatos vélt vagy valós kulturmissziójáról. A Dal az eddigi évek alatt nem igazán tudott felnőni a kertévés éneklős műsorokhoz, de kétségtelen, hogy az Eurovízió miatt volt némi hatása a magyar zenei piac alakulására. 2021-ben ez a helyzet változhat, ugyanis sikerült a nemzetközi dalversennyel járó tét nélkül egy olyan súlytalan, teljesen érdektelen esztrádműsort összerakni, hogy valószínűleg maguk az indulók sem tudják, mit kerestek ebben a műcirkuszban.
2019-ben nem kis megrökönyödést keltett, hogy azok után, hogy idén már például közel 118 milliárd forintot költenek a magyar adófizetők a közmédiára, az MTVA majdnem 10 év után szakít az Eurovíziós Dalfesztviállal, és nem indítja Magyarországot. Annak idején is nehezen lehetett érteni, hogy a közismerten az LMBTQ-közösség egyik legnagyobb popkulturális eseményeként ismert Eurovízióban miért látta meg a potenciált a témával kapcsolatban feltűnően elutasító közmédia.
Az ideológiai problémát végül azzal oldották meg, hogy az egészen eddig az Eurovízió selejtezőjeként funkcionáló A Dal 2021-ben (és 2020-ban) már nem a nemzetközti dalversenyről szól, hanem a versenyzők
Duna TV-s megjelenésekért, fesztiválfellépésekért, kiemelt promócióért a Petőfi Rádióban, illetve a nagyon rangos Petőfi Zenei Díjért indulnak majd a műsorban.
Aki egy kicsit ismeri a magyar könnyűzenei közeget, tudhatja, hogy a Petőfi Zenei Díj, vagy éppen a Duna TV-s kiemelés nem túl nagy segítség egy magyar produkciónak, hiszen a Petőfi Rádió közismerten ódzkodik a nem lakossági zenék sugárzásától, a Petőfi és a Duna TV nézettsége pedig annyira alacsony, hogy egy ottani felbukkanás igazából semmilyen egzisztenciális előnnyel nem jár. A Dal évek óta azzal az egy dologgal tudta megindokolni a létezését, hogy a győztes indulhat az Eurovíziós Dalfesztiválon, amely valóban nem a könnyűzene legminőségibb eseménye, de nagyon komoly reklám- és marketingértékkel bír még itthon is. Elég megnézni Pápai Jocit, aki gyakorlatilag az egyetlen zenész, akinek a karrierjét tényleg előre tudta mozdítani A Dal és az ott elért sikerek.
Az elmúlt években is látszódott, hogy magukra valamit is adó zenei produkciók jobbára messziről elkerülték A Dalt, emiatt pedig szép lassan átalakult a műsor egy tehetségkutatós zenészmegőrzővé, ahol az X-Faktor meg a Csillag születik nyolcadik helyezettje félórára ismét rivaldafénybe tud kerülni valami közepesen rossz tucatdallal. Persze voltak pozitív jelenségek, mint például az AWS, amely metálzenekarként nyerte meg a műsort, és vitt a nemzetközi versenybe egy kicsit más ízt, mint az ezredik Wolf Kati. Egyébként az adás napján derült ki, hogy leukémiában meghalt Siklósi Örs, az AWS frontembere, akiről a műsor elején külön is megemlékeztek.
![Fotó: A DalSzabó Leslie dalára egyáltalán nem emlékszem, de legalább az kiderült, hogy már nagypapa.](https://assets.telex.hu/images/20210206/1612641170-temp-khiPID_cikktorzs:xl.png)
Az idén feltűnően úgy válogatták össze az indulókat, hogy azoknak tényleg semmi köze ne legyen a magyar zeneipari valósághoz, és csak elvétve találjunk olyan előadókat, akik nem csak lottósorsolásokon és falunapokon léteznek. Ilyen például a szebb napokat is látott Kaukázus, de konkrétan ők az egyetlenek, akiket alanyi jogon is lehet ismerni, nem pedig ilyen-olyan kereskedelmi műsorok miatt. Mondjuk legalább a minden évben valamivel induló Kállay-Saunders Andrást (idén Anevemandrás néven indult) vagy Radics Gigit még fel lehetett ismerni, de a mezőny többi tagjának jelenléte nagyobb rejtély, mint az, hogyan került a zsűribe Ferenczi György a Rackajemből.
Ugyanis A Dal az elmúlt években azzal egész izgalmas tudott lenni, hogy néha meglepően jól választottak zsűrit. Both Miklós (Napra) remekül kompenzálta a gagyiba és giccsbe forduló zsűri semmitmondásait, ahogy Pierrot is képes volt sokszor felvenni egy valóban konstruktív kritikus szerepét. Ez azért különösen fontos, mert A Dalban tényleg megfordul mindenféle zene az acapellázástól a swingen át a metálig, és nagyon hamar rohadt unalmassá tudott válni, hogy Nagy Feró, Vincze Lilla vagy Mező Misi akkor sem képesek rosszat mondani valamire, ha az adott produkcióról üvölt, hogy semmi keresnivalója egy tévéműsorban.
![Fotó: A Dal](https://assets.telex.hu/images/20210206/1612641253-temp-hbBeFD_cikktorzs:xl.png)
Ferenczi új arcként láthatóan igyekezett szintén a konstruktív irányt követni, de a végére valószínűleg belátta, hogy ha a többiek sem tudnak üres frázisoknál többet mondani egy közepesen rossz produkcióról, akkor neki sem kell törnie magát.
És legyünk őszinték! Ezeket a zenéket tényleg jobb semmilyen módon nem értékelni, mert magára valamit is adó művészember ezeket a lagymatag tucatzenéket a Fogarasi úti Tescóban is nehezen viseli el, nemhogy a saját pénzéből a magyar közmédia képernyőjén.
Az első adás konkrétan ijesztő volt, ha az elhangzott zenéket nézzük. A saját Facebookomon azt vettem észre, hogy ismert magyar zenészek egymásra licitálva döbbennek meg azon, hogy mégis mi a fene folyik a Duna TV-n. Ettől produkciótól szinte összepisilte magát a zsűri, és úgy repkedtek a 8-as és 9-es osztályzatok, mint az Újpest-tábortól a kockacukor, amikor Lipcsei Péter szögletet készült rúgni.
A második adást is megnéztük, hogy lássuk, hogy ez a teljesen vak, feltétel nélküli pozitivitás a zsűri részéről, illetve a sokkoló jellegtelenség a zenészek részéről csak gyermekbetegség-e, vagy a második adásból ki lehet-e nyerni némi valódi értéket is. Spoiler:
Nem.
Évek óta írok A Dalról és az Eurovízióról, és ez idő alatt annyira alacsonyra tettem a lécet, hogy tényleg a legapróbb pozitív részlettől is boldog tudok lenni. De hiába erőltetem meg magam, az idei A Dal olyan értelmetlen közpénzégetés, hogy ezt már annyival sem érdemes elintézni, hogy legalább pár tehetséges énekes kapott egy kis médiamegjelenést. Az évek óta érezhető, hogy a mesterségesen kiherélt Petői Rádió és MTVA-s holdudvara egyre nagyobb lendülettel erőlteti A Dalban felbukkant előadókat, de az a szomorú helyzet, hogy a zsűri, a szerkesztők, meg valószínűleg a műsoron dolgozók nagy része halál komolyan elhiszi, hogy 2021-ben az emberek olyan zenét akarnak hallgatni, ami sem szövegében, sem előadásmódjában, sem zeneileg nem bír semmilyen értékkel vagy egyéniséggel. Eddig is elkeserítő volt a helyzet, de idén konkrétan már ott tartunk, hogy az Emmi Előadó-művészeti Főosztályának vezetője, Ragány Misa is az indulók között van, mintha tényleg annyira elfogytak volna már a valamilyen szinten értelmezhető énekesek, hogy a közmédia kénytelen lenne kormányalkalmazottakat indítani, minden mindegy alapon.
Az eddigi műsorokat vezető Fehérvári Alfréd „Freddie” mellett Orsovai Reni énekesnő lett a másik műsorvezető, de ennek úgy istenigazából nincs jelentősége. Ahogy az ember nézi A Dalt, a következő gondolatok motoszkálnak a fejében:
- Hú, melyik tehetségkutatóban is volt ez a csaj/csávó?
- Hm, már hallottam ezt a dalt, vagy ez valami tök más?
- Jézus Mária, emberek tényleg musicalzenével próbálkoznak egy popzenei műsorban?
- És ha igen, ettől miért vágja magát hanyatt a zsűri?
Egész egyszerűen nem értem A Dal létjogosultságát az Eurovízió nélkül. Totál ismeretlen vagy marginális tucatelőadók minden eddiginél jellegtelenebb dalokat énekelnek, amelyek a ‘90-es években is cikik lettek volna. Mintha elérte volna a köztévé a kulturális nirvánát, amikor csak olyan zenészek léteznek, akik kizárólag szerelemről, magányról, vidámságról vagy a nyárról képesek énekelni. A Dal stúdiójában pedig tényleg csak pozitív dolgok léteznek. Kiáll a zenész vagy énekes, a dalszöveg garantáltan nem zavar semmit, mert csak jó és pozitív dolgokról szól, a zsűri pedig ugyanúgy megpróbál valami pozitívat mondani a legordenárébb gagyi ócskaságokra is. Sokszor olyan bravúrokra van szükség, hogy Ferenczi egy esetben például már azt dicsérté, hogy az egyik induló milyen szépen ejti a magyar szavakat. De tökre érthető, mert ezen kívül képtelenség bármi jót mondani olyan zenékre, amiket minimális ízléssel rendelkező ember azonnal elkapcsol, ha meghallja a rádióban.
![Fotó: A Dal](https://assets.telex.hu/images/20210206/1612641270-temp-iCHgAN_cikktorzs:xl.png)
Az viszont való igaz, hogy a Petőfi TV és Rádió éppen ebbe az irányba halad évek óta, és ilyen szempontból A Dal illeszkedik a magyar könnyűzene súlytalanná tételébe. Tök ismeretlen vagy valahonnan ismerősnek tűnő arcok teljesen tét nélküli, minden aktualitást nélkülöző dalokat énekelnek egy olyan zsűrinek, amely akkor is boldog és pozitív lenne a látottaktól, ha egy fellépő a seggét a földhöz csapkodva játszana magyar csárdást. Mint amikor a kormánybarát sportsajtó egy jól sikerült barátságos meccs alapján próbálná kijelenteni, hogy ez bizony itt egy világverő csapat.
A Dalnak eddig is alig volt értelme, de most az MTVA garantálta, hogy tényleg csak azokat érdekelje, akiknek valamelyik rokonuk vagy hozzátartozójuk zenél a színpadon. Ezzel még annyira nem is lenne gond, láttunk már ennél rosszabbul elköltött adómilliárdokat is, az sokkal ijesztőbb, ha az MTVA a végtelen erőforrásait kihasználva az itt felbukkanó nem túl izgalmas előadókat megpróbálja tényleg támogatásra méltó produkciónak eladni a felületein. Ha a jövőben tényleg Galda Levente, Detti (?!), Ragány Misa vagy a Phoenix Rt. lesz a közmédia kiemelt kedvence, akiket minden felületen nyomni kell, akkor eljutunk egy olyan alternatív kulturális univerzumba, ahol az adófizetők piacilag teljesen érdektelen és értékelhetetlen előadókat tartanak el úgy, hogy aztán ezek a zenészek a maradék rádiós időből is kiszorítják a játszásra érdemes hazai produkciókat. Az más kérdés, hogy A Dal készítői vagy az MTVA ezt valószínűleg nem is látja, de ha mégis, akkor szimplán csak nem érdekli. A lényeg annyi, hogy idén is elköltöttek egy rakás közpénzt egy tényleg abszolút értelmezhetetlen tévéműsorra, és ennél már tényleg az is sokkal jobb lenne, ha a közmédia felvállalná a Kásler-vonalat, és kizárólag nemzeti rockzenekaroknak tartana tehetségkutatót, hogy legalább már megmagyarázni se kelljen a megmagyarázhatatlant.