Sorozatot készít a Disney a Kerge kacsákból, itt is van az első trailer

2021. január 31. – 09:25

Másolás

Vágólapra másolva

Kijött az első előzetes a Mighty Ducks: Game Changers című sorozathoz, ami nem más, mint az 1992-ben indult filmsorozat folytatása. Az egyik legismertebb sportfilmből a Disney rendelt be élőszereplős tévésorozatot a Disney Plusra.

Összesen három Kerge kacsák-film jelent meg 1992 és 1996 között (illetve később egy animációs sorozat), és ugyan a kritikusok nagyon nem szerették a filmeket, a Disney elég komoly pénzt keresett rajta. A történet nem is volt nagy szám, Emilio Esteves egy lecsúszott hokiedzőt alakít, aki megkapja az utánpótlás-bajnokság leggyengébb, éppen ezért legszerethetőbb csapatát, és csodát csinál velük. Ők a Mighty Ducks, magyar fordításban a Kerge kacsák.

A Disney itt nem állt meg, ugyanis az első film megjelenése után megalapították a kaliforniai Anaheim Mighty Ducks jéghokicsapatot, akik az 1993-as évtől indultak az amerikai profi hokiligában (NHL) is. Az NHL éppen akkor bővített a csapatok számán (keleten a Florida Panthers került be újoncként), a Disney pedig 50 millió dollárt fizetett a Los Angeles Kings csapatának azért cserébe, hogy a jövőben két profi hokicsapata lesz Kaliforniának. A stúdió még egy stadiont is épített Anaheimben, nem messze az ottani Disneylandtől.

Fotó: J.D. CUBAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Fotó: J.D. CUBAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

A húzás annyira bejött, hogy a Ducks egész jó eredményeket produkált ahhoz képest, hogy teljesen új csapat voltak, ráadásul az ő keretükben volt a legalacsonyabb a fizetés is. Az első szezonjuk utolsó 25 meccsén telt ház volt, a saját márkás ruháik és kiegészítőik pedig a legnépszerűbbek voltak a piacon az összes NHL-csapat közül. Ebben persze az is közrejátszott, hogy sportboltok mellett Disneylandben és a világ összes Disney-boltjában is lehetett venni Mighty Ducks-mezeket és más kiegészítőket.

A legnagyobb sikerük a 2002/2003-as bajnokságban jött össze, amikor egészen a döntőig meneteltek, de ott a New Jersey Devils megállította őket. 2004-ben hosszú szünetre ment az NHL, mert a játékosok nem tudtak megegyezni a ligával, a Disney megpróbálta eladni a csapatot, de mindössze 40 millió dollárt akartak fizetni érte, ami kevesebb volt, mint amennyit 11 évvel korábban fizettek érte. Végül egy évvel később sikerült megválni a franchise-tól 75 millió dollárért, és 2005-től már simán Anaheim Ducks néven működik a klub. Egyedül a klub kabalája, Wild Wing az egyetlen, aki még emlékeztet a csapat Disney-gyökereire.

A negatív kritikák ellenére a Kerge kacsák ma már kultikus sportfilmnek számít, és olyan a hokisok körében, mint a Space Jam a kosarasoknál. Talán nem is annyira meglepő, hogy miközben a Disney szinte minden franchise-ából sorozatot csinál a Disney Plusra, sorra került a Kerge kacsák is.

Fotó: STEPHEN DUNN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Fotó: STEPHEN DUNN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az eredeti szereplők közül kizárólag Emilio Esteves tér vissza Gordon Bombay edző szerepében, akihez csatlakozik Lauren Graham (Szívek szállodája, Tapló télapó).

A sorozat első része 2021. március 26-án jelenik meg a Disney Pluson, és az előzetesből annyi kiderül, hogy 30 évvel követi a filmek történetét, és a Mighty Ducks azóta az ifjúsági liga meghatározó csapata lett, amelynek köszönhetően kevesebb hely jut a saját nevelésű fiataloknak, ami a klub védjegye volt a kezdetekben. A 10 részes sorozat producere az a Steven Brill lesz, aki íróként és producerként mind a három filmen dolgozott korábban.

A Mighty Ducks: Game Changer egyébként egy új trendre is felhívja a figyelmet, névszerint a ‘80-as, ’90-es évek sportfilmjeinek modern újragondolását. A Cobrai Kai a Karate kölyök világát ültette a modern korba, és annyira sikeresen futott a Youtube fizetős szolgáltatásán, hogy a harmadik évad épp most jelent meg immáron a Netflix égisze alatt. Emellett LeBron James vezetésével nyáron jön a Space Jam 2 is, vagyis érdemes arra számítani, hogy Hollywood a következő időszakban még elővehet pár klasszikus sportfilmet.

Csak a Szájkosaras kosarast hagyják békén.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!