Csak elsunnyogott hozzánk is 2020 egyik legjobb vígjátéka

Úgy kezdődik, mint egy vicc: két férfi pedálozik felfele az emelkedőn az országúton. Az egyikőjük, Mike, egyértelműen profi, jobban passzol rá a felszerelés, és tudja, hogy a kulacsot úgy kell hívni bringanyelven, hogy bidon. Folyamatosan tanácsokkal látja el a haverját, Kyle-t, aki örül, hogy ott lehet, és örül, hogy nemsokára elveszi feleségül a barátnőjét. Az emelkedő egyre keményebb, a tájkép egyre festőibb. Aztán amikor Kyle annyira már nem bírja a tempót, Mike robbantja a bombát: bejelenti, hogy lefeküdt Kyle menyasszonyával. Nem is egyszer, hanem rendszeresen. Kyle pedálozna, de nem tudja utolérni a rutinosabb Mike-ot a dombon, úgyhogy egymást utálva csorognak lefele onnan az országúton, némán.

Ez nem egy vicc, hanem egy rövidfilm, amit meg lehet nézni az interneten, és ami elég ismertséget hozott az azt elkészítő Michael Covinónak és Kyle Marvinnak, hogy elkészíthették játékfilm hosszúságban is. A Felfelé a lejtőn 2019-ben mutatkozott be a Cannes-i Filmfesztiválon, és már akkor elkezdtek lecsapni rá a stúdiók. A forgalmazást végül a Sony nyerte meg, akik aztán a filmet 2020 tavaszára lőtték be a naptárban. Mindannyian tudjuk, hogy ityegett a fityeg 2020 tavaszán, úgyhogy a Sony lassan tologatta a megjelenési dátumot, majd novemberben pár amerikai moziba beküldte. Magyarországon és a világ nagy részén január 18-tól lehet kölcsönözni vagy megvásárolni a digitális boltokban.

És érdemes.

Nem is nagyon tudom hangsúlyozni, hogy mennyire érdemes. A Felfelé a lejtőn egy pohár víz a sivatagban, egy mentolos rágó, amikor a maszk alatt büdös a szánk, egy szórakoztató, elgondolkodtató és okos film arról, hogy mekkora pöcsfejek egymással a férfiak, és mégis, éveken keresztül kitartanak egymás mellett. Vicces is. Megható is. Néha szomorú is. Néha pedig dühítő. De végig olyan, amit olyanok tudnak csak elkészíteni, akiknek a kompromisszumok nem számítanak, csak az, hogy amit mondani akarnak, azt a lehető legjobban mondják el mozgóképen.

A Felfelé a lejtőn az első jelenetében gyakorlatilag megismétli a rövidfilmet, annyi fontos különbséggel, hogy most Dél-Franciaországban játszódik, illetve hogy nincsen vége. Az egész jelenet egy beállítás, aminek a használata legtöbbször inkább csak modorosság a filmrendezők részéről, itt viszont egy olyan izgalmas kötéltánc, amit öröm nézni: a főszereplőink tekernek a francia emelkedőn, tökéletesen mondják a poénokat, minden pontosan úgy történik, mintha csak egy kocsi hátsó üléséről néznénk az egész konfliktust. Aztán kiderül, hogy a Felfelé a lejtőn minden egyes jelenete (pontosabban a feliratok szerint felvonása) egy-egy virtuóz, hosszú beállításból áll.

Nem Az ember gyermekét kell elképzelni vagy az 1917-et, hanem egy folyamatosan, megfontoltan vándorló kamerát, ami valahogy mindig el tudja kapni, hogy mi történik. Abban az időszakban, amikor az amerikai vígjátékok sokszor vizuálisan érdektelenek, sivárak, olcsó sorozatokra emlékeztetnek, a Felfelé a lejtőn határozottan nem ezt az útvonalat követi. Mert ez egy vígjáték, ami néha vicces, néha pedig nagyon vicces, de nem vág kupán azzal, hogy hol és mikor és miért kell nevetnünk. Jó, lesz olyan pont, ahol egyértelmű. És ha az elején nevetünk az alaphelyzeten, akkor jó úton vagyunk végig.

A Felfelé a lejtőn ugyanis minden jel ellenére (nyitójelenet, cím, plakát) nem egy bringás film, hanem egy haverfilm, két olyan emberről, akik nem igazán képesek elviselni egymást, de mégis, középiskola óta a legjobb barátok. Kyle házasságának lőttek a nyitójelenet után, de a közös történetük nem ér itt véget. A bajkeverő Mike ott lesz még mindig a férfi életében, sőt, a családjának az életében. Alsó hangon alkoholista, középhangon balhés, és legmagasabb hangon egy pöcs tud lenni, például akkor, amikor Kyle és új menyasszonya elmennek közösen szilveszterezni, ő meg ott ragad velük harmadiknak.

Az a fajta ember, akit képtelenség lerázni, akinek képtelenség nemet mondani, ha jön a felespohárral, és akinek az ember egy idő után inkább nem veszi fel a telefont. Van, aki már akkor meghozná ezt a lépést, amikor Mike egy családi karácsonyon tök részegen magára rántja a fát. Van, aki már akkor így döntene, amikor közli vele, hogy lefeküdt a menyasszonyával.

De Mike valójában nem ilyen ember, sőt, igazából Mike egy kicsit teszetosza ember, akinek a saját édesanyjának is nehezére esik nemet mondani, hát egy ilyen tufa legjobb barátnak miért menne. Ennek a két embernek a se veled, se nélküled barátságáról szól a Felfelé a lejtőn, és ha nem is mindig a legszimpatikusabb két emberről van szó közben, megértjük, hogy miért tartanak ki egymás mellett. És ha megértjük, és közben nevetünk és jól szórakozunk, akkor a Felfelé a lejtőn már bőven megtette a dolgát.

Főleg azért, mert habár rengeteg a tartalom az utóbbi majdnem egy évben, ilyen markáns, egyedi és tényleg marha szórakoztató filmből kevés jutott el hozzánk. Furcsa egy jelenség ez a Felfelé a lejtőn: a premierje a világ legnagyobb művészfilmes filmfesztiválján volt, egy része Franciaországban játszódik, tele van francia sanzonokkal és a francia kultúrára tett utalásokkal, de a szíve mélyén csodálatosan amerikai.

Az a történet is, ahogy elkészült: Michael Covino és Kyle Marvin egy reklámfilm forgatásán találkoztak, az előbbi volt a főszereplő, az utóbbi a rendező. Az app, amihez a reklám készült, már nem létezik. A Felfelé a lejtőn viszont örökre megmarad, akár úgy is, mint a koronavírus miatti mozibezárások egyik áldozata. Az a minimum, hogy valahogy megpróbáljuk megnézni.

A Felfelé a lejtőn megvásárolható és kölcsönözhető a digitális boltokban (Itunes, Google Play) január 18-tól.