2020. december 1. – 07:54
frissítve
Sokkolta a színészeket a Barátok közt megszűnése. A stábot hétfőn reggel tájékoztatták hivatalosan arról, hogy a huszonkét éve futó sorozat forgatásai tavaszig zajlanak, írja a Blikk. A hírt Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese a Sorozatwikinek adott interjújában erősítette meg.
Kolosi arról beszélt, hogy a sorozat alapító-producerének, Kalamár Tamásnak a távozása után „a sorozat kreatív szempontból egy olyan útvesztőbe került, amely teljesen eltérítette az eredeti gondolataitól, eredeti céljaitól, és egy olyan rossz irányba vitték el, ami után már csak idő kérdése volt, hogy ez a nézettségen mikor fog látszani”.
Kalamár Tamás a háttérből tanácsadóként próbált segíteni a szériának, de már ő sem tudta megállítani a lejtőn. A Blikknek azt mondta, hogy fáj a szíve érte, de történelmet írtak, bebizonyították, hogy Magyarországon is lehet sikeres sorozatokat gyártani.
Novák Laci megformálója, Tihanyi-Tóth Csaba szerepelt a legtöbbet megszakítás nélkül. Mint mondta, soha nem volt szabadságon, „még szülésin sem”.
A Vili bácsit alakító Várkonyi András optimista:
A feszültségből, a március óta megélt helyzetből érezni lehetett, hogy efelé haladunk... Mégis azt gondolom, sok új produkció készül, és mivel a lányaink szépek, a fiúk jóképűek, lesznek lehetőségeik.