2020. november 24. – 19:36
Megnyílt a világ legmélyebb búvármedencéje, a Deepspot Lengyelországban, írja az Independent. A 45,5 méter mély medence a Varsótól 40 kilométerre fekvő Mszczonów aquaparkjában kapott helyet, a benne lévő 8 ezer köbméternyi víz pedig két olimpiai úszómedencét is meg tudna tölteni.
A Deepspot a maga 45,5 méterével a világ legmélyebb úszómedencéje, megelőzve ezzel az eddigi olasz rekordert, a 42 méter mély Y-40-t. A búvárok mellett azokat is várják ide, akik esetleg nem mernek beugrani a mélyvízbe – nekik egy üvegfolyosót építettek a medence belsejébe.
„Nincsenek gyönyörű halaink vagy korallzátonyaink, így nem tudjuk helyettesíteni a tenger élményét, de mindenképpen meg lehet itt is tanulni és gyakorolni a búvárkodást, hogy biztonságos legyen a merülés a nyílt vízben is. Ez egy kész óvoda a búvároknak”
– mondta az AFP-nek Przemyslaw Kacprzak búvároktató.
Az Independent szerint viszont nem biztos, hogy sokáig tartani tudja majd a Deepspot a világrekordot: az 50 méter mély brit Blue Abyss medence a tervek szerint jövőre nyitja meg a kapuit.