Ebben az évben már az sem meglepő, ha sör kerül a gulyásba

Egy hónapja jelentette be az elsősorban turistákból élő Brewdog, hogy bezárja 2018 végén nyitott budapesti kocsmáját az Anker közben, ami nem különösebben volt meglepő, mert már a járvány előtt is olyan volt a hely, mint egy kísértetház. Aztán pár napra rá jött a hír, hogy beköltözik oda a Mad Scientist nevű magyar kézműves sörfőzde, hogy megnyissa első saját szórakozóhelyét. Az ötlet minimum neccesnek tűnt a második koronavírus-hullám miatt, mivel a bulinegyedben egy rakás vendéglátóhely a túlélésért küzd, pláne, hogy a MadHouse nevű egységet egy hónap alatt kellett összerántani.

Ennek megvolt a nyoma, mert még a megnyitó előtti pillanatokban is javában ment a fúrás-faragás, de aztán az indulásra nagyjából összeálltak a dolgok. Az rögtön látszott, hogy a beltér jelentős átalakuláson ment át: amíg a Brewdog a neonfényes, fémes industrial-érzést ragadta meg, addig itt már egy sokkal letisztultabb dizájn fogadja az embert világos falakkal, növényekkel, tompa fényekkel, összességében egy nyugisabb, kevésbé vibráló hodályba toppanunk be.

A sörválaszték nem okoz meglepetést: olyan, mint egy korrekt sörházban 2020-ban: 25 csap van, a főzde választéka dominál, de hazai és nemzetközi főzdék is reprezentálva vannak. Ennél pár fokkal izgalmasabbnak tűnt, hogy milyen menüt sikerül összerakni Piszkor Norbert főszakács vezényletével. Ami tök jó, hogy az ember szeme nem a hamburgeren akad meg, pedig az ilyesmi helyeken általában ez a legkézenfekvőbb választás. Ehelyett itt inkább olyan fogásokra lehet belebotlani, mint a toszkán pacal, a fogas, vagy mondjuk a dödölle.

Előételekből a házi malátás kenyeret vajjal és a humusszal érkező sült karfiolt kóstoltuk, utóbbi annyira nem hagyott annyira mély nyomokat, a kenyér viszont olyan, amit bárki megirigyelt volna a tavaszi home office alatt, amikor az egymillió otthon kelesztett kenyér országa lettünk.

A hely fő attrakciója a gulyásleves szándékozik lenni, és ez elsőre kicsit unalmasan hangzik, itt viszont azzal csavarják meg a dolgot, hogy

a főzde egyik stout sörébe áztatják be a marhanyakat, aztán ez megy bele a gulyásba, ami egy izgalmas mellékízt eredményez, már amennyire izgalmas tud lenni egy gulyás.

Ha Budapest belvárosában gulyáslevest akar enni az ember, akkor leginkább egy agyonpaprikázott, rengeteg hagymával főzött torzszülöttbe fut bele, ezért is üdítő ez a fajta megközelítés. Bár azt hozzá kell tenni, hogy az elsődleges szándék akkor válik érthetővé, ha mellé kikér egy pohárral abból a stoutból, amiben áztatták a marhát, úgy már szépen össze lehet rakni, hogy mit is akartak a levessel.

Egy stoutos gulyás után kicsit ciki bevallani, de egy rántott csirke lett végül a legmaradandóbb: omlós, pecsenyeleves verzió érkezett, ami percek alatt elfogyott a tányérokról, pedig hát rántott hússal emlékezeteset dobni nem annyira egyszerű. A desszertnél szintén visszaköszönt a sör-összetevős dolog: egy malátás kekszalapon pihenő rákóczi túrós hab az egyik lehetőség, ami a főzde Rákóczi túrós pastry sourjával kísérve már egy korrekt desszertként értelmezhető, viszont ennyiben ki is merül.

Az árszabás belvárosi viszonylatban nem különösebben lepi meg az embert: előételtől főételig 1300 forinttól 3800 forintig terjed a skála, egy főétel háromezer forintból kijön, és gyerekmenühöz is hozzá lehet jutni ezerötszázért, szóval egy három-négyfős családi ebédet 10-12 ezer forintból meg lehet úszni.

A nagy kérdés, hogy kinek a helye lehet egy széles sörfelhozatalra, valamint sörös kajákra építkező, amúgy nyugis hangulatot árasztó hely a belvárosban, pláne, hogy nem is kimondottan a sörgeekre építenek. Ez a része egyelőre nem nagyon belőhető, és aztán attól is függ majd a dolog, mennyire variálják a menüt, szóval tipikusan az a hely, amit úgy negyed-félév után érdemes újratesztelni.