Végignéztem egy Adam Sandler-filmet, és nemhogy túléltem, de élveztem

Azt tanultam kiskoromban, hogy nem szégyen beismerni az embernek a hiányosságait, úgyhogy még itt a cikk elején elmondom, hogy Adam Sandlertől csak olyan filmeket láttam eddig, amik nem tipikus Adam Sandler-filmek. Megvolt a fantasztikus Kótyagos szerelem, a nem olyan fantasztikus, de azért érdekes Ki nevet a végén, a megható The Meyerowitz Stories, és az idegőrlő Csiszolatlan gyémánt.

Ezek azok a filmek, amik arról híresek, hogy na, tessék, Sandler egy színész, és nem csak arra képes, hogy felnőtt gúnyába öltözött kisgyerekként viselkedjen valami hülye vígjátékban, ahol legalább egyszer tökönrúgnak valakit. Kimaradt a Billy Madison, a Happy, a flúgos golfos, az Apafej, a Sátánka, a Nászok ásza, a Nagyfiúk, kimaradt a barátságosabbnak tűnő 50 első randi, és kimaradt a ránézésre a kínálatot tekintve úgy száz, szörnyebbnél szörnyebbnek kinéző film, amit a Netflixnek készített. A Pixelek nem maradt ki, de erre csak azután jöttem rá, amikor végignéztem az IMDB-jét. Nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy emlékezzek, mi történik a Pixelek-ben.

Azt is megtanultam, hogy irtó kellemetlen egy filmkritikát azzal kezdeni, hogy a kritikus saját magáról ír, de képtelen lennék hazudni arról, hogy tudom miről írok, amikor Adam Sandler-filmekről írok, és azt is tudtam, hogy mivel állok szemben, amikor leültem megnézni a Hubie Halloween-t. A Hubie Halloween-t, amiben Adam Sandler nagyjából egy felnőtt gúnyába bújt kisgyereket játszik, ugyanazokkal az arcokkal körülvéve, akikkel az utóbbi két és fél évtizedben dolgozott (Kevin James, Steve Buscemi), ugyanolyan vizuális stílusban, és feltételezem, ugyanolyan humortartalomban is.

A film azzal kezdődik, hogy Adam Sandler, a valami miatt motyogva-gügyögve beszélő főszereplő biciklizik Salem városának utcáján. Egy csomó tini tojással dobálja meg. A tojásokat elkapja a termoszában, összerázza őket, és megissza. Majd egy óriásit hány az utcára. Ez nagyjából pár másodperc alatt zajlik le, még bele sem rázódtam abba, hogy mit nézek, de már nevettem. Nem értem magam.

Mert a Hubie Halloween pontosan olyan, mint a főszereplője: gyerekes, együgyű, de tele van meglepetésekkel, és ami a legfontosabb: jószándékú. Egy hosszú tanmese arról, hogy az emberek legyenek kedvesek egymással, a gyengét nem kell zrikálni, a bullying nem jó fej dolog, és attól, hogy valaki egy kicsit más, még ugyanúgy szerethet és ugyanúgy lehetnek ambíciói. Adam Sandler ezt képest úgy elmesélni, hogy a karaktere közben csak egyszer fingik.

Sandler alakítja Hubie Dubois-t, akinek a családja már a salemi boszorkányperek idején is ott lakott a városban (a kedves felmenőt azért végezték ki, mert szót mert emelni a boszorkányüldözés ellen), és valami miatt bekattant nála, hogy minden egyes Halloweenkor neki kell önkéntesen rendet tartani a városban. Kiverni a tinik kezéből a piát, figyelni, hogy ne vegyenek a gyerekek több cukrot a kelleténél, és így tovább. Nem egy kifejezetten népszerű figura.

Az egyetlen, aki el tudja viselni valamennyire, az egy helyi járőr, (Kevin James, borzasztó parókában) és az ő exe, egy kedves volt iskolatársa (Julie Bowen). Aztán az idei Halloween előtt beindulnak a dolgok, a szomszédságába érkezik egy gyanús figura (Buscemi), ráadásul a közeli elmegyógyintézetből is kiszabadul egy rab (nem mondom meg ki az, de zéró Sandler-tudással is meg tudtam mondani, hogy ki játssza), és már most úgy érzem magam, mintha egy Scooby Doo-epizódot magyaráznék felnőtt embereknek.

És tényleg, a Hubie Halloween olyan mint egy Scooby Doo, csak a csapatból kihagyták az ésszerű embereket, összegyúrták Shaggy észjárását Scooby beszédstílusával, és tessék, mehet is ez a furcsa lény szellemeket üldözni. Ja igen, ráadásul úgy, hogy még egy egyszerű babától is halálra tud ijedni.

Valahogy ez az egész gyerekes, nevetséges, eltúlzott alapszituáció mérsékelten, de vicces lesz. Sokat dobnak rajta a mellékszereplők, például June Squibb, aki úgy játssza el Hubie édesanyját, és adja elő gyerekének a szívmelengető monológokat, hogy mocskos feliratokkal tarkított, itthon legénybúcsúsokon látott pólókat hord. Vagy a korábbi Satuday Night Live-okból ismert Tim Meadows és Maya Rudolph, akik lubickolnak a marhaságban. Vagy Ray Liotta, aki a film legelképesztőbb és legviccesebb mondatát mondja, amikor kijön egy szellemkastélyből. Nem lövöm le, de senki nem fogja kitalálni, mi az.

És ott van az egész közepén Adam Sandler, aki 54 évesen is nagyra nőtt gyerekeket játszik. Hubie egy idő után már fárasztó, és a film is az, aminek a főszereplője (azért jó, hogy a Scooby-Doo-epizódok 20 percesek voltak). A filmen pedig az sokat ront, hogy nem a filmkészítés volt az, amibe a legtöbb energiát belefektették, az egész terjengős, hosszú, és nem túlságosan érdekesen rendezett, tévéfilm színvonalú, aminek sok értelme nincsen, hiszen ez az, egy Netflixre készített, 100 percnyi hülyeség, amit aztán el lehet felejteni két nappal később. De abból a 100 percből úgy 60-ra le tudott kötni úgy, hogy ne legyek tőle ideges, ami sokkal több, mint amit egy Adam Sandler-filmtől vártam. De bepótolni az életművet nem lett kedvem tőle.

(Borítókép: Hubie Halloween/Netflix.)