Szikora János állítja, nem volt ügynök, nem jelentett, de be akarták szervezni
Nem tudott arról Szikora János rendező, volt színházigazgató, hogy szerepel a neve az ügynökaktákon – ezt az MTI beszámolója szerint a volt színházigazgató a Kossuth rádió Ébredő című műsorában mondta.
Szikora János neve is szerepel a szerdán nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban. A karton szerint 1987 márciusában Károly fedőnéven szervezték be, két évvel később pedig azt jegyezték fel, kérte a kapcsolat megszüntetését.
A Jászai Mari-díjas rendező 2012-től egészen tavalyig a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt, és ő rendezte 2002-ben az újonnan megépült Nemzeti Színház nyitóelőadását, Az ember tragédiáját.
A rendező a Kossuth Rádió műsorában elmondta, szerda reggel értesült arról, hogy a neve szerepel az ügynökaktákon, amikor a rádiótól felhívták. Felidézte, hogy 1987-ben egy színházi buli után részegen vezetett, a rendőrök igazoltatták, elvitték vérvételre és elvették a jogosítványát. A színház akkori igazgatója, Schwajda György a helyi rendőrségnél nem tudott neki segíteni a jogosítvány visszaszerzésében. Ezért a teátrum belügyi összekötőjéhez irányította, akivel két alkalommal találkozott egy presszóban: először a fűnyírásról beszélgettek, második alkalommal az Erdélyből áttelepülő magyar színészeknek a társulatok belső életére kifejtett hatásáról.
A harmadik találkozóra a meg nem nevezett összekötő magával vitte a jogosítványt és kérte a megállapodás aláírását. Szikora János elmondta: akkor jött rá, hogy be akarják szervezni. Közölte az összekötővel: ilyen áron nem kéri a jogosítványt, a papírt nem írja alá. A kapcsolat itt megszakadt, soha többet nem találkozott az emberrel – mesélte.
Szikora János úgy fogalmazott, „az illető tiszt szemében én egy kudarc voltam, ha neki el kellett számolni ezekkel a beszélgetésekkel a felettesei számára, akkor ez nem egy sikeres beszervezés, hanem egy sikertelen beszélgetés volt, mert gyakorlatilag a kapcsolatot nem tartottuk, információkat nem adtam át”.
Megjegyezte, fogalma sincs, hogy lett aktája és milyen módon került rá, hogy ő kérte a kapcsolat megszüntetését, mert többet nem találkozott a tiszttel. A rendező szerint az, hogy a nyilvánosságra hozatalból megbélyegzés lesz-e vagy sem, elsősorban a médián múlik, hiszen a média nyilvánossága fog ítélkezni az alapján, miként tálalja az egyes történeteket.
A saját helyzetével kapcsolatban megjegyezte: az akta nyilvánosságra kerülése helyes, de egyben sokkoló is, mert nem volt vétlen, hiszen ittasan vezetett, ugyanakkor nem volt ügynök, soha senkiről nem jelentett, és ilyen kapcsolatot nem létesített, ezért a lelkiismerete tiszta.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.