„Semmi különös nem volt” – Felföldi József, a szívószálpápa elismerte, hogy kapcsolatban volt az állambiztonsággal
„Toth József” fedőnéven Felföldi József üzletember is szerepel az állambiztonság hálózati személyeit nyilvántartó mágnesszalagon. Felföldi cége, a debreceni központú Felföldi Édességgyártó Kft. évi többmilliárdos forgalmat bonyolít. A cég egyik sikerterméke a boltok polcain gyakran látható Quick Milk, a tejet szívás közben megízesítő szívószál, Felföldit emiatt szívószálpápaként is emlegetni szokták.
A Telex megkeresésére Felföldi elismerte, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal, de szerinte amiatt, mert gyakran utazott külföldre üzleti utakra, tonnaszámra szállította az orosz kaviárt Nyugatra, emiatt rendszeresen behívták a debreceni rendőrkapitányságra.

Állítása szerint volt, hogy kioktatták, mire figyeljen külföldön. Példaként említette, hogy kérték, szóljon, ha külföldön lát katonai konvojt, hadgyakorlatot. Állítása szerint semmilyen feladattal soha nem bízták meg. Lapunknak egyébként megjegyezte, hogy az egyik angliai útja során még az amerikai CIA ügynökei is faggatták.
Az állambiztonsággal való kapcsolatáról ugyanakkor azt mondta, szerinte „semmi különös nem volt”, a hazáját szereti és közel 300 embernek biztosít biztos megélhetést.
Felföldi tavaly a hetvenedik születésnapja alkalmából adott interjút a 24.hu-nak, ahol arról beszélt: volt kitől tanulnia, mivel apja is mezőgazdasági vállalkozó volt – már amennyire vállalkozni lehetett a Rákosi-, majd a korai Kádár-korszakban. Teherautószámra adta el például a szabolcsi burgonyát Kelet-Magyarország városaiban, és mindig azt próbálta beszerezni, amiből éppen hiány volt.
Az 1970-es évektől fogva külön informatikai rendszerben is feldolgozták az adatok egy részét. A Belügyminisztériumban 14 bűnügyi, igazgatásrendészeti és állambiztonsági adattárat hoztak létre, melyek közül az utóbbi három adatállománya maradt fenn az ún. mágnesszalagokon. Felföldi neve csak a mágnesszalagokon szerepel, 6-os kartonja nem található és a beszervezéseket listázó B-naplóban sem olvasható a neve.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.